Halloween

"Felemelte a kezét, a szemén láttam, hogy vívódik, aztán gyorsan végigsimított ujja begyével az arccsontomon. A bőre ugyanolyan jeges volt, mint mindig, de ott, ahol megérintett, a bőröm ijesztően forró lett - mintha megégettem volna magam, csak még nem érezném a fájdalmat."
(Twilight)



30. fejezet

Az elkövetkező két hét villámgyorsan elszaladt mellettünk. Egyik hétvégén mind összegyűltünk Chesteréknél és csaptunk egy nagy vacsizást annak örömére, hogy újabb Bennington érkezik majd közénk. Így pedig minden gyerkőcöt sikerült megismernem. Sokan voltunk, de így volt szép. A kisebbektől néha a saját szavunkat sem értettük, mert annyira magyaráztak nekünk, a nagyobbakkal pedig tényleg igazán jól el lehetett beszélgetni. Nem mondom, hogy hazafelé nem volt jó kicsit a csend körülöttünk, de végre mindenkit megismerhettem, és ez nagyon jó dolog volt.

Az egyetemen minden ment a maga útján, szerencsére a kutatások is jól haladtak. Volt, hogy tovább bent kellett maradnom a laborban, de aztán mindig Mikehoz mentem, és kettesben töltöttük az estéket. A lakásunkat pedig meghagytam az ismét turbékoló Lexinek és Davenek. Aztán seperc alatt eljött az egyetemi Halloween party, ahova nekem is mennem kellett a csajok unszolására, de ha már én mentem, nem hagytam ki a buliból se Mike-ot, se Talindáékat.

- Nézd mit találtam ebay-en! – vigyorogtam Mikera péntek délután, mikor már az esti bulira készülődtünk nála. – Linkin Parkos pulcsi! Ez rohadt jó! – lelkesedtem, ő pedig rápillantott a monitorra, majd szelíden mosolyogva megszólalt.
- Ilyet én bármikor szerzek neked ingyen, Bogaram! – egy puszit is nyomott az arcomra, amin csak nevettem.
- És akkor abban hol van a pláne?
- Nem is tudom, talán hogy nem költöd a pénzedet, és én örömet szerezhetek neked? – kérdezte aranyosan mosolyogva.
- Jó, hát ebben van valami… - motyogtam, majd tovább nézegettem az ajánlatokat.

Később már rávettem magamat a készülődésre, hiszen Mike már majdnem kész volt. Igazából semmi különösnek nem öltöztünk, ami kirítt volna a mostani divatból. Mike a haját kicsit rövidebbre vágatta, és felkócolta, vett magának aranybarna kontaktlencsét, felvett egy kék inget, egy farmert és kész is volt a tökéletes Edward Cullen. Na jó, azt nem kértem volna, hogy borotválkozzon meg, így annyira mégsem volt Edward, inkább Mike Cullen. Én meg felvettem egy kék blúzt, farmert, a hajamat kiengedve hagytam, és hát… én voltam Bella.

