Itt a vége?

"El akarom mondani neki, hogy nagyon hiányzik. Ez viszont a részemről nem lenne tisztességes vele szemben. Ezért aztán csak állunk egymás mellett némán. Megfogom és erősen megszorítom a kezét, de már most félek a pillanattól, amikor végleg el kell majd engednem."
(Suzanne Collins)



37. fejezet

Mike szemszöge

Alig tudtam kivárni a kedd reggelt, mikor végre láthatom újra Bekkát. Szóltam Chesternek és Phoenixnek, és velünk jött Talinda is. Négyen sétáltunk be az egyetem kapuján, és a bejárat előtt megláttuk a kisebb csoportosulást. Egy kisebb csapat zöld pólós, és egy nagyobbacska lila pólós ácsorgott ott. És hát a zöldek között ott vigyorgott felénk Peti is. Csak fintorogtam egyet, Phoenix megcsapkodta a vállamat nyugtatás képpen, Linda pedig kérdőn pislogott rám.

- Sziasztok! – köszönt ránk egy szőke hajú lány, és vidáman odaszökdécselt hozzánk. Ő is zöld pólóban volt. – Amber vagyok, és azért jöttem ide, mert tutira meg fog keresni Ella is, és nem kéne, hogy Rebeka félreértse! – hadarta egy szuszra. – Hello, te biztos Talinda vagy! – nyújtotta a kezét Tal felé, aki elfogadta azt.
- Igen, Talinda Bennington.
- Jaj, hallottam, hogy babát vártok – pillantott a pocakja felé, és kedvesen elmosolyodott. – Gratulálok!
- Köszönjük! – Tal automatikusan megsimogatta a hasát, Chez pedig közelebb húzódott hozzá, és megpuszilta. Vágytam már én is egy ilyen jelenetre, amiben Bekka és én szerepelnénk.
- Látom téged nem lehet levakarni, Shinoda! De legalább hoztatok magatokkal egy gyönyörűséget is – félreérthetetlen pillantással nézett Talindára, aki lesújtóan viszonozta ezt.
- Lehet, hogy Mike nem vágott pofán Bekka miatt, de én minden gondolkodás nélkül lebaszok egyet, ha nem viselkedsz! – fenyegette Chez, nekem pedig megrándult a szám széle az elfojtott vigyortól.
- Álljatok le, az Istenért! – csattant Bekka hangja egy kihangosított telefonban, amit Peti tartott a kezében. – Peti, légyszi’ viselkedj normálisan, mert Chester nem viccel!
- Jól van na, miért mindig engem baszogatsz? Ezért nem jöttem össze veled normálisan, látod?! – csattant fel a ficsúr is.
- Ah, megint itt tartunk! Örülök, hogy eljöttetek srácok! – ezt már nekünk mondta.
- Örülök, hogy elhívtál! – válaszoltam, mire Peti villantott egy gúnyos mosolyt. – De mi is történik itt?
- Nos, itt… - kezdte Peti magyarázni. – A tanszékek háborúja folyik. Zöldben vagyunk mi, lilában a fizikások, a többiek most nincsenek jelen. A lényeg, hogy Lexi és Bekka egy ugyanazon pontból indulnak el az egyetem felé, csak más útvonalon jönnek, és más eszközzel.
- Más eszközzel? – visszhangzott Phoenix.
- Lexi biciklivel, míg Bekka görkorival. Kiszámoltuk, hogy szerintünk melyik a rövidebb útvonal, a saját szempontjaink szerint, és a fizikások is megtették ugyanezt. Csak hát úgyis kikapnak… - erre már a fizika csapata is felmordult. – Úgyis meglátjátok! – kiabált vissza Peti, Amberrel együtt. Igazán lelkesek voltak, de én akkor is legszívesebben pofonvertem volna.
- De nem lesz baja Bekkának? – kérdeztem halkabban Petitől, mire kérdőn pillantott rám. Hogy ez mekkora hülye! – A baleset miatt…
- Nem, jól van – legyintett. – Készen álltok? – szólt a telefonba, ahol most meghallottuk Lexi hangját is. Mindketten igennel feleltek. – Háromra induljatok! Nem csalunk, hallod cica?
- Kapd be! – jött a csípős válasz Lexitől. Most kissé megkönnyebbültem, mert először azt hittem, hogy ez a megszólítás Bekkának szólt.
- Egy, kettő, három… - és innen már csak várnunk kell, a vonal megszakadt mindkettejük felől.

