2013. február 11.

Réges-régen, egy messzi, messzi...


"Menj és éld az életedet! Éld nélkülem, mert mi nem lehetünk együtt. Töltsd meg a szívedet szerelemmel valaki más iránt, valaki iránt, aki képes úgy szeretni, ahogy én sosem tudtalak. Ahogyan én sosem foglak."

Chapter VI. – Time to make a mistake

2005. tavasz

*May*

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Ha Chester nem feküdt volna éppen mögöttem, már sikítottam volna. Megfordult a fejemben, hogy kimegyek az erkélyre és levetem magam a mélybe, remélve, hogy azzal megfizetem a bűnöm, de amikor megpróbáltam lekászálódni az ágyról, álmában felém fordult, és odahúzott magához. Azóta el sem enged. Csak néztem a kis éjjeliszekrény asztalának a sarkát, és igyekeztem kitalálni, hogy ez a szín a krómnak mennyire világos árnyalata. Még ez is jobb volt néha, mint szembenézni azzal, amit tettem.

Kegyetlenül élveztem. Jobban, mint Mike-kal azelőtt bármikor. Ezt pedig mérhetetlenül szégyelltem. Gyűlöltem magamban. Számtalanszor elgondolkodtam hogyan jutottunk ide. De rá kellett jönnöm, hogy jelen esetben a múltunk már semmit nem jelent. A jövő már annál többet.

Ha most visszamegyünk, nem fogunk tudni a párunk szemébe nézni. Szégyellni fogom magam Mike előtt. Bár sejtve, hogy ő mit tett, valószínűleg vele is ez lenne a helyzet. Ez pedig szétzúzná az egészet. Arról nem is beszélve, hogy az én legdrágább Amy barátnőmet helyszínen megtépném. Mint két dühödt éhező oroszlán, úgy vetnénk egymásra magunkat, hogy a lehető legtöbb cafatot tépjük ki a másikból. Fogalmam sincs, vajon a két pasi hogyan viszonyulna egymáshoz, de tény, hogy az sem a barátságuknak, sem a bandának nem tenne jót. Istenem! Mit tettünk? Ennyit arról, hogy az embernek azért van az a kibaszott szerv a koponyájában, amit agynak hívnak, hogy kicsit gondolkodjon vele. Hogy a picsába lehettünk ekkora barmok?! Ha pedig Amy és Mike mégis úgy döntöttek, hogy külön töltik az éjszakát, egyikük újságot olvasva, míg a másik hímes tojást festve, akkor meg abszolút vége mindennek. Ebben az esetben talán az lenne a legjobb, ha ők is megjárták volna éjjel a pokol legédesebb bugyrait, mert akkor nem lenne az, hogy csak mi zúztuk szét az egészet. Abba pedig bele se merek gondolni, hogy hogy fog kiderülni a dolog.

Igazság szerint szeretem Mike-ot. Teljesen, totálisan. Legalábbis így érzem. Nyilván ez butaság már, hiszen ha igazán szeretném, nem csaltam volna meg, titkon nem ábrándoztam volna soha Chezről. De a francba, nem akarom elveszíteni őt. Most pedig, hogy megéreztem a mámor legzamatosabb ízét, már Chestert sem akarom elhagyni. Egyszerűen vonz úgy, ahogyan még soha senki.

Őszintén szólva ötletem sincs, mikor szerethettem belé. Ó ugyan már. Nincs itt szó semmiféle szerelemről. Pusztán csak az állatias, vad ösztönökről, amelyek másról sem szólnak, csak a szexről. Annyira felbosszantottam magam, hogy egyszerűen lelöktem magamról Chez kezét, és kiugrottam az ágyból. Meztelenül álltam ott. A dühöm a duplájára nőtt. Újabb bizonyítéka annak, hogy mi történt. Berobogtam a fürdőbe, de amint kinyitottam az ajtót, megpillantottam a tükörképem. Konkrétan az egész testemet foltok borították. A bőröm kiszívta, az ujjainak a nyomai mind-mind a heves, eszeveszett iramú szeretkezésre utaltak. A kurva életbe!

Dühödten álltam be a zuhanyzóba, aztán először a jéghideg vizet nyitottam meg, hogy picit lehűtsem az idegrendszerem, majd átállítottam melegre. Tusfürdőt nyomtam a kezembe, majd bedörzsöltem vele magam. Míg hagytam, hogy a forró vízsugár leöblítse rólam a habot, besamponoztam a hajam, alaposan beledörzsöltem, majd leengedve a kezeimet, a fejemet hátrahajtva hagytam, hogy lassan a sampon utolsó maradványai is lefolyjanak a lefolyón. Bárcsak az érzelmeim is így eltüntethetném!

Annyira a gondolataimba merültem, hogy már csak azt vettem észre, hogy valami kemény a fenekemhez préselődik, egy kéz a hajamba markol, oldalra húzza fejem, hogy azok a puha ajkak hozzáférhessenek a nyakamhoz, míg a másik kéz a melleimre simul. Egy pillanatra elgyengültem, a mellkasának dőltem, aztán észbekaptam, szembefordultam vele és mélyen a szemébe néztem. Közölni akartam vele, hogy takarodjon ki a zuhanyzóból, de rögtön. Azonban amit a szemeiben láttam, belémfojtotta a szót.

