Road to Revolution - Milton Keynes extra

Nos hát, ami a normális DVD-ről lemaradt. Nem tudom, láttátok-e már, vagy inkább hallottátok-e már... Fantasztikus!
A zene, Mike mosolyai, Chez Mike-os mozgása két képkocka erejéig, és hát Fort Minor, főleg a végén... Na ott megmutatja mit tud az én Szívszerelmem! *_*



Ez Mike. Ez a Linkin Park. Ennyi... ^^

Chris Cornell feat. Chester Bennington - Hunger Strike

Van nála jobb énekes? Nincs! Chester nálam visz mindent! Imádom a hangját, azt, ahogyan énekel, arról nem is beszélve, hogy eszméletlenül jól néz ki itt is.

Remélem nem bánjátok, ha a közeljövőben hozok egy Chester köré épülő valamit is?! :)

Fifi? :)

Nem mondom el, hogy miért ezt teszem ki, csak mosolyogjatok rajta ti is egyet!

LPTV - Secret show for Japan

Sziasztok!

Új LPTV epizód, szóval gondoltam nézzétek meg! Én ma reggel így kettő darab ZH előtt nem akartam sírni, de hát...
Igazi példaképek! Le a kalappal előttük, imádom ezért őket. Nem csak ezért, másért is, de ez megint egy olyan dolog volt, ami könnyeket csalt a szemembe!



És hogy az áradozás is meglegyen: Basszus, Mike ebben a fekete pólóban, elfésült hajjal... Jesszus! Szívritmuszavar a köbön! *.* És hát Rejta és Phoenixen kívül a kiscsaj volt a legaranyosabb a dobbal! :)

Szép napot!

Linkin Park - My December - Live 2007

Most beszéljetek ti! Nem tudok mit mondani... Hihetetlen...

Linkin Park - Numb

Sziasztok!

Nos, akkor térjünk át zeneügyileg a "nagyágyúkra". Mindenképpen elismerhető, hogy a Meteora legnagyobb sikere a Numb lett, szorosan a Breaking The Habit mögött/mellett.
Most ezt a vidit sikerült hoznom, ugyanis a hivatalos klippet nem lehet beágyazni, és mivel a klipp 176 MB a gépemen (naná, igen, persze hogy megvan) és csupán 100 megát lehet ide feltölteni maximum... De a link a hivatalos klippről itt van, tessék megnézni: NUMB



Hát azt mindenképpen elmondhatom, hogy imádom. El sem tudom mondani, hogy mennyire. Valami eszméletlen a zene, de ami nekem nagyon ász, az a szöveg. Hogy Mikenak és Chesternek (bár szerintem elsősorban Mike az ötletgazda itt) hogyan jut ilyesmi az eszébe, halvány gőzöm sincs. De hogy egy nagyon kedves olvasómat idézzem: Kibaszott zsenik! Erre tényleg nincs jobb szó. Én rendre elsírom magam ezen a dalon, mikor itthon vagyok, és csak úgy ülök, merengek és hallgatom.

Dalszöveg:
I'm tired of being what you want me to be
Feeling so faithless
Lost under the surface
I don't know what you're expecting of me
Put under the pressure
Of walking in your shoes

[Caught in the undertow / Just caught in the undertow]
Every step that I take is another mistake to you

I've
Become so numb
I can't feel you there
Become so tired
So much more aware
I'm becoming this
All I want to do
Is be more like me
And be less like you

Can't you see that you're smothering me
Holding too tightly
Afraid to lose control
'Cause everything that you thought I would be
Has fallen apart right in front of you

[Caught in the undertow / Just caught in the undertow]
Every step that I take is another mistake to you
[Caught in the undertow / Just caught in the undertow]
And every second I waste is more than I can take

But I know
I may end up failing too
But I know
You were just like me
With someone disappointed in you

Ez a szöveg egyébként a saját oldalukról van, szóval köszi srácok! :)

Tehát, mint mondtam ez tényleg nagyágyú, tényleg zseniális, és tényleg olyan, hogy eláll a szavad tőle. Nekem legalábbis tutira. A klipp is fantasztikus: adott egy lány, aki magába van roskadva, akit kitaszít a nagyvilág és csak azt szeretné, ha befogadnák őt is. Szenved, lézeng a többi ember között, s mikor rájön, hogy hol a helye a társai nincsenek ott. Ez az, mikor berohan a templomba, de a srácok már nem játszanak ott. Fel lehet fogni így, és fel lehet fogni egy olyan igazi szerelmi csalódásos dalnak is. Nem feltétlenül biztos, hogy nem az, sőt... Számomra ez az. A legmélyebb fájdalmat fejezi ki, miután valaki összetörte a szívedet. A szavak olyan szinten passzolnak egymás mellé, hogy az valami félelmetes és együtt olyan jelentést alkotnak, hogy csak könnyek szöknek a szemembe, és annyit motyogok: basszus...
Lényeg: Fantörpikus!!!!

Köszönöm annak, akik végigolvasta a bejegyzést!
Ja, és most nyomjátok meg a szavazást, ha van időtök és kedvetek! :) Köszi!

Linkin Park - Robot Boy - Instrumental

Nem mondok mást: És szárnyal a lelkem...

Linkin Park - Step Up/Nobody's Listening/It's Going Down - Live 2004

Sziasztok!

Ma is hozok egy jó kis koncertfelvételt, remélem Nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem.

2004-ben járunk a Rock AM Ringben.

Rengeteg ember, és egy hatalmas LP koncert... :)

Chester ekkori haja szerintem nagyon állat, nekem tetszik (bár ugye mikor nem nézett ki jól?). És hát ugye Mike... *.* Baseball sapi, laza öltözet - imádom. Bár szerintem én mindenhogy imádom...

Chez enyhén aranyosan beközli Mike szövegére, hogy "blabla"... Ezen csak mosolyogni tudok. Mike persze bevonja a közönséget, mint mindig. Megadja az instrukciókat, és be is válik a dolog... mint mindig. Szeretem a Step Up-ot, de szerintem az It's Going Down jobb. Legalábbis nekem jobban tetszik!

Imádom nézni, ahogyan kiáll a színpad szélére, és átadja magát a zenének, mutogat, mosolyog, mozog a ritmusra... Brad nem furcsa, megszoktuk ezt a hajat, de Dave kopaszon... :) Szerintem mondjuk aranyos.

A Nobody's Listening rövid volt kicsit, még hallgattam volna, Joe nagyon jó élőben is, mindig csak lesek, hogy ez nem semmi... de jött ezután a kedvencem. "When I say it's going you say down!" És Chester is gitározik *.* Imádom nézni... Csak Mike kezéből hiányzik a hangszer, na de majd legközelebb! Bár azért lefoglalja magát, körbejárja a színpadot, mozgatja a közönséget. Azért a végén Chez kicsit nyúzza a gitárt, és Rob is lenyom egy nagyon pici dobszólót.

Én személy szerint imádom ezt a felvételt, a hanganyaga le is van töltve, szerintem nagyon jól sikerült! :)

Love kills slowly

“Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.”
(Szerelmünk lapjai)



19. fejezet

Hajnali három órakor fáradtan, és nagyon elgyötörten sétáltam végig megint a kocsibejárón Mikenál. A fájdalomcsillapítótól még most is kissé tompa voltam, így el is tartott egy darabig, míg elaraszoltam az ajtóig. Ott viszont egy nem várt, de nagyon is kedves vendéggel találtam szemben magam.

- Szia! Jaj, reméltem, hogy ide jössz majd… Hát veled meg mi történt? – Talinda felállt a lépcsőről, majd alaposan szemügyre vett. – Szörnyen nézel ki, ez meg mi? – kérdezte, miközben megfogta a bal csuklómat, hogy jobban is megnézhesse.
- Szia! Hát… történt egy kis baleset…
- Miféle baleset?
- Elestem a fürdőben és… - nagy lassan elregéltem neki szerencsétlenkedéseim netovábbját, amit ő csak egy fejcsóválással konstatált. – Egyébként te hogy kerülsz ide az éjszaka közepén?
- Mike hívott. Nem tudott téged elérni, és totál kiakadt. Még sosem hallottam őt így káromkodni… Persze nem rád haragszik! – igyekezett megnyugtatni ijedt ábrázatom láttán.
- Szegény… Öhm, megírnád neki, hogy hívjon itthon?
- Persze! Akkor én megyek is… Ha csak nem szeretnéd, hogy maradjak? Nem nézel ki valami jól, de tényleg!
- Megleszek köszönöm! Jó éjt, és bocsáss meg, hogy miattam…
- Ugyan, semmiség! Hiszen barátok vagyunk – mosolygott, s ez a mondat nagyon is kedves volt a szívemnek.

