2011. június 28.

Éjszaka




"I'm doin' it for ya
just the way that you do"



13. fejezet

Mike kézen fogott, és lassan a kocsi felé kezdtünk sétálni. Úgy láttam, hogy a jókedve ma határtalan volt. Összekulcsolt ujjaink erősen szorították a másikét, Mike pedig úgy lóbálta köztünk, mintha az élete múlna rajta. Nem mondom, mire odaértünk a kocsihoz, kissé olyan érzésem volt már, hogy leszakad a bal karom, de ha ő ettől boldog, ám legyen. Kinyitotta nekem a kocsiajtót, mint mindig, s mosolyogva várta, míg bemászom, majd elsétált a kocsi előtt, és beszállt mellém.
Most is, mint eddig minden alkalommal, megfogta a kezemet, s csak akkor engedte el, ha váltania kellett, s néha-néha egy lopott pillantást vetett rám. Korábban féltem autóban utazni, azután, ami a szüleimmel történt, de Mike mellett egyáltalán nem feszengtem.
A házunk előtt gondosan leparkolt, majd kikapcsolva az övét, kipattant, hogy aztán az én oldalamra sietve, kinyissa nekem az ajtót. Nem tudtam, hogy vajon ha együtt maradunk, akkor még tíz év múlva is ilyen figyelmes lesz-e, de ezt is imádtam benne. Persze, ha nem nyitná ki nekem az ajtót, ha nem hagyna kis üzenetet a tükrön fürdés után, ha nem venne nekem virágot és csokit, mikor későn ér haza, akkor is szeretnék vele lenni. Mert van a lényében valami, ami nem enged. Ami megbabonáz.

- Furcsa lesz nélküled aludni – motyogta halkan, kis mosollyal az ajkain, mikor kiszálltam a kocsiból.
- Furcsa vagy rossz? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, majd hátamat a fekete ajtónak támasztottam.
- Rossz! – kezét mellettem az ajtónak támasztotta, s szorosan hozzám préselődött, én meg közé és a kocsi közé szorultam. Na nem, mintha menekülni akartam volna.
- Hmm… - hümmögtem vigyorogva, és kezeimmel a hajába túrtam. – Miért, nem akarsz velem aludni? – váltottam szomorú arckifejezésre, és még a szám szélét is lebiggyesztettem.
- Mi? Nem, dehogy! Mármint persze, hogy akarok! – mondta sietve, és édesen-vigasztalóan elmosolyodott, és végigsimított az arcomon.
- Akkor meg nem értem az előbbi kijelentésed, Shinoda! – ráncoltam össze a szemöldökömet. – Pedig azt hittem már egy nyelvet beszélünk…
- Hát… - nézett el mellettem, majd a hajammal kezdett játszani, miközben azt figyelte, hogyan csavarja az ujjára, majd vissza. – Holnap lesz az első napod, és azt hittem, hogy mivel valószínűleg későn, vagy inkább korán érnék ide… szóval nem akartam zavarni – nézett újra a szemembe. Azok a mélybarna szemek! Mindig a hatása alá kerültem.
- Te sosem zavarsz, és amúgy is van kulcsod. Nekem fel sem kell kelnem – pislogtam rá.
- Hát ez igaz – bólintott. – Akkor majd egyszer csak mellédbújok! – mormolta, majd hozzám hajolt.

A csókja most is perzselt, és ahogyan ujjai végigcirógatták az arccsontomat, és a hajamba túrt egyszerre haltam meg és éledtem újjá. Félelmetes volt az, ahogyan egy-egy mozzanatára reagált a testem, és lelkem.
Miután jól ki lettem nevetve, hogy már megint képes voltam fátyolos szemekkel meredni rá pár pillanatig, elbúcsúztunk, majd én felmentem a lakásba, ő pedig hazaindult, hogy elkészüljön az esti bulira, vagy mire. Tudta pontosan, hogy mekkora hatással van rám, és nem átallott kinevetni… ezért még meg fogom büntetni!

