LP

Sziasztok!
Néhány hete kiírtam, hogy egy másik blogra egy nagyon kedves barátnőm kérésére írtam egy cikket a Linkin Parkról, és most úgy gondoltam kiteszem ide is, ha esetleg valaki nem olvasta volna. :)



Linkin Park

Nekem örök, s mindenki másnak is…

Őszintén bevallom, hogy ez a „cikk” vagy nevezzük akárminek, nem az eredeti, amit elkezdtem hetekkel ezelőtt. Abban leírtam mindent, amit a munkásságukról tudni lehet, minden dátumot, minden fontosabb eseményt, albumot, dalmegjelenést. És tudjátok mit? Nem vagyok rá büszke. Kesha már hetek óta rágja a fülemet, hogy mikor leszek kész?! Bevallom, hogy a sok tanulnivalóm mellett, nem volt annyi időm, hogy elkészítsem, de mindig, minden nap csak egy kicsit írtam hozzá. És ma elolvastam egyben az egészet, s rájöttem, hogy ÉN nem akarom, hogy ezt tudjátok róluk.
Beírjuk a Google-ba, és mindenki tud mindent. Én viszont egészen más nézőpontból szeretném megvilágítani őket, a saját nézőpontomból, s elmondani az érzéseimet velük, a zenéjükkel kapcsolatban.
Nem tudom, hogy drága barátnőm, Kesha ismer-e még rajtam kívül nagy LP rajongókat, de minden beképzeltség nélkül mondhatom: én tényleg nagy rajongó vagyok. Hát akkor lássuk:

Csak a tisztánlátás végett: Chester: ének (gitár és dob újabban), Mike: gitár, zongora, rap, ének, Rob: dob, Phoenix: basszusgitár, Brad: szólógitár (dob újabban), Joe: DJ.

A kilencvenes években Mike és Brad egy középiskolába jártak, ahol elhatározták, hogy megalapítanak egy olyan bandát, amiben ötvözik a kedvenc stílusaik jegyeit. Rob is csatlakozott hozzájuk, mint dobos, és így hárman alapították meg a Xero-t 1996-ban, ami a Linkin Park elődje volt. Brad az UCLA-n találkozott Phoenixszel, aki basszusgitározott, míg Mike a Pasadenán tanult, ahol megismerte Joe-t, aki DJ-ként ötvözni tudta a hangzásukat. Végül Mark Wakefield is csatlakozott hozzájuk, mint énekes, és így állt össze a végleges Xero. Ekkoriban Mark Wakefield volt az énekes, aki elhagyta a bandát, s ekkor jött Chester. Hallotta a demójukat, és látott bennük annyi lehetőséget, hogy megpróbálja. Felénekelte rá a dalát, majd telefonon lejátszotta ezt Mikenak. Másnap az arizonai srác már a Xero próbatermében volt. (Későbbi keresztelkedések is történtek. Először Hybrid Theoryra, majd a köztudatba bevonulva Linkin Parkra.)

