In The Beginning

„Van, hogy nem a fény vonz abban, akibe beleszeretsz, van, hogy éppenséggel a benne lakozó sötétbe szeretsz bele. Van, hogy nem a derűlátása vonz, hanem a saját szkepszised rokona, ugyanaz a pesszimista, ami magad is vagy. Van, hogy nagyobb szükséged van a bizonyosságra, hogy a sötétben igenis egy szörnyeteg lapul és les rád, mint a megnyugtató hazugságokra, hogy minden rendben lesz.”



** Olyan '95 környékén **

Álmosan és meglehetősen kialvatlanul ébredtem. Lassan, lustán megdörzsöltem a szememet, majd felültem az ágyban. Elég sötét volt, így felkattintottam a lámpámat, és rápillantottam az órámra. Szitkozódva pattantam fel, ügyetlenkedve átrohantam Mike térfelére, kitártam a gardrób ajtaját, és megpróbáltam előhalászni valami használható ruhadarabot.

- Ne már, Királylány! – nyögött fel, és felém fordulva felkönyökölt az ágyában.
- Te még élsz? Érdekes… - vetettem felé pár szót, majd kirohantam fogat mosni meg mosakodni, majd újra vissza.
- Hogy értetted, hogy érdekes? – kérdezte, s még mindig ugyanúgy könyökölt, ahogyan az előbb.
- Egy hete a színedet sem láttam – motyogtam, s lekaptam a pizsifelsőmet, persze mindezt háttal neki.
- Féltem, hogy megfojtasz a kis beszólásom miatt! – nevetett fel halkan, reszelősen, nekem pedig minden porcikám beleborzongott ebbe. De hogy minek? Biztosan azért, mert régen voltam pasival… Igen, biztos! De vele soha! Soha nem lesz semmi!
- Ugyan, nem haragszom, hogy négy napba tellett, mire a konkrét folyosónak elmagyaráztam, hogy szimplán egy tuskó vagy, és nem ujjaztam magam már az első napon! – gúnyolódtam, s közben magamra rángattam a nadrágomat.
- Szép hátsó egyébként! – suttogta a hátam mögött, én pedig összerezzentem a hangjától. Megfordultam, és jó nagyot csaptam a meztelen mellkasára.
- Ne settenkedj mögém, mert megijesztesz! – dörrentem rá, és dühösen pillantottam fel a barna szemekbe.
- Elnézést, nem állt szándékomban! – búgta halkan, én pedig kissé zavarba jöttem a közelségétől, és attól, ahogyan rám nézett. Nagy volt a kísértés, hogy én is megstíröljem őt, hiszen egy szál alsóban ácsorgott előttem, de nem tettem. Ha ennél is nagyobbra növelem az egóját, félő hogy szétrobban a pasi.
- Merre voltál? Nem láttalak órákon sem – tereltem a szót a hátsómról meg úgy mindenről. Persze, nem tagadom, tetszett, hogy tetszett neki.
- Dolgom volt… Beültem, csak az utolsó sorok valamelyikében Miss.Pedálgép pedig az elsőben ült mindig! – fintorgott, s visszatért az a bunkó énje.
- Jól van na! Ha nem oda ülök, tuti elalszom mindegyiken!
- Na igen, aki minden éjjel bulizni jár… - mosolyodott el gonoszan, s leült az ágyára.
- Én minden éjjel kettőre hazaértem, de te nem voltál itt… Szóval kettőnk közül mégis te vagy a nagyobb bulizós, csak kérdés, hogy hol jártál. Mert a csoporttal nem voltál, az tuti! – hadartam, s a lapokat rendezgettem bele egy nagy mappába.
- Milyen órád lesz? – tért ki a válaszadás elől egy kérdéssel.
- Modern alakzatok ábrázolása – az ajtóból még visszafordultam, hogy a legégetőbb kérdést feltegyem, ami már jó pár napja ott motoszkált a fejemben. – Jössz ma a Féktelenek éjszakájára? – kérdeztem, s érdeklődve vártam a választ.
- Esetleg felbukkanok majd – motyogta, de közben már újra az ágyában feküdt, és lehunyta szemeit.

Titokzatos volt, és mogorva, vagy inkább szemét. De ez tetszett. És ez bosszantott. Mert velem mindig seggfejként viselkedett eddig, bár az elmúlt héten nem láttam sokszor. Mégis ez fogott meg benne, hogy nem olyan, mint mások. Sokkal elérhetetlenebb. Valamiért ez pedig igazán birizgálta a fantáziámat.