Lexi, ahogy mondta, nem volt itthon, így teljesen az enyém volt a lakás. Készítettem egy könnyű salátát, s miután megvacsoráztam, elmentem zuhanyozni. Még mindig rettentő meleg volt odakint, így jólesett a hideg zuhany.

A mai nap emlékei mosolyt ragasztottak az arcomra. Egyszerűen boldog voltam, és kész. Mike mellett minden olyan egyszerűnek és könnyűnek tűnt. Igaz, hogy még csak vakációzunk itt, de holnaptól a munka is az életem része lesz, és igazából nagyon is kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az egyetemen tanítani. Kicsit félek is, de nem számít.

Később még néztem a tv-t egy darabig, de eléggé elálmosodtam, így inkább bevonultam a szobámba, és befeküdtem a pihe-puha ágyamba. Még jó pár percig csak bámultam a plafont, és Mikera gondoltam. Alig vártam, hogy megjöjjön, de tudtam, hogy az valamikor hajnal vagy reggel felé lesz.

Nem tudom, hogy mikor alhattam el, de az biztos, hogy puha, gyengéd cirógatásra ébredtem. Ahogy nyitogattam a szememet, és kezdtem normálisan is érzékelni a külvilágot, éreztem, hogy valami karcolja a bőrömet a hátamon.

Ki más lett volna az illető, mint Mike? Ajkai puhán siklottak a lapockámnál, végig a trikóm szélénél, s áttért a vállamra, miközben a borosta édesen végigkarcolta a bőrömet. Beleborzongtam ebbe a kettősségbe, egyszerűen odavoltam érte. Kezdeti jókedvem csak még nagyobb lett, mikor az édes kényeztetéshez csatlakoztak az ujjai is. Végigsimított a gerincvonalamon, majd a trikóm alá nyúlva, felfelé is megtette ugyanezt.

- Tudom, hogy ébren vagy… - suttogta a fülembe, majd egyik kezével beletúrt a hajamba, és maga felé fordítva megcsókolt. Még éreztem a tequila ízét az ajkain, amit imádtam, így csak még többet akartam, és még, és még.

Hagytam, hogy felém kerekedjen, és a combjaim közé helyezkedve szorosan hozzám simult. Őrjítő volt a közelsége, az illata, az érintései, a csókjai…
Ujjai villámgyorsan tűrték fel a trikómat, s miközben vadul csókolt, igyekezett leszedni rólam. Persze úgy nem volt könnyű, hogy alig akart elválni az ajkaimtól, de megoldotta. Meglepett a hevessége, de nagyon is tetszett. Sejtettem, hogy ebben benne van az este folyamán elfogyasztott alkohol mennyisége is, de tetszett. Én is ilyen voltam, bármennyire is arcpirosító ezt bevallani. Ha ittam, sokkal jobban kívántam a páromat.

Amint lekerült rólam a felsőm, Mike áttért a nyakam csókolgatására, onnan a kulcscsontomra, majd nyelvével körberajzolta a melleimet, hogy aztán édesen kényeztetni kezdje. Kezeimmel végigsimítottam a gerincvonalán, majd felfelé kezdtem gyűrni a pólót a hátán, hogy óvatosan kibújtassam belőle. Amikor felnézett rám ezt követően, elmosolyodott, és pár pillanatig csak nézett. Nem tudtam, hogy miért, vagy minek, de én úgy éreztem, hogy mentem kiszakad a szívem a helyéről. Fájt a pillantása. Fájdalmasan, szívszaggatóan fantasztikus volt az, ahogyan rám nézett. Nem tudtam volna megmagyarázni a kesze-kusza érzéseimet, és talán nem is kellett.

- Sajnálom, hogy nem hagylak aludni! – suttogta, de az ajkaira kiülő kéjes mosoly nem éppen a sajnálatáról tanúskodott.
- Dehogy sajnálod! – kuncogtam fel, miközben ajkai már a hasamnál jártak, és kissé csiklandós területeket súrolt.
- Igazad van… nem sajnálom! – duruzsolta a bőrömbe, majd ajkaival végigsimított a bugyim szegélyénél.