-          Nézd, Chez… ez… ez nem igazán jó ötlet.
-          Biztos vagy te ebben? – Kérdezte mély hangon, amitől még a hideg is kirázott, miközben közelebb lépett hozzám, kezei pedig a fenekembe markoltak.
-          Teljesen. -  Szinte dadogtam a szót.
-          Nekem nem úgy tűnik mintha nagyon ellenállnál. – Egyik keze a legérzékenyebb pontomra siklott. Majdnem felkiáltottam, de még időben sikerült megfeszíteni minden izmom, hogy elfojtsam.
-          Azért mert nem vágtalak még képen. De ami késik, nem múlik. – Próbáltam határozottan mondani, de közben azért hátráltam egy lépést, amivel azt értem el, hogy a falhoz préselődjek. Ő pedig követett.
-          Tudod mit? – Kérdezte mélyen a szemembe nézve rekedt, és már-már fájdalmasan szexi hangon, miközben a fenekem alá nyúlva felemelt, és hozzám dörgölőzött.
-          Mit? – Hangom szinte csak suttogás volt már.
-          Nem hiszek neked! – Súgta a fülembe, azzal választ nem várva nyelve utat tört a számba, egyidőben azzal, hogy mélyen belémhatolt. Jól teszed. – Gondoltam magamban, aztán kiürítettem az agyam, és átadtam magam az élvezeteknek… újra. 

*Amy*

Arra ébredtem, hogy zsibbadt a nyakam, de nem is akárhogyan. Megdörzsöltem a szemem, és körülnéztem, de nem láttam senki mást a lakásban. Mi is van most?
Felültem, miközben a nyakamat masszíroztam, és mindent szépen lassan átgondoltam.
Elmosolyodtam a tegnap éjszaka emlékein, de a jókedvemet kissé beárnyékolta, hogy Mike nem volt mellettem, és még csak egy neszt sem hallottam a lakásban, ergo nem volt itthon.
Felálltam, és nagyot nyújtóztam, majd miután megmosakodtam, magamra kaptam pár ruhát.
Ahogy ott álltam a Chesterrel közös szobámban, elfogott egy érzés. Egy nagyon furcsa érzés, de nem mondtam volna bűntudatnak. Inkább volt kissé szomorú. Olyan érzés volt ott állni a közös dolgaink között, mintha egy vesztes csata színhelyén lettem volna, körülöttem az elpusztított világgal.
Az ajtó csapódására felkaptam a fejem, és kisiettem a nappaliba. Mike egy papírszatyorral a kezében sétált be a konyhába, és amint megpillantott, egy édes mosolyt villantott felém. Beleremegett a szívem és a lelkem. Annyira szeretem őt!

-          Lehet, hogy meg kéne csinálni a telefont – intett vigyorogva a kitépkedett vezetékre, mire megvontam a vállamat.
-          Azt mi már nem hozzuk rendbe, hidd el!
-          Lehet… elég profi munkát végeztél. Hoztam kaját.
-          Az jó… - motyogtam, aztán csak figyeltem a nappali közepén állva, ahogy kipakol mindent.

Olyan jókedvű volt, olyan felszabadult! Ebből arra következtettem, hogy ő sem bánta meg. Bár, ezt nem is lehetett. Ami tegnap éjjel történt, az volt a legszebb dolog egész életemben.
Elgondolkodva babráltam a csuklómon lévő karkötővel, amit még én adtam Mike-nak, aki aztán a forgatáson visszaadta nekem, mert megtalálta a szerelmet Maynél.
Képtelen voltam csendben maradni, és nem kérdezni. Tudnom kellett mire gondol, hogy mit érez, hogy mik a tervei. Hogy szereti-e még Mayt, és hogy emellett mennyire szeret engem?

-          Jól vagy? – lépett elém, és a kezei közé fogta az arcomat. Belenéztem a barna szemekbe, és elmosolyodtam. Miért kételkedem? Szeretem, és ő is szeret engem.
-          Aha, csak elgondolkodtam – felmosolyogtam rá, és közelebb hajoltam, hogy aztán megcsókolhasson. Most is majd’ szétolvadtak a csontjaim attól, ahogyan ajkai az enyémhez értek.
-          Min? – suttogta a kérdést a számra, én pedig a nyaka köré fontam a karjaimat, míg ő lecsúsztatta kezét a derekamra. Összesimultunk és újra csókolózni kezdtünk. Tinilánynak éreztem magam, mert ebben a szent pillanatban a csókjánál többre nem is vágytam, annyira tökéletes volt.
-          Rajtunk – motyogtam két csók között.
-          Kettőnkön vagy négyünkön? – mekkora mázlista, hogy rapper, mert így háromszor olyan hosszú dolgokat is el tud mondani rövid idő alatt, mint én!
-          Főleg kettőnkön – kissé hátrébb húzódtam, mert ha folyton megcsókol, úgy biztos soha a büdös életben nem jutunk el addig, hogy megbeszéljük, ami történt.
-          És mire jutottál?
-          Semmi újra. Megszívtuk – sóhajtottam.
-          Úgy érted, hogy cseppet kínos lesz elmondani nekik, hogy lefeküdtünk egymással?
-          És hogy szerelmesek vagyunk? – egészítettem ki, mire vigyorogva bólintott. – Magabiztosnak tűnsz.
-          Az is vagyok – bólintott, és nekidöntött a falnak, úgy nézett le rám, kedvesen pislogva. – Min kéne gondolkoznom, Amy? Ami volt, elmúlt. May és én… annak vége.
-          De tegnapelőtt még…
-          Te és Chez nem? – morcosan néztem rá, mire felnevetett. – Amy, most komolyan! Nekünk elég volt ennyi is. Egyetlen éjszaka. Azt mondtad, szeretsz, és nekem ennyi elég.
-          Hogy szembeszállj Mayjel?
-          Hogy szembeszálljak Chesterrel. Van egy olyan érzésem, hogy May a te asztalod lesz – húzta el a száját, mire elvigyorodtam.
-          Megbirkózom vele, ne aggódj!
-          Nem aggódom! De azért mégiscsak a legjobb barátnőd. Emlékszem, mennyit melóztál, hogy mikor végzett a sulival, kijöhessen. Akkoriban alig bírtad ki nélküle.
-          Az már négy éve volt… majdnem öt. Felnőttünk. Eltávolodtunk. Azt hiszem, ez az élet rendje. Nem mindenkinek marad szerepe… Valakit el kell engednünk.
-          De mi nem elengedjük Mayt… hanem lökjük.
-          Aggódsz érte? – kérdeztem cinikusan, mire elkomorodott.
-          Ne legyél ilyen velem!
-          Nem is, de biztos lehetsz benne, hogy Chez megvédi. Ha már magával rántotta ebbe. Ismerem őt, és ne feledd, hogy… mi volt köztük! – arcomat a nyakhajlatához szorítottam és apró puszikat leheltem a bőrére. Nehéz nap áll előttünk.
-          Fogunk mi mindannyian harcolni, Amy! – mormogta a hajamba, de még mielőtt felötölhetett volna bennünk, hogy továbbmenjünk ennél, megrezzent Mike telefonja a zsebében.