Az első album, a Hybrid Theory nekem már az elején elrabolta a szívemet. Igaz, hogy alig voltam tíz éves, mégis… Azóta is töretlen a szeretetem a zenéjük iránt. Elég, ha ránézek arra a borítóra, mert az mindent elmond. Mike tervezte, s egy katona látható rajta, szárnyakkal. Számomra a küzdést, a túlélést jelenti, azt, hogy ha nagyon akarunk valamit, és tényleg minden erőnket belefektetjük, akkor sikerülni fog. Nem hiába vagyok büszke gazdája, egy ezt ábrázoló nyakláncnak is. Ez az érzés mindig velem van, akarom, hogy velem legyen.
Személyes kedvencem a Papercut, In The End és a With You. A dalszövegek mindent elmondanak. Nem az a tipikus megszokott sablonszöveg, amiről mindenki kornyikál. Nem arról szól, hogy volt egy lány, aki átcseszte őket, és ez fáj. Az életről szól, kis csalódásról a szerelemben, a paranoiáról, arról, hogy vigyázz, nehogy a tömeg áldozata legyél.
Számomra az, hogy meg merték tenni azt, amit, az mindennél többet jelent, és le a kalappal előttük. Tudtátok, hogy először megpróbálták lebeszélni Mike-ot arról, hogy rappeljen is? Hogy maradjon meg csak a zongoránál? Mekkora barom volt az illető! És Mike milyen jól tette, hogy nem hallgatott rá! Mert ami különlegessé teszi őket az pont az a hangzás, amit így ötvöznek. Hip-hop és rock. Szerintem nem lehet őket besorolni egy kategóriába, ahogyan azt szokták: nu-metal. Szerintem legyen egy olyan kategória, ami róluk szól, és csak rájuk illik…
Egyébként csak zárójelben megjegyzem, hogy a Crawlingért Grammy díjat kaptak! Hoppá-hoppá! Azért nem semmi!

Turné-koncert-turné-koncert egymás hátán követte egymást, majd kaptunk valami olyat, amire nem igazán számítottunk. Egy olyan albumot, ami a HT remixalbuma lett, s több híresség is segített az elkészítésben. És megint csak nézzünk rá a borítóra: egy katona, olyan robot stílusban. Ismét elvesztem. Honnan jönnek az ilyen zseniális ötleteik? Ez az album megosztotta a hallgatóságot. Azt várták, hogy majd valami újjal jönnek, de én ennek is marhára örültem, mert ennek is különös hangzása lett. Csak hogy kiemeljem a kedvenceimet: Istp Klosr, Pts.Of.Athrty és FRGT 10. Hallgassátok meg őket. Akinek nem tetszik, az addig hallgassa, amíg megtalálja benne azt a különlegességet, amit én már elsőre megtaláltam…


Aztán jött a Meteora, ami eléggé hajazott a HT-re, de akkora sikert nem aratott. Persze nem kell félreérteni! Akkora sikert nem aratott jelen esetben azt jelenti, hogy a HT a kiadásakor minden eladási rekordot megdöntött. A Meteora az első héten szinte adatta magát, mintegy 800.000 példány kelt el belőle, mégsem ismétlődött meg az olyan mértékű siker.
Újabb sokat mondó szövegek, fülbemászó dallamok. Numb, Faint, Breaking The Habit. Csak hogy a legnagyobbakat említsem.

Ezután mindenki várta a még elvetemültebb folytatást, mi viszont le lettünk hűtve. A Minutes to Midnight nem egészen olyan lett, mint vártuk volna. Sokkal több hangsúlyt fektettek a világ lüktetésére, mint a személy szerinti érzésekre, mégis tökéletesen ötvözték a kettőt. What I’ve Done, No More Sorrow, Bleed It Out.

Végül, de nem utolsó sorban a tavalyi évben debütált a negyedik nagylemez az A Thousand Suns, ami aztán végképp kiborította azt a bizonyos bilit. Rajongók ezrei hördültek fel nemtetszésüket kifejezve az album hangzása iránt, ami valljuk be, tényleg eléggé átlépte a határokat. Már azok határait, akik határok közé akarták szorítani a Linkin Parkot. Mert őket nem lehet. Az elektronikus zene itt került talán a legjobban előtérbe, nem tipikusan az a vadulós, rockos album lett belőle.
Waiting For The End, The Catalyst, Wretches And Kings.

Valljuk be, sokan elpártoltak tőlük emiatt, de persze sokan emiatt is szerették meg őket. Nem mondom, mikor először hallottam az albumot nekem is fent akadtak a szemeim. De aztán végighallgattam, minden egyes számot, szépen sorban, s mára a kedvencem lett.