Miután végignéztem, ahogy Talinda elsétál a kocsijáig – amit befelé valahogy nem vettem észre, bár a taxiból kikászálódva nem is néztem, ki parkol a ház előtt -, besétáltam a házba. Ma még nem aludtam semmit, és volt egy olyan érzésem, hogy nem is fogok. Ha még Mike felhív, akkor én le nem fekszem, hogy aztán három óra múlva kelhessek! És a telefon meg is csörrent, én pedig lehuppantam a kanapéra, elfeküdtem, majd a fülemhez emeltem a kagylót.

- Szia! – alig tudtam kinyögni ezt az egy szót, már jött is a megkönnyebbült válasz a másik oldalról.
- Ó, hála Istennek! Mégis merre voltál, vagy mi történt? Öt órája próbállak elérni, Bekka!
- Kicsit romba döntöttem a fürdőszobát…
- Mi történt? Jól vagy? – hallottam, hogy mászkál, és a háttérben a többiek halkabb beszélgetésének néhány foszlánya is eljutott hozzám.
- Megmaradok. Elcsúsztam a zuhanyzóból kilépve, mikor fel akartam venni a telefont, amikor hívtál. A telefon egy vödör vízben landolt, és meghalt, én meg a padlón, nem sokkal jobb állapotban.
- De hol voltál eddig? – jött a sürgető kérdés, mire elmosolyodtam. Fáradt voltam ugyan, de egyben nagyon is örültem, hogy aggódik. Mármint, hogy ennyit jelentek neki.
- Hát a kórházban. Hátul a tarkómnál két kapoccsal kapcsoltak össze, mert megrepedt a koponyám, a jobb kezemen van egy bazi hosszú vágás, mert a törölközőtartóról lerepült az a gumi izé, és az éles fele megvágott, és a szemöldököm is felrepedt. Valamint kifelé menet a fürdőből, mikor már mindezt elszenvedtem, megbotlottam a már említett törölközőtartóban, és az felvágta a bal lábam, és az újabb eséssel szereztem még két kék foltot. Kilenc öltéssel varrtak össze… - a vonal másik végén néma csend volt. Nem csak Mike hangját nem hallottam, hanem a többiekét sem. Volt egy olyan sanda gyanúm a kis zúgásból, amit hallottam a vonalban, hogy ki voltam hangosítva.
- Na haragudj Rebeka, hogy ezt mondom, de te egy kész katasztrófa vagy! – jött az epés megjegyzés Dave felől, mire hallottam, hogy Mike felhörren.
- Phoenixnek igaza van. Talán be kéne zárnod őt, haver! – így Joe.
- Hát akkor hozzatok nekem egy ember nagyságú kalitkát a turnéról! De olyat, amiben elfér egy nagy ágy is, mert nem fogok egész nap valami fém rúdon lógni, mint egy papagáj! – motyogtam, mire kitört a röhögés. Kissé eltartottam a telefont a fülemtől, mivel a fejem így is zúgott.
- Lenne egy tippem, hogy milyen rúdon kellene lógnod Mike szobájában!
- Á, Chez, már csak te hiányoztál! – kuncogtam.
- Na jó, elég! Most beszélek Bekkával, ti addig maradjatok itt, vagy bánom is én… – morrant Mike, majd eligyekezett valami csendesebb hely felé. – Na, itt vagyok Bogaram!
- Én is. Szerintem nem is mozdulok a bőrkanapédról egy darabig! – pár pillanatig ismét csend honolt, majd halkan ennyit mondott:
- Davenek igaza van… - erre már felnevettem.
- Tudom. De majd idővel megszokod. Egy rakás szerencsétlenség tudok lenni néha.
- Úgy megijedtem… - sóhajtott, engem pedig elfogott a bűntudat. Tudtam, milyen az, mikor nem tudsz semmit a párodról. Hogy mennyire rossz érzés, hogy már mindenre gondol az ember. – Először kicsöng, aztán hirtelen semmi órákon keresztül…
- Ne haragudj, Mike! – mondtam csendesen. Pár pillanatig hallgatott, majd ismét nagyot sóhajtott.
- Nem haragszom! Nem is haragudtam, csak rossz volt, hogy nem tudtam rólad semmit. Lexi azt mondta, eljöttél otthonról, és ki mást hívhattam volna még? Ezért küldtem oda Talindát…
- Nyugodj meg! Én és a sebeim jól vagyunk! Majd tíz nap múlva meglátod.
- Alig várom! Lehet, hogy haza sem engedlek! Jobb, ha a közelemben vagy.
- Ó, és akkor megkapom azt a kalitkát? – kérdeztem jókedvűen, de felkelni még most sem mertem, pedig elkelt volna egy fagyasztott cukorborsó a tarkómra.
- Mégis mennyire ütötted be a fejed, Bogaram?
- Az a jó kérdés, hogy mégis mennyi fájdalomcsillapítót kaptam?! – helyesbítettem. – Bogaram? Ez új.
- A többiek szarrá cikiztek a cicám miatt, úgyhogy ki kellett találnom valami mást.
- Ezt nagyon jól kitaláltad! Tetszik! – lelkesedtem. – Azt ugye tudod, hogy így az egész hívást te fizeted? Mármint a házban és a mobilodon is…
- Tudom. Nem mintha amúgy nem én fizettem volna a te számládat is…
- Mi? Nem, dehogy! Arról szó sem…
- Dehogynem! Mondd csak, és most ne haragudj meg rám, de a tanári fizetésedből, hogyan akarod fenntartani a lakást, számlákat fizetni és élni is kicsit? – kérdezte, és sajnos be kellett látnom, hogy igaza van.
- Hát… - kerestem valami kis kibúvót, de nem találtam. – Mondjuk…
- Na ugye! Különben is, miattam van külföldi számlázás, szóval csak fogadd el, hogy úgy lesz, ahogyan mondtam!
- Azért remélem lesz valami, amivel meghálálhatom… - rebegtem, miközben mosolyra húzódtak ajkaim. Kívántam őt, nem csak itt és most, hanem mindig. Nehéz lesz ez a tíz nap!
- Ki fogok találni valamit, ezt megígérhetem! – nevetett.

Még beszélgettünk egy ideig, de aztán mennie kellett, hiszen ott már este hét óra körül járt az idő, és lassan kezdődött a koncert. Minden elhatározásom, és előzetes gondolatom ellenére, felvánszorogtam a konyhába, elővettem egy mélyhűtött zacskó akármit, a tarkómra tettem, majd felbattyogtam a hálóba, és bedőltem az ágyba.

Hatkor úgy pattantak ki a szemeim, mintha el sem aludtam volna, és nem is éreztem magam fáradtnak. Arra elég volt ennyi alvás, hogy a fájdalomcsillapító hatása elmúljon, és sajogjon már nem csak a fejem, de a kezem és a lábam is. Ráadásul a mélyhűtött zacskó tartalma felengedett és az egész nyakam vízben úszott… Mindenesetre nem voltam fáradt vagy álmos, és ennek örültem. Ha kevesebbet alszom, mint nyolc óra, akkor mindig ez van. Majd este fog kijönni rajtam a kimerültség, de akkor reményeim szerint már itthon leszek, és alhatok. Itthon… Mikenál… Magamban elmosolyodtam, miközben felhúztam a farmerem. Tényleg ennyire megszerettem őt?

Az egyetemen sorra jöttek a kérdések: hogy vagyok, mi történt, hogy történt és hasonlók. Jó oké, aláírom, hogy béna voltam! Nagyon is, de amikor már a harmincadik diák kérdezi, hogy „Hát a tanárnővel meg mi a csuda történt?”, akkor már kezdtem kissé kényelmetlenül érezni magamat a bőrömben.
Mindesetre igyekeztem mindenkire mosolyogni, de a végén már csak annyit vakkantottam oda nekik, hogy elestem.

Délben Talinda bejött hozzám, és együtt ebédeltünk az egyetem éttermében. Mindketten spagettit ettünk narancslével, és desszertnek egy-egy sütit vettünk. Talinda málnás tortaszeletet, én pedig csokis-lekváros szeletet. Mégegyszer elmeséltem neki, hogy mi történt az éjjel, ő pedig csak nevetett.