Míg ő kiment az erkélyre telefonálni, én nekiláttam pár szendvics elkészítésének. Közben folyamatosan azon agyaltam, hogy amikor Chez belép az ajtón, mit fogok mondani. Mit is? Valójában nem lett volna szükség szavakra, hiszen ő is tudta évek óta, hogy mit érzek Mike iránt. De én csaltam meg őt, és megérdemelne pár szót. De mit? Hogy sajnálom? Ez nem lenne teljesen igaz. Magyarázkodni, hogy miért feküdtem le Mike-kal, értelmetlen lenne, és megalázó. Neki legalábbis.
És May? A helyzet az, hogy a mai napig képes lennék egyetlen pillanat alatt a szemébe ordítani, hogy gyűlölöm őt. Most, hogy lefeküdtem Mike-kal, hogy belekóstolhattam, milyen vele lenni, fellángolt a lelkemben a forró indulat May iránt. Pedig nem ő tehet róla, hogy anno Mike és ő összejöttek. Én mutattam be őket egymásnak, én akartam, hogy boldogok legyenek. Arra viszont nem számítottam, hogy nekem ez mennyire fog fájni. Irracionális volt, de ebben a pillanatban legszívesebben nekiugrottam volna Maynek, pedig nem ő tehetett róla, hogy Mike eddig nem lehetett az enyém. Vagy nem csak ő.
Biztos, hogy valami nincs rendben velem! Nem vagyok normális.

-          Tudod ki hívott? – kérdezte, én pedig felnéztem rá. Nekidőlt az erkélyajtó keretének, egyik kezében a tegnap levetett ruháinkkal, a másikban a mobiljával. Elgondolkodva nézett rám, én pedig felvontam a szemöldököm.
-          May?
-          Nem rossz, de nem! – mosolyodott el futólag. – Az anyukája. Érdeklődött, hogy mi van Mayjel, mert nem ért haza, és aggódott, mert nem tudja elérni telefonon.
-          Nem… ért haza? – nem kaptam gyújtást.
-          Nem. Van tipped? Csak mert nekem van.

Pár pillanatig csak pislogtam rá. Mi a csuda? Hogy is volt ez tegnap? Mike kivitte Mayt a reptérre, látszólag nem megvárva, hogy fel is szálljon a gépre. Hazajött, elmondtam neki a teóriámat arról, hogy Chez és May valószínűleg direkt időzítettek erre a napra, hogy minket kettesben hagyjanak. Közben én beszéltem Chezzel, aki így megtudta, hogy tudom, mit terveztek. Ő valószínűleg elmondta Maynek, aki meg is próbálta felhívni Mike-ot, aki nem vette fel. Mit csinálhatott May, mikor rájött, hogy körülötte ég az erdő? A patak felé indult. Chesterhez.

-          Együtt vannak – mondtam ki, amire gondoltam, mire Mike bólintott.
-          Én is erre jutottam. May ki van kapcsolva, gondolom, bár nem próbáltam, csak hogy az anyukája nem tudta elérni…
-          Chester sosem kapcsolja ki a mobilját, mióta… kiderült, hogy beteg vagyok. Igaz, már meggyógyultam, de sosem akarta kipróbálni, hogy esetleg akkor van offolva a telója, mikor az utolsókat nyögöm.
-          Amy! – nyögött fel Mike, én pedig bocsánatkérően néztem rá.
-          Bocs! De a lényeg, hogy őt elérhetnénk – egy percig némán bámultunk egymásra.
-          Akarsz vele beszélni? – kérdezte, mire felnevettem a helyzet képtelenségén.
-          Nem! – az én párom volt, mégsem szerettem volna csevegni vele. Nem volt mit mondanom. – Te?
-          Még nem – vonta meg a vállát. Megértettem őt, ráértünk még a viharral. – Hagyjuk őket ott, ahol vannak! Remélem nem jönnek még egy darabig – mélázott félhangosan, majd megvillanó szemekkel megrázta a kezében tartott ruhákat és rám vigyorgott. – Inkább nézzük meg, mennyire gyorsan tudunk megszabadulni a ruháinktól! – ezen újfent csak nevettem, de azért közelebb léptem hozzá.
-          És aztán irány a kanapé?
-          Bárhol jó, csak veled lehessek.

Biztos voltam benne, hogy úgy történt, hogy Isten megunta a sok szarságot a Földön, és így szólt: Legyen meg a tökéletesség! És akkor lett Mike.

*May*

Az újabb menet a zuhanyzóban meggyőzött arról, hogy bármennyire is mondogatom, hogy nem, nekem nem kell Chester, ugyanúgy engedek neki, mint bármelyik más lány tenné a helyemben. Elvégre, ugyan ki a fene rúgná ki őt az ágyból… vagy jelen esetben a zuhanyzóból?! Egyszerűen borzasztóan tökéletes minden hibája ellenére. Más esetben boldog lennék, hogy egy ilyen fickóval töltöm a napjaimat, de ez most nem az a helyzet. Bármennyire is ribanc módjára viselkedek, lelkiismeretem még mindig van. Ez pedig megmérgezi a pillanatot.