A napom a szokásos módon telt, mint ahogyan az elmúlt négy napban is. Ma végre péntek van, és vége az első hivatalos tanítási hétnek is, de nem megyek haza. A Féktelenek éjszakája az egyik leghíresebb buli az egyetemen, ahol szó szerint bármi megtörténhet. Volt már, hogy egy srácot egy bazi magas villanypózna tetejéről szedtek le a tűzoltók, és volt olyan is, hogy egy csaj a sebészeten kötött ki, mert… na inkább nem mondom, hogy mi ragadt benne és hol…

Délután kissé már vidámabban sétáltam a folyosónkon, mint amilyen reggel voltam. Végül nem késtem el, és a rajzolás is egészen jól ment, bár mindig megizzasztották az ember lányát. Út közben összefutottam Calebbel és Ryannel, s kicsit el is beszélgettem velük. Biztosítottak róla, hogy este ők is a Sonicban lesznek, ami a suli legnagyobb, saját szórakozóhelye volt az utca másik végén. Vidáman vigyorogva léptem be a szobánkba, és megint csak eldobtam a kezemből mindent, amit tartottam.

- Basszus, te meg mi a… - szentségeltem, ahogyan megláttam Mike-ot egy szál törölközőben.
- Elfelejtettem vinni boxert – vigyorgott rám, én pedig eltakartam a kezemmel a szememet… megint.
- Nem is rossz! – dörmögte egy ismeretlen hang, én pedig azonnal az ágyam felé kaptam a fejemet. – Igazad volt, tényleg jó bőr! – Jó bőr? Mármint én? De kedves!
- Te ki vagy? – kérdeztem cseppet sem barátságosan, és felnyaláboltam a földről a cuccaimat, majd az asztalomra tettem őket.
- Brad vagyok, Mike haverja. Te pedig biztosan az a kiállhatatlan, nagyképű, idegesítő, nagyszájú szobatársa, Sarah… akárki!
- Sarah Wood! – pillantottam lesújtóan Mike felé, aki ebben a pillanatban kapta magára azt a bizonyos boxert. – Nehéz lenne megjegyezned, Shinoda?
- Miért, te sem tudod a teljes nevemet! – vetette oda, és halál nyugodtan tovább öltözködött.
- Dehogynem! Épp most mondtam. Mike Shinoda – pillantottam rá értetlenül, mire Brad felnevetett.
- Na látod, nem tudod! Na menjünk! – intett a fejével a haverjának, aki lekászálódott az ágyamról, és egy kacsintás kíséretében kisétált az ajtón.
- De hát… - ellenkeztem volna, de Mike közbeszólt.
- Este találkozunk, Királylány! – vigyorgott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Egyszer tutira megfojtom!

Basszus! Ez a Brad például most honnan jött? Még nem is láttam a környéken, na nem mintha annyira régóta laknánk itt. Az tuti, hogy ha még több havert összeszed, akkor én kiugrok az ablakon. Mivel úgy tűnik, csak olyan pasikkal tud barátkozni, akik hasonlóan seggfejek, mint ő. Jó, tudom, nem szép dolog megítélni valakit egyetlen találkozásból, de hát akkor is!

**

A fények villogtak, és rengeteg ember volt egy helyen. Mindenki mozgott a zene ritmusára, és nem volt olyan személy, akinek ne lógott volna a nyakában egy világító karika. A lányoknak piros, míg a fiúknak kék. Így könnyebb az ismerkedés, vagy valami, bár nekem szimplán csak tetszett.

Nem ment nehezen az elvegyülés, hiszen tényleg mindenki azért volt itt, mert ez az első közös buli, és tudjuk, hogy még évekig együtt leszünk. Egy csapat, egy társaság, egy bulizóna…

Féktelenek éjszakája. Ez volt a mai. A felsőbb évesek sorra megkerestek egy csomó gólyát, akit épp kiszúrtak mondjuk, és különböző feladatokat adtak nekik. Az egyszerűbbek közé tartozott az olyasmi, hogy „lopj csókot egy ismeretlentől” vagy hogy „igyál meg húzóra egy korsó sört”. Ezek csak az alap dolgok voltak. Az már kicsit komolyabb volt, mikor az egyik lánynak átszúrták a köldökét – ott helyben – vagy az egyik srácot elküldték, és egy óra múlva egy friss tetoválással a karján jött vissza.

Engem egyelőre nem találtak meg, így a pultnál álltam Calebbel és Ryannel, és ittunk. Mert hát mi mást lehetett volna csinálni? Közben figyeltük a többieket, nevettünk azokon, akiknek fel kellett állniuk az asztalokra, és vetkőzve táncolni kényszerültek. Nem mondom, egy-két pasiért együtt visítottam Calebbel. Ryan csak nevetett rajtunk, de nem zavarta, hogy a párja másokat is megnéz. Furcsa páros voltak, de bírtam őket nagyon.