- Mondhatom, nagyon jófejek vagytok! – dörmögtem két falat között.
- Bocsi, de Chester hívott, és mindent elmesélt, mármint hogy a fiúk hogy reagáltak. Szeretnek rajtunk nevetni, ezt meg kell szoknod! – mosolygott jókedvűen, s nekem erről eszembe jutott az a beszélgetésünk a reptéren.
- Na és, mi is van veletek? – értette a kérdést, mert azonnal elvigyorodott.
- Képzeld! Egy nagyon szép utazást szervezett nekünk. Az egész családnak! Ezért volt az egész titkolózás. Novemberben megyünk el egy hétre. Addig a gyerekeket kivesszük a suliból, és kész. Jaj, alig várom!
- És hova mentek? – kérdeztem. Olyan jó volt látni az arcán a lelkesedést, a szerelmet, és a várakozást. Hogy is gondolhattuk, hogy Chez képes lenne megcsalni őt?

Délután két órát kellett a tesi tanszék egyik irodájában ülnöm egy másik lánnyal, aki pár évvel volt nálam idősebb, és végig tornagyakorlatokat modellezett a gépén, és egész jól el is beszélgettünk közben. Elláék is beugrottak, Ambernek kificamodott a bokája, és három hét pihenőre ítélte az orvos. Sajnáltam szegényt nagyon, hiszen tudtam, hogy mennyit jelent neki a sport és a tánc, de végül sikerült megvigasztalnunk egy nagy adag fagyival.

Háromtól volt még egy órám, majd fél hatkor lesétáltam Lexihez a fizika tanszékre. Sosem értettem, hogyan képes annyi mindent megtanulni úgy, hogy szinte erőlködnie sem kell, de örültem neki, hogy megtalálta a helyét. Épp valami kis kütyüvel próbáltak ionokat ütköztetni, de hát a kísérlet halálra volt ítélve. Semmi sem történt, bár ez nem lombozta le őket. Valljuk be, ez a fajta technika nem való ilyesmire, ők viszont állították, hogy egyszer sikerülni fog. Hát… úgy legyen!

Hazafelé betértünk vásárolni abba a kis boltba, ami a legközelebb volt a lakásunkhoz, és Lexi megkért, hogy aludjak ma otthon, mert Dave nem ért rá az este, hogy vele legyen. Persze jó volt kicsit végre a húgommal is lenni, és amúgy sem terveztem, hogy minden nap egyedül leszek abban a nagy és üres házban. Amikor Mike velem van, az nagyon jó. Akkor tényleg imádom azt a helyet, sőt, így is, hogy ő nincs ott, de azért eléggé rossz nélküle.

Főztünk vacsit. Mivel Lexi valami könnyűre vágyott, így sütöttünk csirkét, és jó sok salátát is készítettünk hozzá. Az asztalnál ülve nagyon jól elbeszélgettünk, és végighallgattam, ahogyan áradozott Daveről. Tényleg összeillettek, és reméltem, hogy minden rendben lesz velük. Megmutatta az új ruháit, amiket vett magának, és erről eszembe jutott, hogy én milyen régen voltam már vásárolni. Mielőtt kimegyek Japánba, mindenképpen el kell majd mennem beszerezni pár új darabot!

Később aztán csörgött a vezetékes telefon, én pedig elnevettem magam. Na ez az én számlámon fog landolni! De kit izgat valójában ilyen hülyeség, ha végre hallhatom Mike hangját?

- Szia! – csilingeltem a telefonba, majd elterültem az ágyamon.
- Szia! Na mi volt ma? Egyben vagy még nagyjából? – jött a kérdés, mire csak lehunytam a szemem, és elképzeltem az arcát, ahogyan hamiskásan elmosolyodik. Olyan gyorsan kezdett dobogni a szívem, hogy csak na, és minden sejtem bizseregni kezdett.
- Kívánlak! – suttogtam halkan, figyelmen kívül hagyva a kérdéseit. Mike egy pillanatig nem szólt semmit, majd hallottam, ahogyan kifújja a bent rekedt levegőt.
- Bekka, ne csináld ezt velem! – kért mély, halk hangon, engem pedig csak még jobban felhúzott ezzel.
- Csak nem te is így érzel?
- Csak de! – felsóhajtott, majd halkan felnevetett. – Mi van rajtad? – kérdésétől azonnal hatalmas vigyor szaladt az arcomra, és visongani tudtam volna az örömtől és a vágytól, ami támadt bennem, azonban csak halkan szólaltam meg.
- Egy fekete franciabugyi és egy piros trikó.
- Hol vagy? – jött azonnal a következő kérdés.
- Az ágyamon fekszem…
- Emlékszel még a csókomra, Bekka? – kérdezte én pedig összeszorítottam a szemem, és megnyaltam az ajkaimat.
- Igen…
- Akkor most képzeld el, hogy megcsókollak… aztán egyre lejjebb haladok… tudod, milyen az, mikor végigcsókolom a válladat és letolom a trikód pántját, igaz?
- Aha! – nyögtem, ahogyan a hangja nyomán elképzeltem mindazt, amit mondott.
- Akkor most képzeld el, hogy benyúlok a pólód alá, és végigsimítok az oldaladon, lefelé végig a combjaidon, majd visszafelé elérek a bugyid széléhez, és benyúlok…
- Jézusom, hagyd abba! Ezt nem bírom! – lihegtem a telefonba, és megmarkoltam a takaró szélét, amin feküdtem. – Ez hihetetlen! – úgy kapkodtam levegő után, mintha csak tényleg itt lenne mellettem, és ezeket a dolgokat véghez is vitte volna. Azonban a hiányérzet, és a lüktető vágy megmaradt.
- Te kezdted! Jó volt?
- Jó volt-e? Viccelsz? Már majdnem megindult a kezem a megadott irányba!
- Ó te jó ég! Tényleg abba kell ezt hagynunk! El tudom képzelni ahogyan az ujjaid…
- Mike! Komolyan mondom, hogy hagyd abba, mert ezt nem bírom! – kérleltem, közben pedig igyekeztem normálisabban lélegezni, és nem úgy, mint akinek légszomja van.
- Csak csináld, amit mondok! – utasított halkan, s én beharaptam a szám szélét.
- Ez olyan furcsa… - suttogtam, bár inkább csak magamnak.
- Vedd le a ruháidat! – utasított, mire tettem, amit kért. Elzártam az agyamnak azt a felét, ami tiltakozott mindaz ellen, amit Mike mondott nekem, és csak élveztem a pillanatot, mert tudtam, hogy ugyanilyen alkalom nem lesz többet.
- Levettem – motyogtam kissé zavartan, de azért nagyon is kíváncsi voltam a folytatásra.
- Most képzeld el, ahogyan végigsimítok a nyakadon, a karodon, majd végigcirógatom a csípődet… - sorolta. – Te is csináld! – szabad kezemmel követtem a megadott útirányt.
- Oké – rebegtem, majd ujjaimmal megálltam a csípőmön, és körözni kezdtem. Igyekeztem azt képzelni, hogy ő csinálja ezt, de csak nagyon rossz utánzatként éltem át az élmény. Mike érintése mégiscsak sokkal másabb.
- Most vidd az ujjaidat lassan le… középre – tökéletesen értettem, hogy mit akart mondani – és kezd magad kényeztetni úgy, ahogyan én szoktalak!
- Hát ha tudnám úgy, hidd el, már rég megtettem volna – a válasz egy rövid nevetés volt.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy még úgy is, hogy csak a hangját hallottam, csak teljesítettem az utasításként elhangzottakat, hatalmas élményben volt részem. Igyekeztem azért nem nyögdécselni a telefonba, de teljesen nem tudtam megállni, ám Mikenak ez nagyon is tetszett. Miután letettük a telefont el is gondolkodtam rajta, hogy míg én ki vagyok elégülve, szegényem egy cseppet sem lett jobban, sőt… ezzel a kis játékunkkal csak még jobban felhúztam őt.

A másnapon szinte végigrohantam. Nem nagyon izgatott, hogy az egyetemen Rogerrel megint csontokat rakosgattam ide és oda, vagy hogy a harminckét fő helyett csupán nyolcan jelentek meg az órámon. Ellától megtudtam, hogy hatalmas buli volt az éjjel, így nem is hibáztattam a diákságot. Majd megszívják ők, ha nem fogják tudni az anyagot! Nem leszek vaskalapos tanár, ezt megfogadtam.
Délután hazaugrottam, ahol Lexi várt egy csomaggal a kezében.

