Linkin Park - In The End - Live at Milton Keynes - 2008

Sziasztok!

Igen, megint nem fejezettel jöttem, bocsi. Azt majd szerdán! :)
Ismét egy élő felvételt szeretnék nektek megmutatni és kommentelni. Remélem azért lesz, aki elolvassa... :)
A banda talán egyik legismertebb száma az In The End, ami az első albumukról, a Hybrid Theory-ról van. A 8. szám az albumról, de bízton állíthatom, hogy a rajongók nagy kedvence. És ami azt illeti a bandának is.

Ez a felvétel 2008-ban készült, a Project Revolution turné keretein belül.
Ez a Linkin Park második hivatalos koncertalbuma a Live in Texas után, ami a Road to Revolution: Live at Milton Keynes címet viseli.
Ezen a turnén, ezen az állomáson történt meg először, hogy Jay-Z és a Linkin Park az USA-n kívül együtt zenélt. Szóval történelmi emlék! :)



Hát akkor lássuk:
Azért ezen a felvételen is jól látszik, bár már sötét van, hogy rengeteg ember volt ott. Olyan 85000 körül, azt hiszem.
Ami a szám elején felhangzik először, pár akkord, azt én szentül hittem még 10 évesen, hogy az zongora. Az is, de a koncerten Mr. Hahn játssza a keverőpult mögött, arról az akármiről... (Tudom, jó kis szakszó mi?) :)
Itt láthatjuk Mike-ot, aki 2008-as önmagához hűen rövidebb hajjal, de kockás ingben buzdítja a népet, hogy énekeljenek Chesterrel. Hát nem édes? :)
Chester és Mike elkezdik a számot. Mike rap tudása felcsillan... Imádom, ahogyan közben össze-vissza mutogat, olyan Mike-osan. Közben láthatjuk a háttérben, hogy a kivetítőn különböző mintákat játszanak le. Ez is egy haladás a banda életében, hiszen míg "fiatalabb korukban" a hátuk mögött maximum egy nagy Linkin Park felirat volt látható. Most viszont már van, mikor a videoklippekből vetítenek ki bizonyos mozzanatokat. Mindenesetre látványos.
Ó igen, mikor a kamera újra visszatér rájuk, láthatjuk ugye Mike-ot a kis emelvényen, és mellette kedvenc szólógitárosunkat, Bradet. A haja az maga a művészet, de ahogy fel van öltözve... Mármint jól, csak én pl nem hiszem, hogy végig tudnék játszani egy ilyen két órás koncit, ingben és mellényben.
És ha jól megnézitek, Mike bal oldalán, hátul ott lóg a kendő!!! Az elmaradhatatlan tartozék. :)
És nézzétek meg Brad bordó gitárját! Ott van rajta a Hybrid Theory borítójáról a már emlegetett szárnyas katona figura. Persze ez nem csak ezen a gitáron figyelhető meg, hanem számos másikon is. Nekem baromira tetszik! (Nem hiába lóg a nyakamban az a bizonyos nyaklánc :D)
Phoenix kicsit a háttérbe húzódik, de ha nagyon figyelünk, akkor láthatjuk a nagy emelvényen. :)
És hát Chester énekli a refrént... ÁLOM!
"I've tried so hard, and got so far, but in the end, it doesn't even matter, I had to fall, to lose it all, but in the end, it doesn't even matter"
A dalszövegeik azok valami zseniálisak! Ennek az albumnak a szövegeit mind Mike és Chester írták! :) Hát nagyon eltalálták!
Ó ja és ha már Ches... Itt nagyon szépen látszik a tetoválás mindkét karján: a lángok! Mestermű, én mondom! :)
Aztán Mike újra rappel, újra mutogat, beleéli magát. És azt hiszem ez a legfontosabb! Hogy láthatjuk, mennyire szeretik, amit csinálnak, hogy élvezik. Hogy ezek a számok, ezek belőlük születtek.
És itt jön az, amiről az előző bejegyzésben is beszéltem. Lemegy a színpadról! Először, mikor megláttam ezt, szinte sokkolva ültem. Mi van? ... Hát lányok! Nem semmi ez a Mike! Mert, értitek? Lemegy közéjük, látjátok, ahogy felmászik a kordon szélére. Láthatjuk, hogy mennyi ember veszi körül, hogy mennyien akarnak belőle egy kicsit. Én féltem! Minden ilyen alkalommal, ami egyébként általában az In The End alatt történik, aggódom... Mert ki tudhatja, milyen emberek ácsorognak ott az első sorban, nem?
Mindenesetre példaértékű, amit tesz! A rajongókért teszi. Látszik az arcán, hogy ő is élvezi, hogy ennyien ott vannak, hogy szeretik a zenéjüket. Látszik rajta! :) Énekelteti őket, pacsikat osztogat.
Chester énekli a részét: "I've put my trust in you, pushed as far as I can go, and for all this, there is only one thing you should know..." És itt Mike mondhatni lemerül a tömegben, odatartja a mikrofont, és hallhatjuk a nézőket énekelni. Nekem ilyenkor mindig libabőrös lesz mindenem, ez annyira felemelő és hátborzongató egyben... jó értelemben. És itt lehet jól látni, hogy mindenki akar belőle egy darabot... Énisénisénis! :D
És a végén: büszkén megtapsolja a nézőket, és megköszöni: "Thank you guys very much!" Mert ő büszke rájuk! Nem minden banda teszi ezt meg, szólóénekesek meg pláne nem. Valakinek egy koncert csak annyi, hogy unottan feláll oda, előadja, amit muszáj, és kész. Ők viszont... Lesz még erről a koncertről bejegyzésem... Meglátjátok mire képesek még! :)
És a végén mutatják a színpadot, és nézzétek a hátteret!!! Felismeritek a nagy szobrot az In The End klippjéből? :)
És ezen a felvételen úgy van megvágva, hogy lehet látni, hogy lemennek a színpadról, mintha ugyan végeztek volna. A közönség egyöntetűen skandálja: We want more!
És vissza is jönnek ám! :) Nem ez az utolsó szám, hanem valami sokkal de sokkal pörgősebb, amiben sok szó esik majd a mi dobosunkról, Robról! Ismerjük el, hogy nagy munkája van neki is ebben, de majd ott, akkor meglátjátok! :)

Köszönöm annak, aki végigkövette a bejegyzést! :)
Csók, Amy