- Jaj, azért örülök, hogy nem találtál ki valami bonyolultabbat! – sóhajtott, mikor a kocsi felé sétáltunk az udvaron.
- Annyira nekem sincs ám mindig kedvem beöltözni…
- Mindig? – kérdezte, én pedig képzeletben egy taslit adtam magamnak. Nem akartam felemlegetni a múltat.
- Hát… mielőtt anyáék meghaltak, Petivel minden ilyen bulira együtt mentünk.
- Tudod, nem igazán értem, hogy ti most akkor együtt voltatok vagy nem? Mármint… - pillantott felém zavartan.
- Mindenki tudta, hogy mi ketten kavarunk. És mindenki szerint ennyi volt az egész, csak én szerettem volna normális kapcsolatot – megrántottam a vállamat. – Most olyan, mintha az már évezredekkel ezelőtt lett volna…
- Na és minek öltöztetek? – kinyitotta a kocsiajtót, de nem azt várta, hogy beszálljak hanem, hogy meséljek.
- Egyszer ő volt Jack Sparrow én meg a csaj, aztán egyszer én Kleopátra voltam ő meg Caesar…
- És… az mégis milyen volt? – kérdezte kíváncsian. Most először láttam rajta, hogy nem azon agyal, hogy Petivel voltam, hanem, hogy milyen lehettem én akkoriban.
- Hát, mikor Elizabeth voltam akkor szőke voltam épp.
- Te voltál szőke? – kérdezte elkerekedett szemekkel, én meg felnevettem.
- Voltam. Először csak olyan szőkésbarna, aztán olyan totál szőke…
- Mint mondjuk ki?
- Mint mondjuk… Taylor Momsen.
- Komolyan? – úgy vigyorgott… úgy… olyan zabálnivalóan. – De megnéztelek volna!
- Magyarországon sok képem van róla, majd egyszer megmutatom!
- Oké! – bólogatott. Most, az elmúlt két hétben minden ismét fantasztikus volt. Erica furcsa módon nem jelentkezett, pedig a városban volt, de nem is érdekelt annyira. Jobb, ha nem is hallok felőle.
- Szóval Lizként ugye ott volt a szőke haj, és végülis olyan ruhában voltam, mint ő a második részben. Fehéres ingben, barna nadrágban, az oldalamon műanyag karddal, és a fejemen egy olyan tök jó kalap volt… Az is megvan még valahol…
- És Kleopátraként?
- Hát akkor már megint barna voltam, de nem ilyen mint most, hanem nagyon barna. Majdnem fekete, és vágattam egyenes frufrut is akkor. Aranyszínű testfestékkel voltam befestve, és feketével voltak kiemelve a szemeim, mint a filmekben. Aranyszínű ruhám volt, és egy jogar a kezemben Hórusz fejével a végén – elmosolyodtam az emlékek hatására.
- Azért boldog voltál vele, nem? Ha nem is mindig…
- Igen, az voltam. Néha nagyon… De a legtöbbször a pokolba kívántam az egészet. Örülök, hogy te nem olyan vagy, mint ő – őszintén ezt gondoltam. Igaz, hogy sosem hittem azt róla, hogy olyan lehet. Egyszerűen látszik rajta, a szemében, érzed a kisugárzásán, hogy ő jó.
- Mondtam már, hogy mennyire bírlak? – kérdezte mosolyogva, és magához húzott.
- Hm… Még nem elégszer! – lágy csókot kaptam, amitől végigborzongott minden porcikám. – Én is bírlak ám!
- Reméltem is! – felnevetett, úgy, ahogy mindig, mikor ilyen beszélgetéseink vannak. Vidáman, boldogan.

A buli természetesen már javában folyt, mikor mi odaértünk. Kint megálltunk egy kicsit, hogy bevárjuk Talindát és Chestert. Felnevettem, ahogy megláttam őket. Ők sem voltak éppen rémisztőek, hiszen Chester Tommy Lee volt, míg Talinda Pamela Anderson.

- Hm… Nem is rossz! – kuncogtam, miközben két puszit nyomtam Chez arcára.
- Nekem jobb tetoválásaim vannak! – bólogatott nagy meggyőződéssel az arcán.
- Persze haver, persze… - veregette hátba Mike, majd bementünk.

Hát nekem egyáltalán nem volt furcsa a helyzet, de Chesteren látszott, hogy kíváncsian pillantgat körbe. Azért gyanítom, járt már ilyen helyen, csak nem mostanság. Talindával átvettük az irányítást, és üres asztal után kutattunk, míg találtunk is egyet. Oda aztán leültünk, majd rendeltünk magunknak inni. A fiúk persze csak valami könnyed koktélt akartak inni, mivel haza is kellett volna vezetniük, de végül rábeszéltük őket a piálásra. Majd taxival hazamegyünk címszó alatt.
Közben ránk találtak a csajok is. Mindenkit bemutattam mindenkinek és tök örültem, mert Ella, Gaby és Amber is normálisan viselkedtek a srácokkal, nem úgy, mintha őrült rajongók lennének.

Az este jól telt. Persze a tesis srácok nem hagytak addig békén, míg el nem mentem velük táncolni. Amúgy rendesek voltak, nem nyomultak, csak hülyéskedtünk a parketten és ez tetszett. Otthon kicsit mások voltak az ilyen srácok… Jó sokáig elvoltunk én meg kifulladva tértem vissza az asztalunkhoz.

- Hol van Mike? Nem láttam már egy ideje – kiabáltam a kérdést Talindának, aki csak megvonta a vállát.
- Azt hiszem azzal a Daniella csajjal van. Megmutatja neki azokat a dögöket, amiket összetettél! – válaszolt helyette Chez, én pedig megnyugodtam. Örültem, hogy Ella foglalkozik Mikekal, mikor én nem érek rá. Egy jó barátot találtam a személyében, ami nem terem minden bokorban. Így mosollyal az arcomon indultam utánuk.
- Szia Bekka! – szólt valaki utánam a folyosón, s nekem rém ismerős volt ez a hang. Megfordultam, de már csak az elfelé sétáló, hosszú, barna hajú lány láttam.
- Erica hogy a picsába került ide? – suttogtam a kérdést Chez fülébe, mikor visszatértem hozzájuk. El is feledkeztem, hogy Mike-ot indultam megkeresni.
- Itt van? – képedt el Talinda is, mire csak bólintottam.
- Nyugi! – nyugtatott Chester és elém tolt egy újabb pohár valamit, amit én meg is ittam egyszerre. Igaz, hogy utána tüzet tudtam volna okádni, megszégyenítve vele a hétfejű sárkányt is, de azért jól esett.