- Hát ez? – kérdeztem, mikor átvettem tőle a kis dobozt.
- Ajándék. Mondjuk úgy, hogy Mike volt az értelmi szerző, és mivel ő Mike Shinoda ezért neki soron kívül megcsinálták, én meg elmentem érte – mondta, és a vigyort nem lehetett letörölni a képéről.
- Ajándék? – hitetlenkedve elmosolyodtam, majd kikötöttem a fekete kis szalagot, és leemeltem a doboz tetejét. – Uram Isten! – hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Természetesen egy Apple iPhone lapult a dobozban, de nem akármilyen. Halvány rózsaszínű volt, és Ed Hardy! Ed Hardy!!! Imádtam. – De hát…
- Nos igen. Mike látta a szobádban a faliújságon a kis idézetet, és tudta, hogy az Ed. Nem is volt kétséges, hogy ilyet kapsz. Nem sokat gyártottak ám, de… basszus Bekka, hihetetlen ez a pasi, komolyan! – vigyorgott.

Na igen. Még otthon csináltam a faliújságomra, felülre. Kivágtam piros és fekete papírból a betűket és kitettem: Love kills slowly
Mióta Mike és én együtt vagyunk, néha rápillantottam a feliratra, de nem volt szívem leszedni. Mert ez nem feltétlenül Mikera utal, hanem a múltamra, ami olykor óva int. És szerencsémre Mike meg is értette ezt.
Összeszedtem a cuccaimat, bekapcsoltam a telefont és gyönyörködtem benne egy sort. Nem is abban, hogy mit tud, vagy mit nem, hanem a hátuljában.
Mike házában újra megöntöztem a virágokat, majd kimentem az udvarra, és leültem a hinták egyikébe. Aztán egyszer csak a nagy ámulás-bámulás közben halkan csöngeni kezdett a zsebemben az új készülékem. Gondoltam, hogy Mike az, hiszen ki más tudhatná az új számomat… Tényleg, facere ki kell majd írnom, hogy új számom van, ha esetleg kellene valakinek Magyarországon…

- Köszönöm, köszönöm! – zsibongtam azonnal a telefonba. A másik oldalról csak nevetést hallottam, de nem Mike nevetését.
- Nagyon szívesen, bár halvány gőzöm sincs, hogy mit… - mondta jókedvűen.
- Szia Chester! – köszöntöttem én is hasonlóan boldogan. – Hogy vagy?
- Á, tudod hogy megy ez! – el tudtam képzelni, ahogyan nemtörődöm módon legyint, és hamiskásan elmosolyodik. - Pia, koncertek, jó nők, dorbézolás… - tudtam, hogy csak hülyül, de azért belementem a játékba.
- Ó, igen? Azért nekem is hagytok majd egy-két pipit mire megyek, ugye?
- Ha nézhetem, akkor naná! – kacagott.
- De csak nézheted!
- Nekem az is elég lesz!
- Na jó, beszélhetnék vele? – hallottam a háttérből Mike hangját, amitől csak még nagyobb vigyor terült el az arcomon.
- Jól van már na! Nekem is hiányzik jó? – duzzogott viccesen Chez, de csak hogy még kicsit távol tarthassa Mike-ot a telefontól.
- Hát ez megható… Kérem szépen! – mondta kedvesebben. Jaj, de szívesen lennék ott velük! Olyan jó lenne látni, hogy milyen egy ilyen turné, és nem csak a neten figyelni.
- Szia Chez! – kiáltottam még a telefonba, mire ő is visszakiabált valahonnan messzebbről.
- Na szép, már nem is nekem örülsz, mi? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Úgy kezdtem a beszélgetést, hogy köszönöm! Mármint a telefont. Ez nagyon… szép. És kedves tőled, hogy gondoltál rám! – mondtam őszintén. Még könnyek is szöktek a szemembe. Emlékszem Petitől csak csábító fehérneműket kaptam. Nem azért mondom… nekem nem az számít, hogy mennyibe került ez, mert biztos nem két dollár volt, hanem hogy gondoskodik rólam, kettőnkről, hogy tudjunk beszélni, míg távol van, és ráadásul még olyat is vett nekem, amit imádok és tetszik.
- Szívesen! Gyorsan sikerült elintéznem, hála az égnek! Gondolkodtam rajta, hogy nem iPhone-t kapsz, mert tudom, hogy annyira téged nem érdekel, hogy milyen spéci meg minden, de aztán eszembe jutott, hogy van Ed Hardy-s, szóval… Ráadásul rajta van az 8bit Rebellion…
- Na, az tényleg jó! És tényleg nagyon tetszik! Hogy vagy? Hogy mennek a dolgok?
- Jól, minden rendben van…
- Bárcsak hallhatnám a koncerteket… - sóhajtottam.
- Te is fogod, ne aggódj!
- Igen-igen, tudom – hagytam rá a dolgot. Az még olyan messze van… De nem akartam, hogy tudja, hogy milyen rossz nekem itt nélküle… Egy percig mindketten csendben voltunk. Én arra gondoltam, hogy milyen jó lenne megölelni és megcsókolni őt, ő pedig… hát nem tudom, mire gondolt, de reméltem hogy valami hasonlóra. – És hogy vagy a tegnapiak után? Nem volt nagyon rossz? – kérdeztem halkan. Mindkettőnk hangulatára rátelepedett ez a csendes mélabú.
- Ó, hát tettem ellene… - mondta rejtélyesen.
- Tettél ellene? – kérdeztem vissza és egy percre magamat is megleptem, mennyire meghökkentem ettől. Nem gondoltam, hogy egy másik nő van a dologban, csak hirtelen jött ez a kijelentése.
- Persze! Miért, mit hittél bogaram? – kérdezte vidám hangon.
- Megcsaltál? Most komolyan képes voltál ezt megtenni velem? – kérdeztem tettetett felháborodással, mire elnevette magát.
- Igen, képes. A jobb kezem csodákra képes! – mondta miközben vidáman levegőért kapkodott.
- Na szépen vagyunk!
- Mintha ugyan a te jobb kezed nem ezt tette volna…
- A bal volt, csak hogy tudd! – mondtam szenvtelenül.
- Ja, hogy a bal! Oké, értettem!

Beszélgetésünk további kellemes hangulatban folyt tovább, mintha nem is komorodtunk volna el előtte. Tudtam, hogy én is hiányzom neki, de azért mégiscsak nekem volt a rosszabb. Ő ott volt a többiekkel, járta a világot, és azt csinálta, amit imádott: zenélt. Persze én szeretek az egyetemen tanítani tényleg! De jobb lenne mellette lenni, még ha csak nézhetném és hallgathatnám, amit művelnek a színpadon. Mindig, mikor Mikera gondoltam régen, olyan elérhetetlennek tűnt. Olyan világban élt, ahova én még a legvadabb álmaimban sem nagyon juthattam el, és számomra mégis ez volt a jó benne. Hogy tudtam, hogy sosem ismerhetem meg, mégis… szerettem nézni, fájdítani a szívem. De most, hogy itt vagyok, hogy vele vagyok minden más és mégsem… jelenleg majdnem ugyanazt érzem, mint annak idején. Talán a távolság miatt, talán másért, az okát nem tudtam. De nehéz volt.

És ma jövök egy kis meglepetéssel. Mindenkinek ajánlom, de főleg May számára teszem ide ki! :)



Új LPTV rész, tegnap tették fel éjjel, és hasonlóan jó, mint szokott!
Tök aranyos, ahogyan Phoenix mondja, hogy Mike szokott neki zongorázni, meg Chez énekelni mellé. :D Chester nem is Chester lenne, ha nem sérülne le. Az Adele dolog meg isteni, mint eddig is! És az, ahogyan Dave és Mike a kávéfőzővel cseszekednek... Jaj, csak Mike ne menne elektromos konyhai készülékek közé! xD Basszus, hogy mit művelnek... :) Imádom őket!!! Ahogy Mike rácsapkod Dave kezére... Ah... "Oh, that is fucking hot!" Igen Mike, a kávéfőző meleg tud lenni. Vagy azt hitte, hogy jegeskávé?? xD
Moszkva: "The wisdom, justice and love papers were really unexpected. I don't know how that happend, but it wasn't us and it was pretty cool. That's a lot of love from Moscow , we really appreciated that, we are seriously impressed, that was cool." - mondja Mike. *.* Olyan édes!!! Imádom!

Linkin Park - Papercut - Madrid (2010)

Sziasztok!

Tegnap ígértem, hogy hozok zenét, és betartom az ígéretem!
A legkedvencebb kedvencem (LP esetén jogosak az ilyen ragozási formák) a Hybrid Theoryról a Papercut. Szerintem a legjobb azon az albumon, persze azért az In The End vagy a Points Of Authority sem marad el sokkal mögötte. De most mégis ezt hoztam.