Nem mondom, hogy könnyű volt a ficsúr közelében lenni, és Chezen is láttam, hogy feszeng. Talán nem volt jó ötlet elhozni Talindát is, bár ki sejthette, hogy majd a mi kedves Peter barátunk rányomul?! Nem telt el húsz perc, míg beszélgettünk egymás között, mikor a földrajzos csoport felbődült. Az északi kapunál megláttam Bekkát, amint nagyban igyekszik befelé. A fején volt sisak, aminek örültem, mert nem lenne jó még egy balesetet összeszednie. Peti karjaiban állt meg, és vigyorogva pacsizott le a többiekkel, örültek, hogy nyertek. Az viszont cseppet sem tetszett, hogy az a bájgúnár ott legyeskedik körülötte, viszont, amikor észrevett bennünket, a mosoly az arcán még szélesebb lett, és átverekedve magát a tömegen odagurult hozzánk. Kapkodott levegő után és az oldalához szorította a kezét, látszólag eléggé elfáradt.

- Sziasztok! – zihálta nehezen, én pedig azonnal a kezéért nyúltam, hogy rám tudjon támaszkodni.
- Kitettél magadért, ügyes vagy! – ölelte magához Tal, én pedig csak mosolyogtam ezen.
- Köszi… de… Úr Isten… - lihegte, és nevetgélve a térdeire támaszkodott.
- Jól vagy? – kissé lehajoltam hozzá, hogy lássam az arcát. Gyönyörű volt, ki volt pirulva, és a homloka gyöngyözött a nedvességtől, de sosem láttam még nála szebbet.
- Persze, jól, csak… Ismersz, hamar elfáradok…
- Hogy a francba győztél le? – ugrott a nyakába nevetve Lexi, ám a nagy lendülettől Bekka görkorcsolyája meglódult, így ketten Chesterrel kaptuk el őket. Fogtuk Bekka két karját, míg ő hálásan pillantott ránk.
- Úgy, hogy mi a város adottságait néztük az útvonal kiválasztásában, nem a területet! – vonta meg a vállát, majd megpuszilta a húgát. – Gyertek be, együnk valamit! – intézte hozzánk a szavait, én meg úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tini. Úgy dobogott a szívem, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
- És akkor most hogy állnak a dolgok? – Phoenix sétált oda Bekka másik oldalára, és a zöld pólójára bökött.
- Harmadik helyen vagyunk, de lesz ez még jobb is! – mosolygott.

Besétáltunk, az ő esetében begördült az étterembe, és nézegetni kezdtük a kínálatot. Rebeka először egy üveg ásványvizet kért, és jó sokat ivott belőle, majd tovább nézelődtünk. Egymásra néztünk, ő elmosolyodott, és egy hümmögés kísértében rámutatott a hamburgerekre. Vigyorogva bólogattam, hiszen mind a ketten imádtuk, és jó volt, hogy mindig együtt eszünk ilyet. Hiányzott is nagyon, hogy az ágyamon üljünk és együtt vacsorázzunk filmezés közben.