Lehunytam a szemeimet, és gátlástalanul felnyögtem. Nem volt rajtunk kívül senki a lakásban, és olyannyira feltüzelt az érintése, hogy már nem tudtam magam visszafogni.
Ahogyan nyelve végigfutott a combom belső felén, addig ujjai megkeresték a falatnyi bugyim szélét, és lefelé kezdte húzni rólam. Egy pillanatra elvált tőlem, hogy véglegesen megszabadítson a zavaró anyagtól, s én kissé megemelve a csípőmet vágyódtam utána, majd hirtelen érintéssel tüntette el bennem ujjait, és nyalta végig nőisségemet.
Na, ha az előbb gátlástalanul nyögtem, akkor most nem tudtam, hogy mit is csináltam.
Ujjaim a lepedőbe martak, csípőm magától kelt életre, hogy együtt ringatózzon Mike-kal a ritmusra, amit ő diktált. Ó Istenem! Meg fogok halni, az tuti!
Fejem hátra hajtottam, szinte fordított csókot adhattam volna az ágytámlának, majd mikor újabb ujjak érintettek, visszahanyatlottam a helyemre. Megfogadtam, hogy nem csinálok úgy, mint egy nimfomán cafka, és megpróbálom csendesen, nyugodtan élvezni amit négy ujjával, és az ajkaival művel… Bírtam is, olyan négy másodpercig.
Nem tudtam kontrollálni a testem, szinte vonaglottam alatta. Elengedtem a lepedőt, s inkább Mike hajába fűztem ujjaimat.
Nem tudom, hogy meddig bírtam elviselni az édes kínokat, de egy idő után én is adni akartam neki. Olyan hévvel tolt a beteljesülés felé, hogy az már szinte nem is volt igaz, de én vele együtt akartam ezt.

- Mike! – nyöszörögtem nagy nehezen. Nem is volt olyan könnyű megszólalni úgy, hogy közben levegő után kapkodok.
- Hm? – kérdezett vissza, miközben csókot nyomott a combom belső felére, majd felnézett rám. – Mi az, cicám?
- Gyere ide! – kértem sürgetően, és ujjaimmal a vállába martam, ezzel is feljebb invitálva őt.

Ahogy felcsúszott hozzám, végigcsókolta a hasamat, a melleimre is hintett egy-egy puszit, aztán megcsókolt. Éhesen kaptam ajkai után, végigsimítottam a hátán, és élveztem, ahogyan hozzám nyomta vágyának legékesebb bizonyítékát. Igaz, hogy még rajta volt a nadrág, mégis tökéletesen éreztem, hogy mennyire kíván, és ettől majd’ megőrültem. Ujjaim az öv csatjával babráltak, majd ahogy az engedett az akaratomnak, jöhetett a gomb, majd a cipzár. Nem is vártam meg, míg közös erővel levesszük róla a nadrágot, amint lett egy kis helyem, benyúltam a boxerébe, és kezemmel kezdtem kényeztetni.
Mike felnyögött a fülem mellett, és arcát a nyakhajlatomba temette. Imádtam érezni, ahogyan el-elakad a lélegzete, és halkan felszisszent egy-egy komolyabb mozdulatomnál.

- Akarlak! – suttogta a fülembe, mire én elmosolyodtam.