Mint már kifejtettem, nagyon szeretem ezt a madridi koncertet. Szerintem irtó jóra sikerült, és tök boldog vagyok, hogy nekem megvan, és akármikor elővehetem és meghallgathatom, megnézhetem.
A dal szövege is mindenképpen érdekes, és fülbe mászó, az előadásmód itt is kivételesen jó. Azt, hogy Mike milyen jól néz ki, már leírtam jó sokszor, ennek a koncertnek a kapcsán is. Nem tudok vele betelni! Kockás ing, bőrkabát, napszemcsi, kesztyű... Legjobb!

"I know I've got a face in me points out all my mistakes to me you've got a face on the inside too and your paranoia's probably worse..."



Ez a kép mindent elárul... :)
Köszönöm, Amy

Linkin Park - No Roads Left

Sziasztok!

Megint egy zenét hoztam nektek. Azt hiszem, talán ez a szám a legkedvesebb nekem.
A Minutes To Midnight mellett kiadtak egy kislemezt, aminek a neve B-Side lett és két dalt tartalmazott. A Blackbirds-t és a No Roads Left-et.
Szerintem, nem is kell többet mondanom annál, mint hogy a NRL dalszövege nagyon megfogott, és a plusz, hogy Mike énekli az egészet. Szerintem óriási a dal, és nagyon szeretem, bár van egy olyan érzésem, hogy kevesek ismerik igazán és szeretik annyira, mint amennyire a dal megérdemelné.
Én imádom benne Mike hangját, imádom, mikor nem csak a rap része jut neki, hanem igazán énekel is. És ebben a dalban énekel, kiadja a hangját. :)



Dalszöveg:

Standing alone with no direction
How did I fall so far behind?
Why Am I searching for perfection?
Knowing it's something I won't find

In my fear and flaws
I let myself down again
All because

I run
Till the silence splits me open
I run
Till it puts me underground
Till I have no breath
And no roads left but one

When did I lose my sense of purpose?
Can I regain what's lost inside?
Why do I feel like I deserve this?
Why does my pain look like my pride?

In my fear and flaws
I let myself down again
All because
I let myself down
In my fear and flaws

I run
Till the silence splits me open
I run
Till it puts me underground
Till I have no breath
And no roads left but one
No roads left but one

In my fear and flaws
I let myself down again
All because

I run
And the silence splits me open
I run
And it puts me underground
But there's no regret
And no roads left to run

Mike Shinoda és Chester Bennington - Rolling In The Deep (by Adele)

Sziasztok!

Ha már annyit beszélünk róla, akkor úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy kitegyem.
Adele írt egy dalt (Rolling in the deep), ami nagyon nagy sikert aratott világszerte, és a Linkin Parknak volt egy Underground találkozója június 21-én Hamburgban. Akkor Mike és Chester egy kis meglepetéssel készültek, és előadták ezt a dalt, Mike gitárkíséretével.
Nem szokták a srácok mások dalait játszani, ez egy különleges eset volt. A nagyközönségnek viszont annyira tetszett a videó, ami készült a kis előadásról, hogy a londoni július 4-i iTunes fesztiválra Mike és Chez elkészítették a dal zongoraverzióját, és a közönség nagy örömére előadták.



Nem is tudom, mit mondjak... Fantasztikus, óriási, hihetetlen, nagyon-nagyon klassz!
Le a kalappal előttük.
Amys megjegyzés: Mike iszonyatosan k*rva jól néz ki!!!!! *.*


(2011. július 4. London)

Köszönöm azoknak, akik végigkövették a bejegyzést!
Pussz, Amy

Linkin Park - The Catalyst

Sziasztok!

Újabb zenével jöttem, mint látható. :)
Amikor a Linkin Park kis kérdőívében vagy közvélemény kutatásában (nem tudom, ők hogy nevezték maguk között) be kellett írni, hogy a melyik a kedvenc LP klippem ezt írtam.
Van ennél látványosabb videójuk is, ha megnézzük például a Waiting For The End-et, ami nagyon érdekes technikával készült, vagy mondjuk a Faint-ot, amin több tucat ember tombolt... és sorolhatnám a jobbnál jobb ötleteket... Nekem mégis ez tetszik a legjobban, bár őszintén szólva többet is írtam volna, de csak egyet lehetett...



A dalszövegre nagyon illik a klipp. Sejtelmes füst lengi be az egészet, mintha tényleg valamiféle csapdában lennénk, egy háború közepén, azokkal a maszkos pasikkal. Vízben énekelni, füstben rappelni és zenélni, színes lufikkal tarkítani a monoton egyhangúságot. A dolog lehetnek jók vagy rosszak, vagy lehet a jóban valami rossz, és fordítva... Egyszerűen ismét olyat hoztak, amitől eláll az ember lányának a lélegzete. A zene fantasztikus, a szöveg fülbemászó, a látvány pazar... Egyszóval mindent megkaptunk, amit csak akartunk.
A klipp az első szóló volt az ATS-ről 2010 júniusában, és szerintem a legjobbat választották (persze a Waiting For The End után, de kezdetnek ez volt a jó). Természetesen ezt is Mr. Hahn rendezte, mint mostanában mindent, és valljuk be, tényleg van hozzá érzéke!

“The concept to the video: It kind of comes from the idea of, like, if you could imagine when nuclear fission was invented, or a moment in time when something can be used for positive or negative. Something can be beautiful or it can be destructive. Or even, you know, if you’ve ever seen a dangerous fire from far away, it’s devastating up close, but from far away, it can be beautiful. Those are the kind of themes that run throughout the album, and they’re also themes that you see in the video.” - Nyilatkozta Mike, és ebben benne van az is, amit fentebb leírtam. (Angolul beszélők ismét előnyben, bocsánat)

Dalszöveg:

God bless us every one
We're a broken people living under loaded gun
And it can't be outfought
It can't be outdone
It can't be outmatched
It can't be outrun
No
And when I close my eyes tonight
To symphonies of blinding light
God bless us every one we're a broken people living under loaded gun
Oh like memories in cold decay
Transmissions echoing away
Far from the world of you and I
Where oceans bleed into the sky
God save us every one
Will we burn inside the fires of a thousand suns
For the sins of our hand
The sins of our tongue
The sins of our father
The sins of our young
No
And when I close my eyes tonight
To symphonies of blinding light
God save us every one will we burn inside the fires of a thousand suns
Oh like memories in cold decay
Transmissions echoing away
Far from the world of you and I
Where oceans bleed into the sky
Lift me up
Let me go

UI: Mike valami iszonyatosan tetszik benne! Bár mondjuk nekem mikor nem tetszik?! :)

Köszönöm azoknak, akik végigkövették ezt a bejegyzést is!

Linkin Park - Iridescent Transformers OST - Moszkva

Sziasztok!

Így egy nappal a friss előtt még gondoltam megosztom veletek egy újabb kis elemzésemet.
Nos, arról már beszámoltam, hogy a Linkin Park ismét adott egy számot a Transformers sorozathoz. A 3. részhez megalkották az Iridescent kissé átalakított formáját, amihez ugye a klippet már láttuk is. Én személy szerint IMÁDOM a Transformers filmeket, és nagyon várom már, hogy megnézhessem.
Na de, hogy ne térjek el annyira a tárgytól:
Ez a felvétel Moszkvában készült, június 23-án, ahol ugye van ez a filmfesztivál, és bemutatták a filmet.