Az éjszaka további része elég érdekesen telt. Kezdetben ideges voltam Erica miatt, de Chester annyira itatott, hogy egy idő után már nem foglalkoztatott az, hogy itt volt a csaj. Néha felbukkant a látóteremben, de semmi konkrét. Közben Mike is visszajött, Ella elment a csajokkal tombolni, mi pedig próbáltunk beszélgetni a dübörgő zene ellenére. Nem sikerült. Így mit volt mit tenni, elmentünk táncolni. Nos, így buliban még sosem táncoltam Mikekal, de nem kellett csalódnom. Egyértelmű volt, hogy ő nem az ilyen tuctuc zenékre szokott tombolni, ha elmegy valahová, és fiatalabb korában is más ízlése volt, de tökéletesen megtaláltuk az összhangot. Szorosan simult hozzám, és minden mozdulatomra azonnal reagált. Tökéletesen illettünk egymáshoz.
Hol vele szemben, hol háttal neki, de mindig összesimulva táncoltunk. Én sokat voltam anno a csajokkal és Petivel bulizni, szóval számomra ez nem volt újdonság, de rájöttem, hogy hiányzik egy kicsit. Azért én még tényleg fiatal vagyok. De Mike sem tűnt éppen öregnek mellettem. Arcán folyton az a szépen ívelt félmosoly ült, ami egyszerre volt kicsit kacér és nagyon szexi. Imádtam közelebb hajolni hozzá, végigsimítani a borostás arcán, és csókot kérni, de végül nem adni. Mindig nevetve húzódtam el, mert a szívemet nagyon is melengette, ahogyan rögtön felémhajolt, hogy száját az enyémre nyomhassa, én pedig galád módon játszottam vele. Ujjai a fenekembe vagy a csípőmbe martak, s minden alkalommal közelebb rántott magához, hogy vigyorogva azért csak kaphasson egy-egy puszit.

- Lassan mehetünk? – kiabált később a fülembe Talinda, mire bólintottam. Az asztalnál összeszedtük a cuccainkat, majd kifelé kezdtünk sétálni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Mike elengedi a kezemet, így visszanéztem, hogy mit csinál.
- Mindjárt jövök, menjetek csak! – mosolygott bíztatóan, s mellette Ericát véltem felfedezni. Haboztam. Megfordult a fejemben, hogy nem kéne engednem, hogy ittmaradjon vele, de aztán egy kéz érintését éreztem a derekamon, ami kifelé kezdett tolni.
- Minden oké lesz, ne aggódj! – mormolta a fülembe Chez már kint az utcán. A hűvös levegő jól esett a benti hőség után, és elgondolkodva támaszkodtam a falnak, míg Talinda taxit hívott. Aztán csak csendben álltunk ott, ők összeölelkezve, néha csókolózva.
- Elhagytam a kulcsomat! – jött a fáradt sóhaj az ajtó felől, ahol a húgomat pillanthattam meg.
- Majd másolunk másikat… - mosolygott jókedvűen Dave. – Á, sziasztok! – intett oda nekünk, mikor észrevett.
- Elhagytam a lakáskulcsom – jött felém szomorúan Lexi.
- Itt az enyém, várj… - nagy nehezen előkotortam a kicsi táskám mélyéről a kulcsaimat, majd levettem róla a lakásunkhoz tartozót. – Elvileg ma Mikenál alszom, szóval nekem nem kell.
- Ja tényleg, mit keres itt Erica? – vonta össze a szemöldökét Dave, és kérdőn nézett rám.
- Te ismered? Honnan?
- Hát régen még egyszer volt lent a gangon – vonta meg a vállát.
- Hogy mit keres itt, azt nem tudom – vette át tőlem a szót Talinda, kissé elválva a férjétől. – De Rebekának nincs oka aggodalomra…
- De nincs ám! – Mike lépett mellénk, vidáman, mosolyogva. – Mehetünk, megjöttek a taxik? – pillantott körbe, miközben összekulcsolta az ujjainkat.
- Igen. Akkor jó éjt nektek…

Mind elbúcsúztunk egymástól, s mindenki ment a maga útjára. A taxiban nem beszélgettünk, valahogy mindketten jobbnak láttuk, ha úgymond civil emberek előtt nem vitatjuk meg a dolgainkat. Ez Mike szokása volt, és valahogy én is átvettem ezt tőle. Hiszen igaza volt, azért bárki előtt nem beszélhettünk a kettőnk életéről, és a bandáról sem, mert nem lehet tudni, hogy az a valaki nem használja-e fel valamikor, valamilyen formában a szavainkat.