Keze újra végigsiklott a testemen, s újra ujjaival kezdett kényeztetni. Itt már úgy gondoltam, hogy elég volt a játszadozásból. Túlságosan is azt akartam, hogy kitöltsön, hogy végre az enyém lehessen. Szükségem volt arra, hogy teljesen eggyé tudjon olvadni a testünk. Nekem ez volt a legfontosabb. Hogy tudtam, hogy nem csak egy kósza numera vagyok neki, és a mi együttléteink számítanak.
Lefelé kezdtem tolni a nadrágját, és nem telt bele fél perc, máris mindent sikerült róla levennem. Amint mindketten ruhák nélkül simultunk egymáshoz, újra megcsókolt. Ajkai forrón ízlelgettek, ujjai a hajamat cirógatták, miközben a könyökére támaszkodott felettem.
Ölemet még közelebb nyomtam hozzá, így már teljesen érezhettem őt, de még ennél is többre vágytam. Ahogy ő is.
Miközben az arcomra adott apró, ingerlő puszikat, még szorosabban hozzám simult, és egyetlen mozdulattal belém csúszott.
Ujjaim ismét a hátát szántották a hevesen rámtörő érzésektől, és a torkom kiszáradt egy pillanatra. Mike nem mozdult, de éreztem, ahogyan az arcom mellett, levegő után kapkod.
Aztán mintha csak egyszerre keltünk volna életre, mozogni kezdtünk. Szinte önkívületi állapotban voltunk mindketten. Éreztem Mike-on, hogy visszafogja magát, a mozdulatai hevesek voltak, és éreztem, hogy ez nem minden. És vágytam rá.

- Még! – nyögtem, mire Mike elmosolyodott fölöttem, és erőteljesebb lökésekkel ajándékozott meg. – Még… - sóhajtottam nehezen.
- Bekka! – szusszantott fel, gondolom nem akart fájdalmat okozni, de lábaimat a nyakába véve teljesítette a kérésemet.

Átadta magát nekem, én pedig ezt mindennél jobban élveztem.
Mikor mindketten közel voltunk a csúcshoz, lábaimat újra a dereka köré csúsztatta és visszahajolt hozzám, hogy aztán ajkaimhoz hajolva, végignyalva azt, megcsókoljon. Mikor elértük azt a bizonyos pontot, ajkainkat egymáséit elnyomó nyögés hagyta el, aztán hirtelen lett csend.

Eddig betöltötte a szobát a szeretkezésünk zaja, most csak halkan hallottam, ahogyan Mike levegőért kapkod. Én is megértem levegőhöz jutni, de azért a mosolyt nem igen lehetett volna letörölni az arcomról.
Kis idő múlva Mike mellém helyezkedett, én pedig szorosan hozzá bújtam. Muszáj volt mellé fészkelnem magam, úgy megszoktam, hogy mellette alszom el, és olyan jól esett az ölelése. Persze reggel rendre az ágy más-más pontjain ébredünk, de ez érthető, hiszen ez nem egy film, ahol ugyanúgy ébredünk, mint ahogy elaludtunk.

- Jól érezted magad? – kérdeztem halkan, s közben a hasát simogattam.
- Hm… nagyon! – suttogta kéjesen, mire felkuncogtam, és egyik ujjamat undok módon a bordái közé fúrtam, mire megugrott, és a hátamra nyomott, hogy fölém gördülve megakadályozza, hogy bánthassam.
- A bulira gondoltam, kedves Mike! – világosítottam fel a félhomályban. Apropó, hogy lehet félhomály? Nem húztam be a sötétítőt? Feledékeny lettem…
- Ja, hogy az! – csinált úgy, mintha annyira csodálkozna, majd adott egy apró csókot a számra. – Jó volt. Régen voltam így el a srácokkal, és eddig nem is éreztem, hogy hiányozna, de most… tényleg nagyon jó volt – mormogta, s visszafeküdt mellém.
- Örülök! De egy tequilát nekem is hozhattál volna! – nyafogtam, mire csak felnevetett.
- Legközelebb hozok… vagy jössz te is velem… Igen, az lesz a legjobb! – döntötte el magában a kérdést.
- Én benne vagyok! – sóhajtottam, majd lehunytam a szemeimet. – Jó éjt, Mike! – motyogtam, miközben szorosan hozzá simultam.
- Jó éjt, cicám! – nyomott puszit a fejem búbjára.