Azért hadd említsek arról is szót, hogy az évek során persze nem csak a Linkin Park háza táján söprögettek a fiúk. Chester a Dead By Sunrise énekes lett, s egy lemezt sikeresen ki is adtak, ami szerintem nagyon jó lett. Ő maga úgy nyilatkozott egyszer erről, hogy írt pár számot, amik akkor nem illettek volna bele az LP stílusába, vagy képébe. Így hát nézni kellett új banda után. Crawl Back In – a szám valami eszméletlen, bár mit is várhatnánk nemde? Hiszen Chester hangja sosem vész el, sőt egyre jobb lesz, már ha ez lehetséges.
És persze személyes kedvencem, Mike is elindult egy vonalon, s a saját produkciós cégének égisze alatt (Machine Shop Recordings) megalapította a Fort Minort. Nos, ez a formáció tényleg elütött a Linkin Parktól, sokkal inkább volt hip-hop. A Styles of Beyonddal karöltve olyan számokat hoztak össze, amik mindent elmondtak Mikeról. Azért jó, nem, hogy egy-egy szám meghallgatásával többet tudunk meg róla, mint száz interjú elolvasásával? A Kenji című számuk például Mike őseiről, dédszüleiről, akik Japánból emigráltak az USA-ba. Két lemezük, a The Rising Tied és a We Major jelent meg. Remember The Name, Where’d You Go, Believe Me – csak, hogy a legismertebbeket említsem.
És persze ne feledkezzünk meg a Collision Course-ról se, amit Jay-Z-vel együtt alkottak. A séma egyszerű: ötvözés. Hol a Linkin Park zenéjére tették Jay-Z szövegét, hol fordítva.
Dirt Off Your Shoulder/Lying From You – szerintem ez lett az egyik legjobb.

Nos igen, ez egy kisebb áttekintés volt, persze közel sem beszéltem mindenről. Nem egy filmhez adtak zenét (pl. 2008-Leave Out All The Rest az Alkonyathoz, és idén az Iridescent a Transformers 3-hoz), sőt még videojátékokhoz is. Jótékonykodnak, ott segítenek, ahol tudnak.
A közvetlenségük a rajongókkal szemben számomra nagyon szimpatikus, mindig kedvesek, és jófejek. Ez pedig sokat számít.
Ahogyan az is, amit a színpadon művelnek! Elképesztő. Manapság azért már túl vannak a harmincon, Chester idén volt harmincöt, de még most is úgy ugrál és rohangál a színpadon, mintha huszonéves lenne. Az idő nem fog felettük. Olyan koncerteket csinálnak, amik felejthetetlen élményt nyújtanak. Mike sosem fél lemenni a közönség elé, felállni a kordon szélére, és énekeltetni őket, ahogyan Chester is megteszi ezt olykor-olykor. A hangzásuk fantasztikus, ugyanúgy szólnak, mint stúdióban.

Ami viszont talán a leglényegesebb, hogy tűzön-vizen átviszik a zenéjüket. Nem számít, hogy mi lesz. Kaptak ők már hideget és meleget is, és kapni is fognak, de én nagyon remélem, hogy sosem fognak meghátrálni. Mert nem fognak, tudom…
Látni a boldog mosolyt az arcukon egy-egy koncerten, azt, hogy még most is imádják minden dalukat, és legfőképpen azt a több ezer embert, akik ellátogatnak a helyszínekre…