Kezdjük ott, hogy ismét mennyi ember elment a koncertre! Nagyon sokan vannak, és az meg csak hab a tortán, hogy mindenki kezében volt egy lap. A fejér lapon az LP logo és a Wisdom, Justice vagy Love felirat volt látható.
Nem tudom, hogy az elején ti mennyire látjátok, de a színpad fölött és oldalán, hatalmas betűkkel a Transformers - Dark of the Moon felirat volt látható, ami ugye a film címe. Valamint az oldalt lévő kivetítőkön majd lehet látni, hogy a filmből vannak jelenetek. Mindenre figyeltek a szervezők, az biztos.
És ugye az elején Mike zongorázik. Hát nem is kell mondanom ugye, hogy mennyire imádom?! Azok a művészi kezek! *.*
Fekete póló, rajta szürke ing, és az új hajstílus... Ah, most komolyan, eszméletlenül jól néz ki!
És persze ne feledkezzünk meg a mi Chesterünkrők sem. Nos ő is igazán helyes, a kis göndör hajával, és a piros pólójával. :)
És Mike énekel: When you were standing in the wake of devastation... Imádom. Élőben is ugyanolyan tökéletes, mint a stúdióban. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez az elöl kicsit hosszabb haj, oldalra fésülve/zselézve mennyire tetszik!!! Nagyoooon! :)
Az a rengeteg ember tapsol, és dobálják a már fentebb említett papírokat. Igazán szép látvány.
Brad a csíkos pólóban is nagyon aranyos, és ha jól megnézitek, akkor ami a fején van fejhallgató egy újabb darab, nem amit megszokhattunk. Egészen más minta van kirakva neki a kövekből, és nekem nagyon tetszik.
Chesteren nagyon látszik, hogy összpontosít, hogy igenis bele akarja élni magát, beleadni mindent, amije van. És mikor énekelni kezd, rá is jövünk, hogy neki ez nagyon megy. Még mindig. És nézzétek a tetoválásait a karján... Imádom. Komolyan. És nem az van, hogy mert Mikenak nincs, ezért nekem ez baj lenne. Chesternek egyszerűen kell, elengedhetetlen. Szerintem senki sem tudná már őt ezek nélkül elképzelni. És valljuk be, nem is akarjuk. :D Gyönyörűen, tisztán énekel.
Mike vokálozik... Na itt totál kész vagyok, teljesen magával ragad. Rajta is rettentően látszik, hogy imádja ezt, hogy beleéli magát.
A hátsó kivetítőn pedig a klippet játsszák, amit már korábban posztoltam is. :)
És már mutatják, hogy jön Brad a szép gitárjátékával... Nagyon-nagyon jól csinálja, ismét az ősrégi hangszerrel, aminek nem kis múltja lehet már.
A közönség mozgása valami eszméletlen. Végül is minden koncertjükön egyszerre mozognak, de sosem tudok betelni a látvánnyal. Mindig próbálom elképzelni, hogy milyen lehet a srácoknak ott fönt ezt látni, de azt hiszem ezt sosem tudná egyikünk sem rendesen leírni... Ezt át kell élni.
És mikor mutatják Mike-ot közelebbről... Értitek már, miért szoktam írni, hogy azok a mélybarna szemek? ... :)
Dave, Mike és Brad is énekelgetik Chester részét. Látszik, hogy imádják. Tudom, hogy sokszor leírtam már ezt, de másképp nem tudom megfogalmazni, és amúgy is ez az egyik leglényegesebb...
Azért is meg tudok veszni, mikor látom Mike-ot így csukott szemmel énekelni. Ójaj... :D
És ójaj megint, jön Brad a kis szólójával, ami valami fantasztikus. És mindenki tapsol, együtt énekelnek... Ez a szám legjobb része az után, hogy Mike énekel az elején. :)
És igen, Mike arcán a mosoly... Kész, vége, szükségem lenne anyukámra, hogy leöntsön egy vödör vízzel, mert melegem van... nagyon... :D
És azt a beleélést az arcán, amikor láthatjuk, hogy "igen, most mindent beleadok"... Szeretem Mike-ot. Ez szerelem volt első látásra, és csak nőttön nő... :D
Rob is nagyon jól dobol, illik nagyon az egész ritmusra, és hát Joe is biztosan kitesz magárt, bár ebben a számban nem igen tudom, mit csinálhat. Mármint, persze, teszi a dolgát, de mondjuk nem annyira van sok dolga mint amikor a The Catalystot adják elő... Na, értitek?!
És Chester is gitározik benne, nem is olyan rosszul, nem igaz? :)
A zene kiteljesedik, szinte elárasztja a teret, amit imádok.
A végén, Brad megtapsolja magukat, de elsősorban a közönséget. Nagyon kedves tőle, az tuti. És még látni a végén, ahogyan Mike boldog mosollyal az arcán feláll a helyéről... Totális képszakadás nálam, még vagy nyolcszor visszapörgetem ehhez a részhez, hogy láthassam... :) :) <3
Chester megköszöni a közönségnek... Ahogyan mindig. :)

Összegezve: Élőben is ismét fantasztikusan előadták. Chester tényleg a legjobb énekes a világon, Mike hibátlanul végigzongorázta az egészet, és a csapat összességében zseniális volt! :)

Szerelmem határtalan irántuk, Mike iránt. Holnap hozom a fejit!

Köszönöm azoknak, akik végigolvasták a bejegyzésem! :)

Csók, Amy

Leave Out All The Rest - Mike Shinoda remix

Sziasztok!
Oké, ma megint leragadtam youtube előtt, és azt hiszem megtaláltam a nagy ŐT. Mármint Mike-ot már rég, de ez a műve valami elképesztő! Totálisan beleszerettem, és végem van teljesen. Gondoltam veletek is megosztom...
Kedvem lenne sírni, olyan szép.... *.* Hát nem tehetséges ez a srác??? :)



Csók, Amy

Linkin Park - Qwerty

Sziasztok!
Nos, ismét jöttem, most ugyan "csak" egy zenével, amihez se videoklip nem jár, se konci, de magáért beszél a zene. :)
Személy szerint imádom, ez a csengőhangom, az egyik legjobb számuk. Bár én az összeset imádom, és rongyolásig hallgatom...
A Songs From the Underground albumon szerepelt, 2008-ban. Az albumon összesen 8 szám szerepel, van köztük ami élő koncertfelvétel. A rajongóknak lett elkészítve.





Dalszöveg:

I didn't think that I had a debt to pay
'Til they came to take what I had left away
You said you wouldn't put me to the test today
But I remember you saying that yesterday
There was a time when your mind wasn't out of control
Every memory a confession pouring out of your soul
Like a pill you couldn't swallow so it swallowed you whole
Another lie, hard to follow til it followed you home
And like that

Broken down
A victim of your
Lies
You hide behind
Lies
You don't know
Why
You crossed the line
Wrapped up inside your
Lies
You hide behind
Lies
You're lost inside that cold disguise
Behind your lies

I don't know what I thought I might say
Seems like we never were taught the right way
Every other minute I fought for my place
And dropped what I made and thought you might stay so
I'm guessing that you probably know
When your inside's hollow then you ought to be cold
Like a pill hard to swallow, so it swallowed you whole
Another lie hard to follow, it followed you home

BRIDGE:
You're faking, you're mistaken
If you think that you could climb out of this hole
Forsaken, what we take when
All our lives have all the power and control

Broken down
A victim of your
Lies
You hide behind
Lies
You don't know
Why
You crossed the line
Wrapped up inside your
Lies
You hide behind
Lies
You're lost inside that cold disguise
Behind your lies

Szerintem fantasztikus *.*
Csók, Amy

Linkin Park - Iridescent Video Premier

Sziasztok ismét!

Egész nap figyeltem twittert, és az LP hivatalos oldalát is, mert vártam, méghozzá erre:
Linkin Park - Iridescent

Fantasztikus! Egyelőre szóhoz sem tudok jutni! Nagyszerű munka, és Mike irtó jó benne!
Nézzétek, ámuljatok, ahogyan én is teszem újra és újra!

Csók, Amy

Linkin Park - Bleed It Out - Live at Milton Keynes - 2008

Sziasztok!

Az In The Endnél már említettem, hogy ez a rész a koncertnek is ki lesz vesézve. Hát ezen a borongós, esős, mennydörgős pénteki délutánon kerül rá sor.
A Bleed It Out a Minutes To Midnight albumon szerepel, mint a 4. szám, Milton Keynesben pedig az utolsó volt. Mint minden koncerten, hiszen ennek van a leginkább "vége" hangzása.