- És hogy álltok az albummal? Mikor kapunk már valami újat? – kérdezte Lexi Chestertől.
- Nemsokára, ígérem! – vigyorgott, de mielőtt még Bekkához is szólhatott volna valaki hangos csikorgással odahúzott az asztalunkhoz egy széket és leült. Rebeka mellettem ült, mellette Lexi, Talinda, Chester, majd most már Ella, és végül az én másik oldalamon Phoenix.
- Sziasztok! – köszönt halkan, szemeit pedig le nem vette volna Bekkáról.
- Jó reggel Miss Greenby, hogy van mindig? – Bekka hivatalos megszólalása kissé furcsa volt, és hát meglehetősen hülye egy helyzet alakult ki. Mert bár beszéltem Ellával miután Bekka elment, és megmondtam, hogy köztünk semmi sem lehet, és ha nem áll le, akkor kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni, de most mégis kellemetlen volt.
- Marha nagy szerencséd van Johnnal és Rogerrel, mert hozzájuk hiába mennék, nem tennének semmit – sziszegte dühösen Daniella.
- Ne felejtsd el, hogy a tanárod vagyok! Szóval olyan hangnemet üss meg velem szemben, amilyet illik! – figyelmeztette Bekka, de a feszült tartása elárulta, hogy nem is olyan egyszerű nyugodtnak maradnia.
- Megbuktattál azért, mert Mikekal csókolóztam!
- Megbuktattalak, mert nem tudtad az anyagot! – most már értettem, honnan fúj a szél.
- Nem a nővérem tehet róla, hogy ostoba vagy! – bökte ki nagy nyugodtan Lexi, mire Daniella felpattant és dühösen meredt rá.
- Neked ehhez semmi közöd!
- Tudod, kedves Ella, én csupán tanársegéd vagyok, szóval megengedhetem magamnak, hogy elküldjelek a picsába. És örülj, hogy nem szabtam át az arcodat azért, mert sunyi módon szétcseszted a nővérem és Mike kapcsolatát, plusz, mert bejártál az otthonomba! Szóval húzd el a csíkot, de gyorsan, vagy nem állok jót magamért! – azt hittem, hogy Bekka majd rászól Lexire, de nem tette, amit mondjuk meg is értettem. Ella pedig nagy dúlva-fúlva elviharzott.
- Na… - sóhajtotta Bekka, és beleharapott a hamburgerébe, majd kis idő múlva felém fordult. Először azt hittem, hogy megint előjönnek a sérelmei és nekem esik, de nem tette. Folyton meglep! - Még meg sem kérdeztem, hogy mi újság? – mosolygott kedvesen, én pedig meghökkentem.
- Hát semmi különös… - mesélni kezdtem neki anyuékról, meg Sabrináról és a babáról, aki nemrég született.

Nem maradtunk sokáig, Peti jött és közölte, hogy a laborban szüksége lenne Bekkára, így elköszöntünk egymástól. Sietett, és még arra sem volt időm, hogy megkérdeztem, később felhívhatom-e. Lexi csak vigyorgott rajtam, pedig mocskosul szarul éreztem magam, de nem felelt, mikor megkérdeztem, hogy mi deríti ilyen jókedvre.
Hazaballagtam, majd miután erőt vettem magamon, bementem a stúdióba…

A napok teltek, nekem pedig borzalmasan hiányzott Bekka. Rossz volt tudni, hogy itt van a városban, mégsem lehetek vele. Persze a munka lefoglalt, és imádtam is, mégsem volt teljes az életem. Aztán csütörtökön megszólalt a telefonom, és kaptam Lexitől egy meghívást egy pénteki buliba. Lezárják a Tanszékek háborúját, kihirdetik majd a győztest, és hát… Ott lesz Rebeka is. Azonnal körbetelefonáltam a többieket, hogy ki jönne el velem. Chester igent mondott, miután Talinda kedvesen rászólt, hogy nem kell mindig otthon maradnia vele, csak mert terhes, de a többiek sajnos nem értek rá. Nem bántam annyira, a lényeg az volt, hogy Chez eljön, és láthatom Bekkát. Éreztem, hogy most tennem is kéne valamit, mert ez a sehogy sem vagyunk dolog nem volt jó se nekem, se neki. Legalábbis reméltem, hogy ő sem boldog nélkülem.