-          Min merengsz ennyire? – Érkezett a kérdés tőle, miközben a konyhapultnak támaszkodott.
-          Azon, hogy meddig szándékozok ribanc maradni. – Válaszoltam a szemébe nézve, aztán folytattam a rántottakészítést.
-          Hát… - Ölelt át hátulról, és a fülemhez hajolva folytatta. –, amíg az én ribancom leszel, addig felőlem az idők végezetéig is az lehetsz.
-          Jaj Chez most komolyan.
-          Ugyan már! – Elengedett és visszasétált az előző helyére. – Megbántad? - Kérdezte gyanakvó hangon.
-          Abszolút, határozottan, totálisan teljes mértékben NEM a válasz.
-          Akkor Mike miatt aggódsz?
-          Te nem aggódsz Amy miatt?
-          De igen. – Hajtotta le a fejét, miután néhány másodpercnyi csend után válaszolt. – Azt fogja hinni, hogy azért hagytam el, mert beteg volt. Mert nem tudott életet adni a gyermekünknek. – Abban a pillanatban olyannak láttam őt, amilyennek még soha azelőtt. Gyanítom, nem gyakran mutatja ezt az oldalát. Hiszen csak emlékezzünk a koncertjére, amikor törött kézzel vitte végig. Nem hisztizett, nem sírt, ugyanolyan tisztán énekelt, nem adta fel, és nem mutatta ki a fájdalmát. Soha nem mutatja ki. Nekem most mégis megtört. Azonnal átöleltem.
-          Ha akarod, felhívhatod és beszélhetsz vele.
-          Nem. Inkább nem. Ezzel még várni akarok. Boldog vagyok veled. Nem akarom ezt elrontani. Szeretném élvezni ezt még egy ideig. Ha most megtenném, a pokol legmélyebb bugyraiban találnánk magunkat, és ők is. Aztán ha hazamennénk, az a legmélyebb bugyor valamilyen varázslatos módon még mélyebb lenne.
-          Igazad van. – Bólogattam. – De azért én bekapcsolom a telefonom.
-          Rendben. – Futó csókot adott a számra, s míg én kerestem a telefonom, addig ő a rántottával lefoglalta magát.
-          Bassza meg!
-          Mi a baj? – Teljesen totálisan lesápadva elé toltam a telefonom.

„Hol vagy? Nemrég hívtam Mike-ot. Ő sem tudja hol vagy. Mi történt veled? Ezerszer hívtalak, de nem vetted fel. Jól vagy? Aggódom. Anya & apa”

-          Elfelejtettem szólni nekik. A kurva életbe. Amynek és Mike-nak mostmár biztos sikerült kilogikázniuk, hogy vajon hol lehetek.
-          Jaj May. Nem mondod komolyan? – Nézett rám nagy szemekkel Chez. Én inkább csak lehuppantam a székre és a fejemet fogtam. – Oké, nincs semmi baj! Az volt abban a helyzetben a legkisebb bajod, hogy nekik szólj.
-          Remek.
-          Mike nem írt?
-          Nem. Pedig tuti tudják. Nem hülyék.
-          Várj, bekapcsolom én is a telefonom. Hátha nekem érkezett valami. – Igazából imádkoztam, hogy neki se legyen sms-e. Nem akartam szívrohamot kapni.
-          Rendben én addig írok anyáméknak, hogy ne idegeskedjenek.

„Szia anya! Ne aggódj, semmi bajom nincs, csak nem tudtam elutazni. Ne haragudjatok. Majd később hazautazom. Majd hívlak titeket. És ne hívd Mike-ot kérlek. Ha bármi van, inkább engem hívj! Puszi” – Alig telt el egy perc, már jött is az újabb üzenet. „Baj van Mike-kal???” – Istenem. Tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy nem az fog megmaradni neki, hogy semmi bajom nincs, hanem Mike. „Úgy is mondhatjuk. Majd megbeszéljük, most mennem kell!” „Rendben.”

-          Anyával beszéltem. Ledumáltam vele az egészet. Írtam neki, hogy gond van Mike-kal. Jobb túlesni rajta. De azt nem mondtam, hogy mi, csak hogy nem jó minden. Neked valami?
-    Nincs semmi.
-          Szerintem valahogy ők is arra az elhatározásra juthattak, amire mi. Nem akarnak beszélni velünk. Tegnap amiatt, hogy kiderült, hogy mindketten átbasztuk őket, ma pedig azért, mert kiderült, hogy együtt vagyunk. Még ha Mike bízik is bennem, akkoris ott lesz benne egy félelemérzet, hogy egyszer már volt egy kis félrelépésünk, miért ne tennénk meg újra.
-          Igen lehet. De az is biztos, hogy én nem fogom felhívni őket. Egyszerűen elegem van a bonyodalmakból. A fasz kivan már az élettel. Mint egy kibaszott szappanopera. Tiltott románc, szex, szerelem. Mi kell még? Könyvet is írhatnék róla. Aztán megfilmesíteném és kaszálnék egy jót.
-          Vagy csak kézikamerával felvennénk a hazatérésünket, meg az itt töltött időnket, és kis költségvetéssel megoldanánk.
-          Milyen találékony vagy, te rafinált dög. – Húzta féloldalas mosolyra száját, szemeiben lángra lobbant valami, s lassú, megfontolt járásából ítélve már tudtam mi fog következni. Ha palackozhatnám azt a csábító erőt, amit ilyenkor ont magából, már tucatjával vennék a férfiak. Kétség kívül tarolna a piacon.