- Megkérdezhetem, hogy Erica miért marasztalt téged? – hangom halk volt, s a nagy udvar, aminek a közepén éppen átsétáltunk kissé tompította is a zajokat. Csend volt Los Angelesben, Mike udvarában. Imádtam, mert olyan volt, mint egy kis paradicsom.
- Persze, hogy megkérdezheted – pillantott felém, s mutató ujja nyugtatóan végigsimított a kézfejemen. – De semmi újat nem mondott. Csak, hogy örült, hogy találkozhattunk, meg megkérdezte, hogy vagyok…
- Hogy került az én egyetemem halloweeni bulijára? – kérdeztem kissé morcosan, mikor megálltunk Otis hintái mellett.
- Azt mondta, hogy egy kedves ismerőse meghívta, de nem tudom ki lehetett az, nem kérdeztem… - megrázta a fejét, majd közelebb lépett hozzám. – Nem kell aggódnod miatta!
- Tudom! – siettem leszögezni, s felnéztem a szemeibe. Azokba az aranybarna szemekbe, amik számomra még kissé idegenek voltak, de ugyanúgy megborzongtam a pillantásától. – Csak kérdeztem – egy pillanatig érdeklődve nézett a szemembe, talán azt akarta megtudni, hogy tényleg nem aggódom-e, ahogyan ő mondta. Majd mosolyogva közelebb húzott, átölelt, és a fülemhez hajolt. – Túl sokat aggódik, Miss Swan – suttogta, én pedig ezer wattos vigyort villantottam meglepettségemben. Nem tudtam, hogy olvasta-e a könyveket, vagy látta-e a filmeket, de most úgy tűnt, hogy igen. Orrát végighúzta a nyakamon, majd a vállamra hajtotta a fejét.
- Csak nem belém akar kóstolni, Mr. Cullen? – kérdeztem halkan. Szerepjáték? Talán…
- Hm… Szerintem ne ezt a részét játsszuk el! – pillantott a szemembe, mire én kérdőn pislogtam rá. – Van annak a négy könyvnek érdekesebb része is…
- Mondd, hogy nem az Újholdra gondolsz! – suttogtam rögtön, mosolyogva, mire ő is elvigyorodott és megrázta a fejét.
- Sokkal inkább az Esme szigetes részre, Rebeka… - ó, imádtam, ahogyan kimondta a nevemet. Lehet, hogy furcsán hangzana, ha ezt hangosan is kimondanám, de így volt. Volt valami a hangjának ívében, ami melengette a szívemet.
- Mutassa Mr. Cullen! – susogtam, de már az ajkaihoz is hajoltam, hogy megcsókolhassam.

Lágyan, puhán kényeztettük egymást, az én karjaim a nyaka körül voltak, s lábujjhegyen emelkedtem még közelebb hozzá, ő pedig a csípőmet simogatta. Lassan araszoltunk be a házba, s még akkor is csókolóztunk, mikor az ajtót nyitottuk és zártuk magunk után. Tényleg úgy csókolt, mintha minden pillanatban vigyázni akart volna rám. Ahogyan Edward csókolhatná Bellát.
Már a felfelé vezető lépcsőkön elhagytuk a ruháinkat, és egymást simogatva dőltünk be az ágyba. Ő volt felül, és egy pillanatra lepillantott rám. Az a pillantás szinte megölt. Fájt. Fájdalmasan fantasztikus volt!
Miközben lassú mozdulatokkal elmerült bennem, és mozogni kezdett, enyhén a nyakamba harapott, s megszívta a bőrömet. Felnyögtem a kéjes érzéstől, bár magamban már elkönyveltem, hogy ez még látszani fog holnap. De kit érdekelt? Én is hasonló játékot űztem vele, miközben egyre gyorsabban mozogtunk.
Ennél jobb halloweenem még sosem volt: egy ágyban a kedvenc vámpírommal…