Nem tudom még mennyit alhattam, de reggel annak ellenére, hogy mit műveltünk az éjszaka, elég könnyen és kipihenten ébredtem. Amint megszólalt az ébresztőnek beállított The Little Things Give You Away kipattantak a szemeim, és elnémítottam a telefont. Oldalra fordulva, mosolyogva konstatáltam, hogy igazam lett. Nem úgy ébredtünk, ahogyan elaludtunk. Mike nekem háttal feküdt, egészen az ágy szélén, és csendesen húzta a lóbőrt, míg én az ágyam közepén, hason ébredtem. Érhetnek még meglepetések, mert nem nagyon szoktam hason aludni. Úgy látszik megváltoztat a levegő itt, vagy valami hasonló.

Kiosontam a fürdőbe, majd megmosakodtam, megfésültem a hajamat, aztán beálltam a szekrényem elé. Mégis mit vegyen fel az ember lánya az első tanítási napra, mikor ő maga a tanár?
Végül egy fekete szoknya, és egy trikó mellett döntöttem. Azt mondták a többiek, akik mondjuk hozzáteszem, nálam egy tízessel idősebbek, hogy vegyem lazán a dolgot.
Mikor ezzel is megvoltam, felvettem az egyik cipőmet, majd felkaptam a táskámat, és visszarohantam a szobámba. Ott lábujjhegyen odaosontam Mike mellé, és egy puszit nyomtam az arcára. Álmában egy kissé elmosolyodott, de több jelet nem mutatott rá, hogy ébren lenne. Még odamentem az ablakhoz, és behúztam rendesen a sötétítőt, hogy a párom tudjon pihenni, majd kisiettem a lakásból.
Nem mondom, hogy nem izgultam, sőt… nagyon is izgultam, hogy milyen lesz az első napom a California Egyetem falai között...

5 megjegyzés:

  1. Azta szent eget! Ez ez ez ez ........................... nem találom a szavakat! Egyszerüne Fantasztikus lett mindene egyes betütöl az utolsó pontig! Imááááááááááááááááádtaaaaaaaaaaaaaam! Le a kalappal megint előtted! Fantasztikus író vagy ha még nem mondta volna valaki vagy én nem említettem volna! De tényleg!

    Hatalmas taps és minden elismerés ezért a fejiért! Köszönöm Köszönjük!

    Pussss(L)
    Kstev

    VálaszTörlés
  2. Hát sztem ilyen buliban bár melyik pasi rész venne az biztos:)
    minden olyan nyugis és jó kíváncsi vagyok meddig lesz ez így remélem jó sokáig és nem lesznek zavaró tényezők:)
    Várom a kövit
    puszi:)

    VálaszTörlés
  3. Szia babám :)

    Mint látod megérkeztem VÉGRE. Annyira örülök, hogy megint van monitorom, és tudlak olvasni, hogy nem is hinnéd :)
    De most a fejiről:
    Ez nagyon nagyon vad és szexuális volt. Komolyan mondom, ilyenkor mindig visítozok, és nyüszítek, de ezt már hallottad tőlem telefonban is, mikor éppen nem a "helyes" dolgokról ábrándozom :P
    Imádtam az elejétől a végéig, na és az is nagyon tetszett, hogy Mike üzeneteket hagy neki meg minden. Ez annyira cuki *.*
    Remélem Bekkánál minden oké lesz, szeretni fogja az egyetemet és persze remélem, hogy Mike-ra is marad azért ideje :)
    Én már nagyon várom a frisst :) Puszkó

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Hát nem is éjszakai ébresztője volt Bekkának. Ilyenre én is szívesen kelnék fel. :D
    Annyira szeretem azokat a pillanatokat, amikor csak ketten vannak és boldogok. Nem lehet mást érezni, csak azt, hogy minden rendben van.
    Bekka biztosan jól megállja a helyét az egyetemen.
    Várom a folytatást!
    Pusz: Breeco

    VálaszTörlés
  5. Szija!


    Ez kínzás! Én komolyan mondom, az ilyen részeknél az ember lánya már-már úgy érzi, le kell tepernie valakit, és az ugye elég nehéz, ha éppen nincs senkije. Szóval hivatalosan is te vagy az én kínzóm :)
    Egyébként ebből kiderül szerintem, hogy baromira imádtam a fejit most is mint mindig.
    pusz
    Anita

    VálaszTörlés