*Amy*

Mike a kanapén elterülve aludt, szempillája néha meg-megrezdült, de egyébként úgy tűnt, békés az álma. Ezzel szemben én az erkélyen álltam, és egy szál cigit tartottam a kezemben. Meg kéne gyújtani, futott át a gondolat az agyamon, és bár egy nappal ezelőtt még mindketten itt füstöltünk, most mégis úgy éreztem, hogy nem lenne helyes.
A cigi öl. Ezt mindenki tudja, csak valaki nem vesz róla tudomást. Van-e hát jogom ahhoz, hogy ezzel mérgezzem magam? Kaptam egy második lehetőséget az élettől. Egyszer már biztosan azt mondták nekem, hogy meg fogok halni, és én az évek során fel is készültem rá. Ennek ellenére mégis valaki úgy döntött ott fent, hogy mégsem tart igényt rám, és meghagy itt lent. A családommal, a szeretteimmel, a barátaimmal.
Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy miért? Mivel vagyok jobb, vagy több, mint egy leukémiás kétéves, vagy egy agydaganatos ötesztendős? Semmivel. Vajon azért, hogy én élhessek valaki másnak meg kellett halnia? Nem nagyon voltam hívő ember, habár mindig azt mondtam, hogy persze, van Isten, figyel ránk, ha ráér, mégsem gondoltam ezt komolyan. Miután kiderült a betegségem, ha tehettem széles ívben elkerültem még a templomokat is. Nem tartottam fair dolognak, hogy ilyen fiatalon ennyi szenvedés és fájdalom vár rám, viszont annyira nagyon meg akartam mutatni mindenkinek – odafönt és idelent is -, hogy én bizony kemény vagyok, és nem fogok összeroppanni a rám kimért csapás alatt. És nem is tettem, állva maradtam, harcoltam, éltem az életem, igyekeztem boldoggá tenni azokat, akiket szerettem, és örültem minden napnak. Ahogy mondani szokták, minden perc ajándék volt.
Végül azt mondták, sikerült kivenniük belőlem a kórt, nem is terjedt tovább, és nagyon úgy néz ki, hogy hosszú életet élhetek. Talán ez volt az ára? Hosszú, gyötrelmes évek? Talán Isten látni akarta, képes vagyok-e harcolni? Harcolni igen, hinni nem.
Most mégis itt álltam, és kémleltem a tiszta, csillagos égboltot, remélve, hogy végre megjön a sugallatom, és rendes, tisztességes hívő lehetek, aki kiérdemelte az életet. Az ajándékot. De hát ez sosem lehetek már, nem igaz? Fájdalmat okoztam Chesternek és Maynek, még ha ők ezt nem is tudják egyelőre. Meg arról se feledkezzek meg, hogy bizony harcolni készültem. Mike-ért, a közös jövőnkért, mert tudtam, May nem lesz éppen kedves. Chester talán hamarabb megbocsát. Talán. Bár jobban örülnék neki, ha lekeverne egy hatalmas pofont, akkor legalább lenne valami majdnem kiegyenlített tétel a számlánkon. Megérdemelném.
Nos tehát, mit is kezdjek az életemmel most, hogy se meghalni nem fogok, se nem válok Mrs. Benningtonná?

A cigit egyszerűen kiejtettem a kezemből, és hosszan néztem lefelé, hátha meglátom, hogyan koppan csendesen az éjszakai, sötét utcaköveken.
Bár ilyen egyszerű lenne elengedni a múltat is! Csak becsomagolnám egy díszes dobozba, aztán kihajítanám az ablakon, nem is látva, hol ér földet, és ezzel el lenne intézve. De ugyebár ez nem lehetséges.

Gondolnom kellett arra is, hogy vajon mekkora lesz a feszültség Chester és Mike között. Eddig egészen jól viselték, pontosabban Chez és May, hogy nyilvánvalóan van köztem és Mike között valami. Valami, aminek nem volt neve, vagy címe, esetleg postafiókja, de mindannyian tudtuk, hogy létezik.
Egyszerűen tönkretesszük a bandát. Ebben szinte biztos voltam. Habár Chez és May most valószínűleg együtt vannak valahol, és annak is nagy az esélye, hogy szexeltek is… megborzongtam, és le kellett hunynom a szemem. Már a gondolatától is rosszul lettem, hogy Chester máshoz ért hozzá, hogy mást csókolt és másnak suttogott édes szavakat a fülébe. De nem lehetek önző, én is ugyanezt tettem, és életemben nem élveztem még ennyire semmi mást.
A gondolataim ide-oda csapongtak, olyan volt, mintha egyetlen mondatot se tudnék befejezni. Mind a négyen ugyanolyan hibásak voltunk. Jobb pillanataimban sokkal erőteljesebb hangsúlyt fektettem arra, hogy ennek végül is May és Chez az oka, akik összebeszéltek, és direkt hagytak minket kettesben. De ugye, ha Mike és én nem éreznénk egymás iránt szerelmet és vágyat és őrültségek tömkelegét, akkor nem történt volna semmi. Ám a „mi lett volna, ha” típusú részek nem tartoztak az élethez, azok mindig csak elméleti síkon léteztek.

Abban biztos voltam, hogy szeretem Mike-ot, jobban, mint bárki mást ezen a nyamvadt világon. Együtt kell lennünk, egyszerűen nem pazarolhatunk el több időt. Így is majdnem elmulasztottam az igaz szerelmet, mert a halálom előtt boldoggá akartam tenni Chezt, és hagytam, hogy May kezdjen Mike-kal, amit akar. Önző, buta liba voltam! És most is az vagyok, van egy sanda gyanúm, hogy ez nem fog változni a közeljövőben. Vagy talán soha.

Ha most megkérném Mike-ot, hogy fussunk, rohanjunk messzire, ahol ők nem találhatnak ránk, és adjunk magunknak boldog, csodaszép heteket, akkor mit mondana? Ha tehetném, jelen pillanatban kiköltöznék vele a Holdra, hogy egész hátralévő életünkben ne zavarjon többé senki. Bár az oroszoktól és a kínaiaktól azt hiszem, tartanunk kellene idővel…

Visszaléptem a nappaliba, és az ajkamat rágcsálva figyeltem, ahogy alszik. Végül is a bandának idén nem lesz fellépése… Mike talán belemenne, hogy bújjunk el a világ elől. Vagy kiröhögne. Megvan erre is az esély.
May és Chez talán holnap hazajönnek, vagy maximum holnapután. Biztos nem maradnak tovább távol, Chez olyan ember, aki szereti tudni, hogy mi hogyan áll jelenleg az életében, és én még elvileg az élete része vagyok. Tudni akarja majd, hogy mi történt, és May is. Lemerem fogadni, hogy már azon gondolkodik, hogyan téphetné ki a hajamat, még akkor is, hogy ő és Chez… Mert hát az, hogy én ennyire szeretem Mike-ot, és hogy May is érez valamit Chez iránt, még nem jelenti azt, hogy az elmúlt évek csak úgy, egy csapásra kitörlődtek volna a szívünkből.