Akkor lássuk:
Mindjárt az első képkocka, az Brad kezében a régi gitár. Istenem, el sem tudom képzelni, hogy mi mindent láthatott már az a hangszer! :) De egy relikvia, az biztos! És milyen csodás hangja van! Hugicám, Krisssz kedvéért, és perszer mert megérdemli Brad is, hadd dicsérjem meg a haját! :) Az egy külön művészet! :)
Mike mondja a közönségnek, hogy ez a szám lesz utolsó, és megkéri őket, hogy emeljék magasba a kezeiket, és tapsoljanak. Itt is megvan az a kapcsolat a közönséggel, amit úgy imádok. És arról nem is beszélve, hogy milyen jól néz ki Mike! :) És a tömeg tapsol. Több ezer ember. Hihetetlen.
Mike kezdi a szöveget, és látszik rajta, hogy még így a másfél órás koncert végén is rettentően élvezi azt, amit csinál. A szöveget alul majd kiírom, akinek lesz kedve, lefordíthatja magának, nagyon tanulságos, és sokatmondó... megint! :)
Itt is jól látszik egyébként, hogy figyelnek arra, hogy ne egy helyen legyenek a színpadon. Amúgy is mindenki mozog, bejárják a színpadot, de igyekeznek egyszerre betölteni is azt. Mike leszáll a kis emelvényről és átellenes irányban mozognak Chesterrel. Tehát tele a színpad, nincs üres hely nagyon, és ez fontos! :)
Nem tudom látjátok-e, de közvetlenül a refrén előtt, mikor Mike visszaáll a mikrofon mögé elvesz a mikrofon állványáról valamit. Nos az a valami, egy pengető. Ugyanis az állványon szépen egy ilyen kis műanyag tartókában ott sorakoznak az eredeti LP pengetők. Hogy miért van szükség többre? Nem csak azért mert esetleg eltörik, vagy elhasználódik közben, hanem mert ők maguk egy-egy szám végén eldobálják őket a közönségnek. :) És játszani kezdi a mélyebb szólamokat! Álom.
Chester megint csak tökéletesen énekel. Szinte felfoghatatlan számomra hogyan van még hangja a végére. :)
És, amit az elején is megfigyelhettünk, ahogy Mike rappelni kezd, és nem kell gitároznia, kikapja a mikrofont az állványból, és azonnal elmozog. Az a tipikus mutogatós téma megy, ami elengedhetetlen. És én személy szerint imádom ezt nézni. Ahogy mondja a szöveget, ami nagyon jó. Sokat mondó, érvényes a mai világra. És ismét a hátán van a gitár... *.*
Ismét a refrén jön, Mike vokálozik, de Chester hangja nagyon durva. Kiráz tőle a hideg, de abban a jó értelemben! És létszik, hogy Brad is elénekelget magában, hogy a többiek is a hatása alatt vannak az egész hangulatnak.
Ami még nagyon tetszik, az Dave kalapja (Phoenix). Az valami állat! :)
És Mike is gitározik, és ahogy beáll hozzá, ahogy lenéz a hangszerre... Valószínűleg napokig tudnék róla áradozni.
És ekkor mindenki lemegy a színpadról, és Rob marad fent. Most jött el az ő ideje. Szólózik. Ilyen más koncerteken nem nagyon van, vagyis nem ilyen mértékű. Ez ugye a Road to Revolution nagy koncerje, és hát... különleges alkalom. És hát amit lenyom... Mikor először láttam, csak így bámultam, hogy WTF? Nagyon durva. Arról nem is beszélve, hogy mikor hátulról mutatják csak ámultam, hogy milyen háta van. :D És ha jól megnézitek, akkor láthatjátok, hogy a nadrágja szára be van tűrve a zokniba. Na miért? Hát persze, hogy azért, hogy a lábdobba be ne akadjon. :) És egyébként ez a dobos cipője. Mert nem ilyenekben jár, de ebben tud a legjobban játszani! :)
És ott vannak nála is, a kis bőr tokocskába az eredeti LP dobverők. Szeretnék egy pár olyat! Mint pengetőt is! :D Itt már azért van ennyi, mert ez törik koncert közben. Nem azért mert onnan hátulról kidobálja. Ha vége lesz, és marad, akkor fog belőle adni a közönségnek.
És az a pontosság, ahogyan a többi hangszerrel a fiúk visszajönnek a zenébe... Hihetetlen!!! Imádom, és Mike olyan édes, és rettentő szexi. :)
Képek a tomboló közönségről. Megértem őket! :)
Mike megdicséri Robot, vagyis kér neki egy kis hangzavart a tetszésük kifejezésére. Aztán Chester megkérdi a közönséget, hogy énekelnek-e velük, a közönség persze ujjong, és Mike szeretne egy kis versengést, így két oldalra állnak fel. Mike mondja a közönség azon felének, hogy ők lesznek vele. Az a mosoly az arcán, mikor mondja "That's what I like!" Basszus, elképesztően helyes! Egyszerűen nem találok szavakat.
És akkor jön az ének. Mike viszi a kicsit mélyebb tónust, míg Chester a magasabbat. A közönség énekel, amit nagyon jó hallgatni.
Persze aztán Mike ismét gitározik, majd Chester a refrént is énekelteti a közönséggel. És hangosan, tisztán, érthetően visszajönnek a szavak a sok-sok embertől. Fantasztikus.
Aztán a sok kéz a magasban, mint Chesternek... Ennyi ember egyszerre mozdul!
Chester megköszöni a közönségnek! :) Majd még nincs vége a számnak, még tart, kicsit belassul, Chester is lassabban énekel a közönséggel, aztán jön a végén a felpörgetés, aminek hirtelen szakad vége. És az utolsó pengetésnél láthatjuk is, hogy Dave azonnal eldobta a pengetőt, Mike-kal egyetemben! :)
És itt van vége a koncertnek is. Ezen a felvételen nem látszik ugyan, de el kell mondanom, hogy sokáig ott állnak még, és integetnek. Mike mosolyog, ahogyan mindenki más is, de az ő arcán a legnagyobb az öröm. Én legalábbis így látom. Körbejárják a színpadot, igyekeznek mindenkinek dobni egy-egy mosoly, egy intést.

Szeretem ezt a koncertet, bár itt még ugye az A Thousand Suns nem volt kész, sőt... Mégis... Ennek van az egyik legjobb hangulata... A legnagyobb móka. :) Imádom!

És a dalszöveg:
Yeah, here we go for the hundredth time
Hand grenade pins in every line
Throw 'em up and let something shine
Going out of my fucking mind
Filthy mouth, no excuse
Find a new place to hang this noose
String me up from atop these roofs
Knot it tight so I won't get loose
Truth is, you can stop and stare
Run myself out and no one cares
Dug the trench out, laid down there
With a shovel up out of reach somewhere
Yeah, someone pour it in
Make it a dirt dance floor again
Say your prayers and stomp it out
When they bring that chorus in
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
Just to throw it away, just to throw it away
I bleed it out, go, stop the show
Drop your words and let sloppy flow
Shotgun, opera, lock and load
Cock it back and then watch it go
Mama, help me, I've been cursed
Death is rollin' in every verse
Candy paint on his brand new hearse
Can't contain him, he knows he works
Fuck, this hurts, I won't lie
Doesn't matter how hard I try
Half the words don't mean a thing
And I know that I won't be satisfied
So I try ignoring him
Make it a dirt dance floor again
Say your prayers and stomp it out
When they bring that chorus in
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
Just to throw it away, just to throw it away
I bleed it out, I've opened up these scars
I'll make you face this
I've pulled myself so far
I'll make you face this now
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
Just to throw it away, just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
I bleed it out, digging deeper just to throw it away
Just to throw it away, just to throw it away
I bleed it out
I bleed it out
I bleed it out



Köszönöm szépen azoknak, akik végigolvasták a bejegyzést! :)
Csók, Amy

Linkin Park - Leave Out All The Rest

Sziasztok!

Nos, ma is jövök egy ilyen kis akármivel...
A LOATR a Minutes to Midnight albumon jelent meg, 2007-ben. A klippet Mr. Hahn rendezte, természetesen már nem első alkalommal. És ne feledjük, hogy ez a szám a Twilight hivatalos soundtrack-je is lett, a DVD 2. lemezén a Milton Keynes-beli felvétel látható, a Paramore és a Muse mellett!
Szerény véleményem szerint a melankolikusnak ható zene mellé tökéletesen illik ez a megjelenítés.