Mike Shinoda dolgozik talán a legtöbbet, ahogyan Chester is viccesen megjegyezte egyszer, hogy Mike az ő kis rabszolgájuk. Beceneve "The Glue" azaz ragasztó, s ezt azért adták neki, mert ő az egyetlen, aki mindent kézben tud tartani.
Az tény, hogy minden zenei cucchoz ért, felvesz, kever, zenét ír, dalszöveget gyárt, énekel, zongorázik, rappel, gitározik, rajzol, rendez. És csak a rend kedvéért, hogy valami igazán kiborítóan csajos is legyen a bejegyzésben: kurva jól néz ki, fájdalmasan jól!!! Úgy szoktam mondani, hogy leolvad egy mosolyától a bugyim...
Mike apja japán származású, édesanyja pedig orosz. Már kiskorában megtanult zongorázni, aztán később saját szerzeményekkel is próbálkozott, eléggé eredményesen. Mike mára házas ember, feleségét Annának hívják, és van egy éde-bédi kisfiúk, Otis. (Igen, ez a tény totál romba szokta dönteni az álomvilágomat...) Mike Chesterrel ellentétben nem varratott magára tetoválást eddig - legalábbis amhogy tudjuk -, mert ez nem az ő világa. És én meg is értem őt, hiszen személyiségileg azért különböznek Chesterrel ilyen téren. A Xero alapítótagja, tehát így a Linkin Park egyik alappillére. Régi jó barátok Braddel, együtt nőttek fel szinte.
Mike tervezett cipőket a DC-nek, ami azért szerintem eléggé nagy durranás. A saját blogján rengeteg képet szokott megosztani velünk, amiket hol ő maga festett, hol más, és azt mutatja, hogy neki ez mennyire tetszik. Minden héten van legalább egy posztja, és ez nagyon jó, tudván, hogy a kommenteket is elolvassa. Egyszóval tényleg minden tiszteletem az övé!

(Csak megjegyzem, hogy imád remixeket gyártani, és a kedvencem a Leave Out All the Rest Remix lett!)

Chester Bennington, aki Mark Wakefieldet váltotta még a Xero idején, mikor véglegesen nem állt még össze a csapat, korunk legjobb énekese. Mondjon bárki bármit, szerintem az. Hihetetlen hangja van, és ezt mindenki elismeri a bandában is. Újabb csajos megjegyzés: imádom a tetkóit, ettől lesz szexi, de persze a szívem elrablója mindig Mike marad… :)
Ami Chezt illeti, mindenki tudja, hogy "sajátos véleménye van a vallásról". Mondjuk szívesen elbeszélgetnék vele erről, hogy mégis hogyan értheti ezt, de mindenesetre ez is mutatja, hogy nem mindnnapi srác. Híres a tetoválásairól, amik mára olyan szép számban díszitik a testét, hogy nem szeretném felsorolni mindet, csak azt az egyet, amit rögtön kiszúr az ember: a karján lévő lángokat. Ezek Chez kedvencei, és meg is értem, hogy miért. Igazán egyedi, és nekem is nagyon tetszik, neki pedig nagyon jól áll. A magánélete nagyon érdekes, és bonyolult. A gyerekkora meglehetősen sötét volt, nehéz. Nem titkolja, hogy sokáig drogozott, s így próbált elmenekülni a problémái elől. Mikor még csak húsz éves volt, megszületett az első fia, Jamie, akinek az anyjával több kapcsolata nem volt, csak az-az egy éjszaka, de ez megváltoztatta őt, és leállt a drogokkal. Chester megnősült, és akkori barátnőjét vette el, Samanthát - aki egyébként megtervezte a jeggyűrűként szolgáló tetoválást mindkettejük számára -, később megszületett a második kisfia, Draven. A sok turnézás miatt tönkrement a házzaságuk, és elváltak, azonban a mi Chezzy Chezünk nem szomorkodott sokáig, megismerte Talindát, akit hamarosan el is vett feleségül, és Talinda megszülte a harmadik kicsi Benningtont, Tyler Lee-t.

Brad Delson, aki a szólógitáros, nem csak a gitárjátékával tűnik ki a tömegből, hanem egyedi hajkoronájával is. Valljuk be, az a haj eszméletlen. Kommunikációt tanult az egyetemen, és mostanra az édesapjával együtt kezelik a Linkin Park pénzügyeit. Ketten alapították a BandMerch nevű céget, ami kezdetben csak a Linkin Park termékeit forgalmazta, mára azonban olyan nagy név lett, hogy más bandákkal is szerződtek. Nem mellesleg ő is tagja a Mike által alapított Machine Shop Recordingsnak. 2003-ban nősült meg, és 2008-ban kisfia született, akit Jonah-nak hívnak.