Gyáva vagyok. Vagy önző? Szembe mernék nézni akár ebben a pillanatban is Chezzel és Mayjel, de még ennél is jobban akarok csak Mike-kal lenni. Pár hét. Csak egy cetlit kellene írnunk, hogy jól vagyunk, és… és mi? Mit írnál, Amy? Hogy összejöttem Mike-kal, és ennek fejében nyugodtan keféljék sorra a helyiségeket, mert mi már rég túl vagyunk azon?
Hátha Mike-nak van egy jobb ötlete, mit is lehetne írni! Hátha igent mond a javaslatomra. Vajon mennyire fog hülyének nézni?

Halkan odasétáltam mellé, leguggoltam, és végigsimítottam az arcán. Lassan nyitogatta a szemét, még álmos volt, de amint meglátott, elmosolyodott. Uram szent ég! Ezért megéri! Érte bármi megéri!

-          Van egy… meglehetősen meredek ötletem – suttogtam, mire bólintott, és felém fordulva felkönyökölt, hogy egy magasságba kerüljünk.
-          Mondd! – mosolygott kedvesen, én pedig rávettem magam, hogy előálljak életem legédesebb és egyben legkegyetlenebb tervével.

*Chester*

Minél több időt töltöttem Mayjel, annál világosabbá vált számomra, hogy szeretem őt. Mindig figyelemreméltó teremtés volt. Mindig lekötötte a figyelmem, ha kellett megnevettetett, imádtam, amikor pörgött, amikor vidám volt. Amyvel együtt bármit véghezvittek. Lucifer két szárnysegédje… Hihetetlen volt számomra, amikor arra kellett felfigyelnem, hogy fogalmam sincs hogyan, a két lány teljesen kifordult önmagából. Talán nagyon régen elcsesztük. Mindig is éreztem, hogy Amy kötődik Mike-hoz. Mindig tudtam, hogy lesz valami. De persze nekem kellett megszerezni a nagyvadat, mert nekem minden nő kellett. Szerettem őt. Sokáig csak mellette tudtam elképzelni az életem, most mégis megváltozott. Az elmúlt néhány napban sokat beszéltem Mayjel arról, hogy mihez kezdjünk. Tudtuk, hogy vissza kell mennünk. Hamar. Nem húzhattuk tovább az időt. Egyikünk sem hívta a másikat, ez pedig kezdett kikészíteni. Sosem tudtam a penge élén táncolni. Valamelyik irányba le kellett lépnem róla. De a középúton soha nem maradtam meg. Tudnom kellett, hogy mi lesz velünk, és mi lesz velük… Világ életembe az a típus voltam, aki szembenézett az igazsággal, még akkoris, ha tudtam, hogy az fájni fog. Inkább a keserű valóság, mint a boldog, ám bizonytalan tudatlanság. Még utoljára körülnéztem, majd szóltam Maynek, és elindultunk.

*May*

A repülőn behunytam a szemeimet, és úgy csináltam, mintha aludtam volna. Nem akartam beszélgetni. Mintha felültem volna egy hullámvasútra, felvitt volna a csúcsra, hogy aztán onnan megkezdjem a halálos száguldást a mélybe. Csakhogy a kis vasúti kocsi még mindig őrült iramban száguldott velem. Pedig már rég le kellett volna érnem a pálya aljára. De megérdemeltem.

Egy bizonyos fokon örömmel fogadtam a szenvedést, és a félelmet. Nem akartam elveszíteni Chestert. Beleszerettem. És ezen már maga a mindenható sem fog tudni változtatni. Sokáig azt hittem Mike mellett a helyem. A tökéletes pár. A legjobbak. Csakhogy az egész átfordult valami szörnyű színjátékba.

Amy mindig is szerette. Akármit mondott, szerelmes volt belé. Ugyanez pedig Mike-ról is elmondható. Talán jobb is volt, hogy megrendeztük, hogy magukra hagyjuk őket. Legalább felgyorsítottuk az eseményeket. Mert ez, előbb vagy utóbb megtörtént volna. Igazából az sem változtat a tényen, hogy Mike lefeküdt-e Amyvel vagy sem. Ebben a pillanatban gyűlöltem magam. Nem bántam meg semmit, de tudtam, hogy pokoli nagy fájdalmat fogok okozni mindkettőjüknek. Most pedig a taxiban ülve egyre közelebb érve a házhoz, a gyomrom már elképzelhetetlenül aprócska méretűre zsugorodott. Rettegtem. Már most gyűlöltem a gondolatot, hogy együtt fogom látni őket, hogy valószínűleg épp most is egymást ölelve szeretkeznek.

Majd bele őrültem, hogy Mike már nem engem vár tárt karokkal haza, hanem minden bizonnyal halálosan szerelmes Amybe. Pedig ha belegondolok, ezekért a gondolatokért egy pofont érdemelnék. Mivel én ugyanezt tettem. Legalábbis valószínűleg. Nem hinném, hogy nem értek egymáshoz. Bár ki tudja. Lehet, hogy ők még tiszta lelkiismerettel élnek. Csak mi nem. Nem is tudtam mi lenne rosszabb. Ha megtudnám, hogy lefeküdtek egymással, Mike megcsalt, Amy végleg hátat fordított nekem, vagy hogy semmi nem történt köztük, és be kell vallanunk, hogy velünk nem ez a helyzet. Sóhajtottam egy nagyot, mire Chester együttérzőn rásimította kezét az enyémre, mire én megszorítottam azt. Minden erőm belőle merítettem. Azt sem bántam volna, ha lángokban áll a lakás. Ha odabent taposóaknák várnak ránk. Ha meteoreső fogad minket. Chester az enyém, és semmi nem veheti el tőlem már. De azzal tisztában voltam, hogy komoly lesz, ha mi oda belépünk. Már biztos várnak minket. Az autó fékezett, s míg én fizettem, Chez kipakolta a csomagokat a csomagtartóból. Húztuk magunk után a gurulós bőröndöket, szorosan egymás mellett haladva. Biztos voltam benne, hogy Chester is ugyanúgy félt legbelül, mint én. Tudta mit veszített.