Hát akkor lássuk:
Az elején szépen felvezetik a nyugodt pillanatot, azt a hangulatot, ami körbelengi az egész számot. Engem ez mindig a Star Trek: Voyager című sorozatra emlékeztet, mikor ugye az űrhajóval hazafelé tartanak. Ez is valami hasonló.
A grafika elsőosztályú, ahogyan a világűrt megalkottál, és az űrhajó belseje is nagyon passzol ehhez. A szürkés színek dominálnak, mindent ez borít. Kicsit sötét, de megnyugtató.
És a 24. másodpercnél rögtön kedvenc szereplőmre is térünk: Mike-ra. Azt mutatják, ahogy leveszi a sisakot, és itt kezdődik az ének.
Rohadt jól néz! Annyira, hogy jó párszor leragadtam ott, hogy csak még egyszer, csak még egyszer hadd nézzem meg ezt a pillanatot! A haja itt az akkori stílushoz igazítva középen kicsit hosszabb és fel van zselézve... vagy magától áll így, mivel zselének én nyomát sem látom... így meg még jobb! :) Szóval 10 pontból itt is 15öt kap szexisségre...
Aztán megpillantjuk Chestert, Phoenixet, Joet majd ismét Mike-ot, kicsit később Robot és Bradet is. Mind jól néznek ki, meg kell hogy mondjam. Szerintem legalábbis.
Olyan nagy mozgás nincs. Az űrhajón lévő mindennapjaikról mutatnak mozzanatokat. Hogy sakkoznak (ami elmés, érdekes megoldást szült!), a javításokat, a megbeszéléseket, hol alszanak, és ilyesmik.
Chester énekel... Itt is mint egy álom. Ebben a számban Mike-nak nem sok szerepe van, már ami az éneket illeti, de a háttérben nagyon is sokat mutatják. Ezer hála és köszönet érte! :)
És talán Chester itt néz ki a legjobban. Jól állnak neki a ruhák, a haja is megy ehhez az egészhez, a kis bajusz vagy mi is akar az lenni, szintén jól áll neki.
Amikor láthatjuk, hogy ülnek egy asztalnál és valamiről beszélgetnek, mutatják Mike-ot, ahogy magyaráz... OMFG! Hogy nézhet ki valaki ilyen jól? :D
Az egész számot körbelengi a kirekesztettség érzése... legalábbis szerintem. Ha jól megnézitek, Chester egyedül van. Nem a többiekkel. Egyedül áll és néz ki a fejéből, egyedül ücsörög a folyosón, ennél a bizonyos asztalos jelenetnél pedig ő az első, aki feláll és távozik, mintha Mike vele vitatkozna, és ő inkább feladná. Hogy miért? Nem tudom. Mindenesetre a szöveghez nagyon illik.
Aztán a szám kicsit beindul, jön a riasztás, mikor mindenki felébred, kivéve persze Chestert, aki nem is aludt.
Egy gyönyörű kép az, mikor Ches a padon ül, és nézi ahogyan egy Nap elé kerültek. Fantasztikus. Szerintem a legszebb momentum Mike sisaklevétele után! :)
A végén persze nem tudjuk meg, hogy a fiúknak mi lesz a sorsa odakint, de Chester ugyanúgy egyedül marad az érzéseivel, persze a háttérben, ahogy láthatjuk, hogy ott állnak egymás mellett a nap előtt, ott vannak azért a többiek is. Együtt.

Nekem nagyon tetszett, mikor először végignéztem a klippet, és remélem, hogy nektek is tetszik!
Ez a szám nem a megszokott temperamentumos Linkin Park "sablon", ez valami új. Jól érzékelhető a váltás, ami a Meteora és a MtM között van. Sokaknak furcsa volt, de azt hiszem mind megszerettük ezt a stílust is. Én biztosan.

És ebből a dalból a kedvenc sorom:
"I've never been perfect, but neither have you!"

Köszönöm annak, aki végigolvasta a bejegyzést!

Csók, Amy

Linkin Park - In The End - Live at Milton Keynes - 2008

Sziasztok!

Igen, megint nem fejezettel jöttem, bocsi. Azt majd szerdán! :)
Ismét egy élő felvételt szeretnék nektek megmutatni és kommentelni. Remélem azért lesz, aki elolvassa... :)
A banda talán egyik legismertebb száma az In The End, ami az első albumukról, a Hybrid Theory-ról van. A 8. szám az albumról, de bízton állíthatom, hogy a rajongók nagy kedvence. És ami azt illeti a bandának is.

Ez a felvétel 2008-ban készült, a Project Revolution turné keretein belül.
Ez a Linkin Park második hivatalos koncertalbuma a Live in Texas után, ami a Road to Revolution: Live at Milton Keynes címet viseli.
Ezen a turnén, ezen az állomáson történt meg először, hogy Jay-Z és a Linkin Park az USA-n kívül együtt zenélt. Szóval történelmi emlék! :)



Hát akkor lássuk:
Azért ezen a felvételen is jól látszik, bár már sötét van, hogy rengeteg ember volt ott. Olyan 85000 körül, azt hiszem.
Ami a szám elején felhangzik először, pár akkord, azt én szentül hittem még 10 évesen, hogy az zongora. Az is, de a koncerten Mr. Hahn játssza a keverőpult mögött, arról az akármiről... (Tudom, jó kis szakszó mi?) :)
Itt láthatjuk Mike-ot, aki 2008-as önmagához hűen rövidebb hajjal, de kockás ingben buzdítja a népet, hogy énekeljenek Chesterrel. Hát nem édes? :)
Chester és Mike elkezdik a számot. Mike rap tudása felcsillan... Imádom, ahogyan közben össze-vissza mutogat, olyan Mike-osan. Közben láthatjuk a háttérben, hogy a kivetítőn különböző mintákat játszanak le. Ez is egy haladás a banda életében, hiszen míg "fiatalabb korukban" a hátuk mögött maximum egy nagy Linkin Park felirat volt látható. Most viszont már van, mikor a videoklippekből vetítenek ki bizonyos mozzanatokat. Mindenesetre látványos.
Ó igen, mikor a kamera újra visszatér rájuk, láthatjuk ugye Mike-ot a kis emelvényen, és mellette kedvenc szólógitárosunkat, Bradet. A haja az maga a művészet, de ahogy fel van öltözve... Mármint jól, csak én pl nem hiszem, hogy végig tudnék játszani egy ilyen két órás koncit, ingben és mellényben.
És ha jól megnézitek, Mike bal oldalán, hátul ott lóg a kendő!!! Az elmaradhatatlan tartozék. :)
És nézzétek meg Brad bordó gitárját! Ott van rajta a Hybrid Theory borítójáról a már emlegetett szárnyas katona figura. Persze ez nem csak ezen a gitáron figyelhető meg, hanem számos másikon is. Nekem baromira tetszik! (Nem hiába lóg a nyakamban az a bizonyos nyaklánc :D)
Phoenix kicsit a háttérbe húzódik, de ha nagyon figyelünk, akkor láthatjuk a nagy emelvényen. :)
És hát Chester énekli a refrént... ÁLOM!
"I've tried so hard, and got so far, but in the end, it doesn't even matter, I had to fall, to lose it all, but in the end, it doesn't even matter"
A dalszövegeik azok valami zseniálisak! Ennek az albumnak a szövegeit mind Mike és Chester írták! :) Hát nagyon eltalálták!
Ó ja és ha már Ches... Itt nagyon szépen látszik a tetoválás mindkét karján: a lángok! Mestermű, én mondom! :)
Aztán Mike újra rappel, újra mutogat, beleéli magát. És azt hiszem ez a legfontosabb! Hogy láthatjuk, mennyire szeretik, amit csinálnak, hogy élvezik. Hogy ezek a számok, ezek belőlük születtek.
És itt jön az, amiről az előző bejegyzésben is beszéltem. Lemegy a színpadról! Először, mikor megláttam ezt, szinte sokkolva ültem. Mi van? ... Hát lányok! Nem semmi ez a Mike! Mert, értitek? Lemegy közéjük, látjátok, ahogy felmászik a kordon szélére. Láthatjuk, hogy mennyi ember veszi körül, hogy mennyien akarnak belőle egy kicsit. Én féltem! Minden ilyen alkalommal, ami egyébként általában az In The End alatt történik, aggódom... Mert ki tudhatja, milyen emberek ácsorognak ott az első sorban, nem?
Mindenesetre példaértékű, amit tesz! A rajongókért teszi. Látszik az arcán, hogy ő is élvezi, hogy ennyien ott vannak, hogy szeretik a zenéjüket. Látszik rajta! :) Énekelteti őket, pacsikat osztogat.
Chester énekli a részét: "I've put my trust in you, pushed as far as I can go, and for all this, there is only one thing you should know..." És itt Mike mondhatni lemerül a tömegben, odatartja a mikrofont, és hallhatjuk a nézőket énekelni. Nekem ilyenkor mindig libabőrös lesz mindenem, ez annyira felemelő és hátborzongató egyben... jó értelemben. És itt lehet jól látni, hogy mindenki akar belőle egy darabot... Énisénisénis! :D
És a végén: büszkén megtapsolja a nézőket, és megköszöni: "Thank you guys very much!" Mert ő büszke rájuk! Nem minden banda teszi ezt meg, szólóénekesek meg pláne nem. Valakinek egy koncert csak annyi, hogy unottan feláll oda, előadja, amit muszáj, és kész. Ők viszont... Lesz még erről a koncertről bejegyzésem... Meglátjátok mire képesek még! :)
És a végén mutatják a színpadot, és nézzétek a hátteret!!! Felismeritek a nagy szobrot az In The End klippjéből? :)
És ezen a felvételen úgy van megvágva, hogy lehet látni, hogy lemennek a színpadról, mintha ugyan végeztek volna. A közönség egyöntetűen skandálja: We want more!
És vissza is jönnek ám! :) Nem ez az utolsó szám, hanem valami sokkal de sokkal pörgősebb, amiben sok szó esik majd a mi dobosunkról, Robról! Ismerjük el, hogy nagy munkája van neki is ebben, de majd ott, akkor meglátjátok! :)

Köszönöm annak, aki végigkövette a bejegyzést! :)
Csók, Amy