David „Phoenix” Farrell a basszusgitáros már a kezdetektől velük van, egyetlen egy kisebb kihagyással. Dave igazi zenész családba született, édesanyja tanította meg zongorázni, s idősebb bátyja inspirálta a zenei pályán. 2002-ben megnősült, majd két lánya született, Regan és Brooke. Dave nagyon sportos beállítottságú, sokáig focizott, szeret golfozni, sőt állítólag 2008-ban egy németországi fellépésen fél szemmel egy Amerikai focimeccset nézett. Nem semmi a pasi! Mostanában sokat vokálozik a bandában. Hát igen, nem utolsó hangja van a srácnak. Két darab főnix tetoválás van a hátán, amit Mike tervezett -állítólag-.

Rob Bourdon a dobok mögött valami eszméletlen. Nagyon jó zenész, nem csak a doboláshoz ért, de gyönyörűen zongorázik is. Már kilenc éves korában megtanult dobolni, miután az anyukája bemutatta az Aerosmith dobosának. Volt az ő életében is egy nem túl szép időszak, mikor a droghoz nyúlt, de sikeresen kiláballt ebből, és ezután csak a zenének élt. A barátnőjét Vanessának hívják, aki olykor elkíséri őt a koncertekre.

Joe Hahn a DJ, aki nem csak a zenéhez ért, hanem a videoklippek rendezését is lassan teljesen magára vállalja, ami magával ragadó munkákat eredményez. Az In The End videoklippjéhez az ő ötlete volt a repülő bálna effektus, és a Somewhere I Belong elefántpókjai is. Az A Thousand Suns klippjeit mind ő rendezte, ahogyan a nagyon látványos New Divide-ot is, ami a Transformers 2-höz készült. Nekem az egyik kedvenc klippem. Nagyon kreatív személyiség, egy jó nagy adag tehetséggel megáldva. A zenéje egyedülálló, különleges. Mike-kal járt egy egyetemre, és ott tanult meg hivatásszerűen rajzolni. Ketten szerintem bármire képesek, ami ezt a teret illeti. Ő mindössze egyetlen válással büszkélkedik eddig - ha jól tudom -.

Mit is mondhatnék még? Szavakkal igazából nem is nagyon fejezhető ki az, ahogyan én érzek irántuk, a munkásságuk iránt. Nekem mindent jelentenek, nem telik el úgy nap, hogy ne hallgassam őket. Egyszerűen muszáj, olyan, mint a szenvedélybetegség. Ha egész nap nem hallgattam őket, szinte már nem is tudok másra figyelni, csak, hogy a fejemben dúdolgatom valamelyik számukat. Sosem unom meg a koncertfelvételek nézegetését, mert számomra sajnos egyelőre csak ennyi jut. Azonban ezekből is nagyon jó dolgokat lehet kihozni. Megfigyelni a mozdulataikat, élvezni a szövegüket, álmodozni, hogy majd egyszer én is ott leszek az első sorban...

Remélem, hogy egy kicsit meg tudtam mutatni nektek, hogy én milyennek látom őket. Persze biztosan vannak olyanok, akik nálam jobban értenek hozzá, és olyanok akik nem így látják ezt…
Döntsétek el ti, hogy mennyire voltam jó bemutatója a Linkin Parknak!

Csók, Amy

UI: Smiley girl hiányolta, hogy nem írtam bele, hogy Chester örökbe fogadta Isaiah-t. Tudom, hogy megtette, ismerem Chez életét! Egyszerűen azért nem írtam bele, mert nem édes gyermeke. De csak, hogy nehogy azt higgyétek, hogy nem vagyok tisztában Mr. Bennington életével idebiggyesztem.