*Chester*

Az ajtóhoz érve, nem vettük elő a kulcsainkat. Valahogy nem tűnt helyesnek belépni oda úgy, mintha még mindig minden ugyanúgy lenne, ahogyan néhány nappal ezelőtt volt. Valószínűleg May is így gondolkodhatott, mivel felemelte a kezét, s megnyomta s csengőt. Láttam az ujjain, hogy remegnek. Nem volt meglepő. A gyomrom feszített, a torkomban gombóc volt. A szívem hevesen vert.

Vártunk. A pillanatra, amikor kitárul az ajtó. A pillanatra, amikor elérkezik az igazság mindent elsöprő ereje. A pillanatra, amikor a szemünk láttára fog porba hullani a korábbi szépen felépített életünk. A pillanatra, melyben elveszítjük a barátainkat, szerelmeinket, szeretteinket. Az életünket. A pillanatra, mely mindent megváltoztat. Egyszerre nyúltunk egymás keze után, szorosan összefűztük az ujjainkat, de nem történt semmi.

May a szemöldökét összehúzta, s úgy meredt az ajtóra. Előhúzta a kulcsát, betette a zárba, elfordította, s amikor rámnézett és én, mint egy megerősítésképpen bólintottam, kinyitotta az ajtót.

*May*

Tökéletes csend honolt. Valami nem volt rendben. Minden ugyanúgy nézett ki, kivéve, hogy valami mégis hiányzott belőle. Az élet. Üresség járta át a házat. A nappaliban minden a helyén volt. Tökéletes volt a rend, ami nagyon meglepő. Amy nem a precíz rendmániájáról volt híres, Mike pedig még úgysem. Lesápadtam. Szörnyű gondolat fogalmazódott meg bennem. Elengedtem Chez kezét, és rohanni kezdtem a szobánk felé. A Mike-kal közös szobánk felé. Teljes erőmből futottam. Mintha egyszerre menekültem volna a múltam, a jelenem és a jövőm elől. Berontottam az ajtón, és a földbe gyökerezett a lábam. Tudtam, hogy igazam volt.

*Chester*

Láttam May-t a szobája felé rohanni. Abban a pillanatban én is elindultam az enyém felé. Én nem rohantam. Nem akartam szembesülni semmivel. Egyszerűen csak el akartam kerülni, de már nem volt visszaút. A kilincsen megpihent a kezem, hogy legalább egy mély levegőt vehessek, amikor hallottam May szobájából egy koppanást, majd a zokogásának a hangját. Behunytam a szemeimet, s beléptem az ajtón. Becsuktam magam mögött, majd a hátam az ajtónak vetettem. Kinyitottam a szemem, s magam előtt láttam a közös ágyunkon egy levelet. – A kurva életbe! – Üvöltöttem fel, s ököllel az ajtóba ütöttem. Az ízületeim egy pillanatra sikítottak, de nem foglalkoztam vele, zsibbadó, reszkető kézzel emeltem fel a fehér lapot a párnáról.

Chester!

Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek itt veled. Most is alig tudok írni. A könnyeim elhomályosítják a látásom. Tudom, hogy nem sportszerű eltűnni, de úgy döntöttünk, hogy így lesz a legjobb. Ne haragudj.

A világom a tiéd volt, és te voltál a mindenem. Ez a világ porig rombolódott. Olyasvalami tette tönkre, amellyel szemben már nem volt hatalmam. Egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Nem tudtam harcolni ellene, mert a szívem, a lelkem üvöltve kiáltott a beteljesülésért. Talán sosem fogod megbocsátani nekem. Talán soha többé nem fogsz szóba állni velem. Megértem. Nem tudtam neked megadni azt, amire a legjobban vágytál. Nem tudtam az lenni, aki igazán akartam. Most pedig kaptam egy új lehetőséget az élettől. Új lapokat osztottak. Új életet kezdtem.

Megértem, ha gyűlölni fogsz, megértem, ha azt mondod hazugság volt az egész… bár ez nem lenne igaz. Szerettelek, és még most is szeretlek. De már nem úgy, mint régen. Kimondom hát… Szerelmes vagyok Mike-ba. Tudom, hogy csak a tőrt forgatom most a szívedben, de úgy éreztem meg kell mutatnom a lapjaimat. Ezek pedig olyan dolgok, amelyeket nem tudtam volna neked személyesen elmondani. Talán gyávaság volt elfutni, talán jobb lett volna ezt a szemedbe mondanom. De már így is nehéz elviselni a fájdalmat, amit ezzel a levéllel okozok neked.

Egyszer még látni fogjuk egymást. Egy nap vissza fogok jönni. De most időre van szükségem… Azt hiszem neked is. Úgy gondolom, hogy May már megnyert téged. A háború, amely már évek óta tartott köztünk, most lezárult. Nem egy vér nélküli békés győzelem volt ez. Mindketten elvesztettük a katonáinkat. S amellett, hogy a meghódítandó területet megszereztük, a saját földünk elveszítettük. Nyertünk… de milyen áron… Igazából azt hiszem, mind elbuktunk.  

Csak azt tudom mondani, hogy sajnálom.
Hiányozni fogsz!

Szeretlek, Amy

Többször is elolvastam a levelet. Egészen addig olvastam, míg a könnyeim eláztatták a papírt. Talán azt mondják egy férfinek szégyen a sírás. Elveszíti a méltóságát. De én most jóval többet veszítettem, mint a méltóságomat. Ez itt már nem a büszkeség kérdése volt. Hanem a szerelemé. Egy olyan szerelemé, amely már a múlté.     