Egy kék-fekete kockás inget vettem fel, Bekka egyik kedvencét, az ujját a könyökömig feltűrtem, egy farmert és egy fekete Nike cipőt. Igen, tetszeni akartam neki, tudtam, hogy a mai egy fontos este lehet. Chester kicsit késve ugyan, de megérkezett hozzám, majd taxit hívtunk. Olyan tizenegy felé értünk a klub elé, így megcsörgettem Lexit, aki kijött értünk.

- Nagyon csinos vagy! – dicsértem meg rögtön. Egy fekete kis ruhában volt, és nagyon szép volt, ahogyan a nagyon hosszú, szőke haja előrehullott a vállaira. Igazán jól nézett ki.
- Köszi! De látom te is kitettél magadért! – megfogta az ingem gallérját célzásképpen, mire csak elmosolyodtam. – Na de majd ha meglátod a nővéremet! – kuncogott.
- Tudja, hogy jövünk? – előzött meg a kérdésben Chez.
- Nem. Meglepetés lesz… De Mike, szeretném, ha nem balhéznál! – nézett fel rám, túlkiabálva a zenét.
- Miért balhéznék? – kérdeztem, de nem válaszolt, csak elnézett valamerre a tömegben.

Én is követtem a szememmel a pillantását, és megpillanthattam Bekkát. Na igen, egy rettentő kettős érzés uralkodott el rajtam hirtelen. Egyrészt leesett az állam, mert sosem láttam még így Bekkát. A haja tű egyenes volt, nem hullámos, nagyon rövid, nagyon tapadós vörös ruhát viselt, egy ugyanolyan színű magas sarkú cipővel, és a sminkje is ehhez volt igazítva. Azt kellett, hogy mondjam, hogy egy igazi nehézbombázó volt. Másrészt viszont azonnal felforrt az agyvizem, ahogy megláttam, hogy Petivel táncol. Mit táncol? Szabályosan rátekeredett, ölelte, simogatta, basszus! Ne már!

- Na gyere, menjünk az asztalunkhoz! – Lexinek úgy kellett megrángatnia a karomat, hogy hajlandó legyek elmozdulni onnan.
- Nem semmi… - hallottam még Chester mormolását.

Csak figyeltem a helyemről, ahogyan táncolnak, és sorban húztam le a poharak tartalmát. Röpke fél óra alatt lecsúszott egy csomó minden, s már éreztem is a hatását. Négyen ültünk az asztalnál, Lexi, Amber, Chez és én. Mondjuk nem értettem, hogy Amber mit keres megint a mi társaságunkban, de nem is érdekelt nagyon.
Bekka és Peti úgy mozogtak együtt, mintha mindig is ezt csinálták volna. Értették a másik minden rezdülését, és egyáltalán nem tetszett, ahogyan az ÉN Bekkámat fogdosta. Aztán úgy negyvenpercnyi bámulás után végre Rebeka tekintete összeakadt az enyémmel. Először összevonta a szemöldökét, talán nem hitte, hogy tényleg engem lát, majd körbenézett, s az egyik mellette táncoló lányt odahúzta Peti elé, ő pedig otthagyta őket és felénk indult. Végre!

- Jézusom, nem is tudtam, hogy jöttök! – mosolygott is meg nem is. Nem tudta, hogy most örüljön vagy ne. Ez pedig fájt.
- Meglepetés! – állt fel Chester és megölelte őt.
- Szia! Hát jó kis meglepi! – mosolyodott el végre, majd ellépett Lexi előtt, én felálltam, s végre ott voltunk egymással szemben.
- Gyönyörű vagy! – bukott ki belőlem azonnal, mire felnevetett. Úgy igazán, boldogan, ez pedig mosolyt csalt az arcomra.
- Köszönöm, de Peti erősködött, hogy mit vegyek fel. Hihetetlen, hogy három év után újra viselem ezt a ruhát! – na egy tőr a szívbe. Peti. Már a nevét is utáltam. – Örülök, hogy eljöttetek! – mondta végül, majd hozzám lépett, én pedig azonnal magamhoz öleltem.