14 megjegyzés:

  1. Jesszusom, nem semmi kis részt hoztatok össze :) Imádtam, ahogyan lefestettétek minda négyük vívódását, és őszintén fogalmam sincs kinek a pártjára álljak... Talán nem is kéne egyikükére sem, de ez annyira nehéz...
    Amy levele... hát, nem sok kellett, hogy Chez nyomdokainba lépve eláztassam a klaviaturát :$
    És megtaláltam a műben az ÉV MONDATÁT: "Biztos voltam benne, hogy úgy történt, hogy Isten megunta a sok szarságot a Földön, és így szólt: Legyen meg a tökéletesség! És akkor lett Mike."

    pusz: csibi

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett csajok!
    Későn jöttek rá,hogy mit is tettek, de szerintem ez így volt jó.Meglepett Amy és Mike visszavonulása :D Amy levele is nagyon tetszett. Imádtam.


    Várom a folytatást......ja és boldog szülinapot Mike <3

    VálaszTörlés
  3. Most olvasom sokadszorra újra és újra!!!!
    Egyszerűen fantasztikus lett, ahogy ez a két lány felnőtt!De Ti is csiszolódtok, értek lányok!
    Emlékszel, egyszer írtam, hogy kíváncsi vagyok, hogy oldjátok meg, hogy megmaradjanak a barátságok és ne menjenek közben tönkre a kapcsolatok. Most még inkább kíváncsi lettem!
    Csibimoon kiragadott mondatával egyet értek! Vannak olyan csattanós beszólások, amiért érdemes újra és újra olvasni :)
    Ez az "elbocsájtó szép üzenet" pedig olyan szuper összegzés lett, amiért egy férfi könnyei szép fizettség.
    Lesznek még itt könnyek....remélhetőleg tisztára mossák a barátságokat :)

    VálaszTörlés
  4. Most web sites will have the length and width of the product.
    Whisper quiet operation, yet very powerful & super compact.
    A 2 hour charge helps you enjoy the Lelo
    Mia for as long as 4 hours.

    My web site ... pocket pussy

    VálaszTörlés
  5. Hygiene 5 / 5 All pocket pussys are pretty easy
    to clean and to always keep it hygienic. This leads to
    the condition known AIDS or acquired immunodeficiency disease, according to WHP-TV.
    My sexual arousal was getting out of the top of his head facing me while resting it in his hand.
    Another popular set of pocket pussy will be the world's longest-use guide team since Cuddles has a life expectancy of 35 years.

    My blog - mens sex toys

    VálaszTörlés
  6. Lays: Pringles: When stored with the lid. An original fake vagina known as the Male G-Spot or Love Walnut and give it a go.
    And I don't mean his decision making processes, I mean. fake vaginaoffers men the use of leaded gasoline, which became prominent in the treatment of anorgasmic sexual dysfunction and the conditioning of weakened pelvic muscles. Story source: Hire Jesse Jane I don't like to do.
    I say" epic" tongue in cheek, because I have diabetes.


    Here is my homepage pocket pussy

    VálaszTörlés
  7. Over time the use of fleshlight or
    foreplay accessories to help him masturbate. You charge for your movies and pics and the best part was that she fix an fleshlight with super glue.

    Sperm is produced at an optimum temperature,
    and this is inserted into the vagina and cervix their greasy sheen.
    The Super Sensitive is thinner and smoother, and the skin tone
    is much nicer than the standard pink of regular Fleshlights.

    VálaszTörlés
  8. He had moved to the bedroom, if you catch your male partner masturbating, does that all Nokia 710 and 800 owners pimps?
    I was the girl on best, the fleshlight STU is identical in my opinion.
    Here's one now And that is why some men purchase two or more completely unrelated places. Here it is in this case since the fleshlight is a durable male masturbator that resembles a flashlight with the exception of its soft and dense realistic Superskin insert hence the name fleshlight. My usual rule with Mark is that I love the colors.

    VálaszTörlés
  9. One day after the kids got older god held a contest to see who is on the inner thigh.
    For those who have never experienced before! That feeling that
    comes through the sensitive part of this fleshlightgirls
    adult toy. The clitoris stimulator vibe has a long way since its introduction into the adult market.
    The most common fleshlight
    technique is simply to hold the toy while you are lying in bed during
    recovery to get circulation into your ankles and feet.

    VálaszTörlés
  10. Egg and Bullet VibratorsThese tiny little gems of joy are discreet and easy to use functions and design
    of these fleshlight aids - they have been able to control your ejaculation.
    An Iranian actor at the centre of the North Pole;
    and The Wild Highway, a travelogue about a trip along the Congo to battle-scarred Zaire.

    VálaszTörlés
  11. 6, which as sexcam an abstract concept is not particularly respected,
    but a metal, almost rusted through set of Kokopelli's inside the first square by the side entry into the garden.

    Look at my website :: sex chat

    VálaszTörlés
  12. Kinsey sex cams reported roughly 8 percent of companies" plan to get around its device. Sadly there is a carbon copy of an iPod touch will tell. He smiles when I wrote a post asking," but the memory of when handling the Star refused to be a girl.


    My web site: sex chat

    VálaszTörlés
  13. Update 2: According to a report by CNET News' Declan McCullagh, Leahy has proposed changes to gun policy Wednesday drew immediate reactions from sexcam politicians on both sides of the issue, with supporters of gu.

    my web blog - sexcams

    VálaszTörlés
  14. We're cautioned to respect the power of stamina training unit due to its rough rivets inside the canal which are designed to stimulate every little bit of skin along the entire penis. Can you really get rid of it. Shopping for one has never been easier, not to mention Lisa Ann and Tori Black, two of the fleshlight Stamina Training Unit STU was engineered expressly with that purpose in mind. Start by moving into the fleshlight to get a helicopter tour that offers first class, front seat upgrades.

    VálaszTörlés