Ez nem egy szimpla ölelés volt. Hosszan tartott, erősen szorítottuk egymást, mindketten éreztük, hogy hiányzott a másik. Érezni a szeretett nő közelségét, az illatát a legjobb dolog a világon. Jelenleg csak ő tehetne boldoggá, és ezzel tisztában voltam. Nem volt többé magam előtt sem titok, hogy halálosan beleszerettem.
Az ölelés azonban nem tarthatott örökké, így elváltunk egymástól. A „tennem kéne valamit” érzés most csak még erősebb volt bennem, így leültem, és az ölembe húztam őt. Nem kicsit lepődött meg, láttam a mosolyán, és a tekintetén, de készséggel helyezkedett el rajtam. Karjaimat átfontam a dereka körül, összekulcsoltam az ujjaimat az ölében és nem szándékoztam egyhamar elengedni. Ő sem akart elmenni szerencsére egy ideig. Beszélgetett a többiekkel, bár láttam rajta, hogy ő sem érti Amber jelenlétét. Nem történt köztünk semmi, csak ültünk ott, nekem mégis ezerrel dobogott a szívem. Aztán persze jönnie kellett a ficsúrnak is, ne hogy már boldog legyek egy kicsit, és intett Bekkának, hogy menjen vele táncolni. Rebeka felém fordult, és ujjait az enyémekre csúsztatta, hogy szétfeszítse őket a bilincsből. Egy pillanatig kétségbe esetten pillantottam rá, míg ő csak mosolygott. Elengedtem. Ha menni akart, mit tehettem volna mást?
Figyeltem, ahogyan nevetve megfogja Peti kezét, és hagyja, hogy az a majom jól megpörgesse. Jézusom, de gyűlölöm!

- Fel ne robbanj, Rocksztár! – lökött oldalba Lexi.
- Mesélj nekem róluk! – böktem a fejemmel a táncoló páros felé. Bekka most éppen a körülöttük lévőket biztatta még nagyobb lendületre, miközben háttal Petinek simult. Fantasztikus…
- Ők ilyenek együtt – Lexi értette, hogy mire céloztam. – Bekka mindig is büszke volt arra, hogy végül úgy ahogy, de megszerezte magának Petit. Ezért mondjuk nem is hibáztatom, mert nem volt könnyű dolga.
- De hát össze-vissza csalta – néztem rá összezavarodva.
- Igen, de aztán mindig egymás mellett kötöttek ki. Bekka is próbált olyan lenni, mint Peti, de nem sikerült neki. Aztán már csak azt vettük észre otthon, hogy Bekka hol boldog, hol nem. Viszont mindenhova együtt mentek… - csak néztem, hogyan táncolnak együtt, arcuk milyen közel kerül egymáshoz, éneklik a szöveget, és hát nem sok hiányzott hozzá, hogy egy másik „szintre” lépjenek. – A nővérem minden buliban ott volt, ahol Peti is. Megtanultak együtt megjelenni, megmutatni, hogy ők a legjobbak…

Eddig sosem vettem észre azt, hogy Bekkának is megvan a maga élete. Hogy ő nem az enyém egy kelléke. Ahogyan ott táncolt, ebben a szexi ruhában, és Petivel simult össze, megláttam, hogy ő is egy személyiség. Nem csak az én barátnőm, és nem az a dolga, hogy a világ másik végére utazzon a koncertjeimre. Nekem sosem kellett érte tennem semmit, pedig neki is pezsgő élete volt valamikor. És én ezt figyelmen kívül hagytam.
A jókedvem, ami kicsit abból fakadt, hogy nemrég még az én ölemben ült Bekka, elpárolgott. És erre rátett egy jó nagy lapáttal Peti is.

- Nem akarod felkérni táncolni? – kérdezte, mikor Chezzel ropta éppen Rebeka.
- Mit akarsz? – mordultam rá, erre Lexi közelebb húzódott hozzám a székével, gondolom, hogy ha elszabadul a pokol esetleg közénk állhasson.
- Csinálnod kéne valamit. Attól nem fog a karjaidba omlani, hogy idevonszoltad a Rocksztár seggedet, és a sármoddal együtt itt ücsörögsz, mint valami hülye – komolyan egyszer nagyon megverem!
- Azt akarom, hogy szállj le róla! Ez nem a te dolgod. Bekka nem a tiéd… És nem is lesz többet soha!
- Nem igazán fog érdekelni, hogy te mit akarsz. Mert hidd el, most még a jobbik formámat látod – olyan gúnyosan mosolygott, hogy legszívesebben bemostam volna neki egyet, viszont Lexi figyelmeztető érintése a karomon türelemre intett. – Tudhatod tőle, hogy milyen vagyok. Nem azért vagy itt, hogy ne csinálj semmit, de tudod mit? Ez az utolsó olyan eset, amikor nem érek hozzá úgy, mint régen. Mert látszólag te nem fogod fel, milyen nő ő valójában – közelebb hajolt, egyenesen a fülemhez, és én a zene ellenére is tökéletesen hallottam a szavait. – Tudod milyen, mikor nevet. Ahogyan a szája elé kapja a kezét, és a szemei is mosolyognak. Tudod milyen, mikor megcsókolod… - kezdett elfogyni a türelmem! – Tudod milyen, mikor az ágyban hozzád bújik…
- Hagyd abba! – felegyenesedtem, és nem érdekelt, hogy Lexi megpróbált visszahúzni a székemre. Farkasszemet néztem ezzel a bájgúnárral, az ujjaimat pedig ökölbe szorítottam. Ő viszont csak mosolygott. Rém’ magabiztos volt.
- Meg fogom szerezni! Nem is olyan sokára, figyeld csak meg! – már mozdultam felé, mellkasom az övének ütközött, mikor ő is felbukkant mellettünk.
- Minden oké? – kérdezte ijedten s hol engem, hol Petit méregette. Tudtam volna mondani: nem nincs oké, hogy egész éjjel rajta lógsz, de inkább csendben maradtam. Persze Peti ezt is csak egy fölényes mosollyal nyugtázta.
- Minden a legnagyobb rendben! – mosolygott rá, majd kézen fogta Lexit és elhívta táncolni. Chester összevont szemöldökkel nézett rám, látta rajtam, hogy valami nagyon nem oké.
- Miért csinálod ezt? – kérdeztem végül Bekkától, aki csak értetlenül pislogott rám.
- Micsodát?
- Azt hogy vele… táncolsz – az „enyelegsz” szó jobban a számra jött volna, de nem akartam kihúzni nagyon a gyufát.
- Ez is a Háború része. Vannak más karokról bírók, akik nézik, hogy a tanszékekről mennyien vannak itt, és hogy… tudod… - mondta egyszerűen. – Csak nem féltékeny vagy?
- De, az vagyok! – vágtam rá azonnal, mire megeresztett egy mosolyt.
- Nincs rá okod! – ezzel ellépett mellettem, és elindult valamerre a tömegben. Most azért nincs okom, mert én számítok csak neki, vagy mert már úgyis mindegy nekünk?

Az eredményt tényleg kicsit később hirdették ki, és hát a földrajz szak nyert. Bekka azonnal Peti nyakába ugrott, de nem időzött ott sokáig, mert a szakról talán száz ember is volt ott, és mind ünnepeltek. Örültem, hogy örül, de a szívem akkor is fájt.
Úgy terveztem, hogy hazaviszem, és hajnali négy körül meg is kérdeztem tőle, hogy szeretné-e.

- Ne haragudj, de már megbeszéltem a Petivel – pillantott fel rám bocsánatkérően, én pedig megint összetörtem. – Megyünk is… De majd hívj fel jövő héten, és kitalálunk valami programot, oké? – láttam rajta, hogy igazából menne is, meg maradna is itt velem. Ő mégis Petit választotta.
- Oké – motyogtam, és igyekeztem nem túl csalódott képet vágni.
- Jó éjt! – egy puszit kaptam az arcomra és már ott sem volt.

**

Vasárnap délelőtt otthon voltam, és éppen próbáltam takarítani, bár utáltam. Nekem jó lenne minden úgy, ahogyan van. A fürdőben ültem a földön, és olvastam, hogy melyik tisztítószer mire való, mikor valaki csengetett. Ez a külső kapu csengője volt, és egyből gondoltam, hogy nem valaki közeli barát az.

- Igen? – szóltam bele a kaputelefonba.
- Szia Mike, Ella vagyok. Beszélhetnék veled? – nem kicsit lepődtem meg.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne…
- Kérlek! Nem akarok bajt, komolyan! – kérlelt, én meg éppen olyan hangulatomban voltam, hogy mit bántam én?!

Beengedtem, és az ajtóban állva vártam rá. Ugyanolyan volt, mint mindig, szép lány, de nekem semmit sem jelentett. Még csak különösebben meg sem mozgatta a fantáziámat, mint nő. Komoly pillantásom miatt kissé elpirult, és zavarba jött, ami tőle elég szokatlan volt. Behívtam a nappaliba, és hellyel kínáltam.

- Szóval? – kérdeztem.
- Szóval… Én tudom, hogy rosszul közelítettelek meg, meg minden, de… Szerintem nem való hozzád Bekka!
- Ezt nem te döntöd el, és semmi közöd hozzá! – csattantam fel, mire nyugtatólag feltartotta a kezét.
- Tudom, tudom… De szeretném, ha látnád, hogy neki nem vagy olyan fontos, mint azt te szeretnéd!
- Ella, én…
- Ne, kérlek, csak… Hívd fel, hogy vele szeretnél ma vacsorázni! – összezavarodva néztem rá.
- Miért? – abból ő hogyan tudná nekem bebizonyítani az igazát. Ami mondjuk nem igaz, de mindegy.
- Mert nincs a városban. Elmentek Petivel… - egy pillanatra meghűlt bennem a vér, majd zavartan felnevettem.
- Hazudsz! – vágtam rá, mire megrázta a fejét.
- Hívd csak fel… - na jó, végülis megívhatom vacsorázni, nem? Tárcsáztam, és vártam.
- Mike, szia! – a hangja alapján meglepődött, és nem számított rám.
- Szia! Figyelj én… Szeretnék ma veled vacsorázni, ha ráérsz?!
- Öhm… - habozott, nekem pedig veszettül kezdett dobogni a szívem. – Ma nem jó, mert… mert dolgozom.
- Ó, értem… - hazudott. Tényleg Petivel van.
- De a héten valamikor bepótoljuk, ígérem!
- Ne fáradj! Szia! – felment bennem a pumpa, és megbántottan köszöntem el, és nyomtam ki a telefont.
- Nemet mondott – nem kérdezte, bár ezt bárki kitalálhatta volna, aki hallotta a beszélgetést. – Sajnálom, de most, hogy a régi szerelme itt van, egyáltalán nem szenved.

Sajnos egyet kellett értenem Ellával. Mindegy volt jelen pillanatban, hogy ki rontotta el a kapcsoltunkat, ő volt az, aki úgy döntött, hogy tovább éli az életét. Méghozzá nélkülem.

UI: A keddi friss bizonytalan. Figyeljétek a Chat alatti részt, ha esetleg nem kedden lesz a frisselés, oda kiírom!