- Te Sarah! – kiáltott a fülembe Ryan, hogy magára vonja a figyelmemet.
- Mondd! – felé fordultam, de ő nem engem nézett. Egyetlen pontra meredt Calebbel együtt.
- Nem az a srác a szobatársad? – kérdezte, s előremutatott az ujjával. Követtem a pillantását, ami megállapodott rajta. Egy fehér pólót viselt, amin fekete négyzetek voltak össze-vissza egymás hegyén-hátán, bő farmert és deszkás cipőt. Mindkét csuklóján egy csomó karperec volt, sötét haja az ég felé meredezett, és az ő nyakában is kék kör alakú, világító nyaklánc volt.
- De, ő az – bólintottam, majd lehúztam a maradék vodkanarancsomat. – Miért?
- Jól néz ki, hallod! – ámuldoztak mindketten, én pedig hamisan elvigyorodtam.
- Már láttam póló nélkül… - elhúztam előttük a mézes madzagot, mert hát voltam ilyen kis disznó.
- És? – sürgetett mohón Caleb.
- Jóóóó… - direkt elhúztam ezt a kis szót is és úgy vigyorogtam, mint a tejbetök. Mert hát igen, kipróbáltam volna a srácot, ehhez kétségem sem fért. De neki ezt nem kell tudnia.
- Szerencséd van – mindketten beleegyezően bólogattak, én meg csak felvontam egy pillanatra a szemöldökömet.
- Majd meglátjuk… - motyogtam, s inkább eltűntem onnan.

Attól függetlenül, hogy igencsak felkorbácsolta a vágyaimat ma este Mr. Mindent-jobban-tudok Shinoda, attól még nem feltétlenül akartam vele összefutni. Mivel nem egyedül jött, hanem két másik srác is volt vele. Az egyik Brad, akivel délután is összefutottam a szobánkban, a másik pedig egy szintén tüsis hajú, talán koreai srác volt. Nos igen, szerzett új barátokat, ahogy elnéztem, és hát ez számomra semmi jót nem ígért.

Bóklásztam egy kicsit a tömegben, és ismerkedtem. Na persze itt maximum annyi volt, hogy egymás fülébe ordítottuk a nevünket, hogy aztán két perc múlva már ne is emlékezzünk rá. De azért ennek is megvolt a maga varázsa. Éppen az egyik ideiglenesen felállított sztriptízrúd mellett haladtam el – aminek a feladata az volt, hogy a gólyák, mint én, lejtsenek rajta egy olyan igazi kurvás táncot -, mikor egy ismeretlen zöld szempár szegeződött rám. Névről nem ismertem a lányt, de már láttam az este folyamán. Ő is egy felsőbb éves volt, akinek a feladata az volt, hogy kiszúrja a Féktelenek éjszakájának féktelen áldozatait. Akiknek a feladatokat végre kellett hajtaniuk. Tudtam, hogy most engem akar, és ez kissé megrémített, mivel éppen a mellett a dolog mellett álltam, ami hát mondjuk úgy, nem egy megszokott dolog volt az életemben. Mert bár nem vagyok egy apáca, de még nem vetkőztem és tekergőztem ilyen rúd körül, és hát nem is terveztem, hogy ennyi ember előtt kipróbálom a dolgot.
Nem volt időm menekülő utat keresni, mert a lány már meg is indult felém, így csak lefagyva vártam, hogy elérjen hozzám, és kimondja az ítéletet. Ez azonban nem történt meg. Valaki megfogta a kezemet, s összekulcsolta az ujjainkat, majd elrántott onnan, és az emberek között lavírozva felfelé indult az emeletre. A sötétben, vagyis inkább a villogó fények miatt nehezen ismertem fel, hogy mégis ki az, de mikor végre szemügyre vehettem, felismertem a sötét hajat, és a jellegzetes mozdulatokat, ahogyan járt.

- Hova megyünk? – siettem kapkodni a lábaimat, hogy lépést tudjak vele tartani, és a fülébe kiáltottam a kérdést.
- Nem tudom, csak próbállak megmenteni! – kissé hátrafordult, s így láthattam az ajkain azt a félmosolyt, amitől a szívem is megremegett néhanapján.
- Mike, én nem tudok… - akartam volna tiltakozni, hogy nem tudom tartani a tempóját, de hirtelen megállt, én pedig a hátának ütköztem.
- Jaj Királylány, hogy lehetsz ilyen béna? – kérdezte hangosan, s kissé letolóan, de mégis mosolyogva. Élvezi, hogy játszhat velem.
- Bocs… - motyogtam, és pillantásom összekulcsolódott ujjainkra szegeztem. – Most már elengedhetsz! – böktem oda, mire elkomorodott.
- Talán egy köszönöm vagy valami? – kérdezte gúnyosan, és újra felvette azt a fellengzős álarcát, amit mindig visel. Az igazi arcát?
- Kössz! – vetettem oda, majd igyekeztem ellépni mellette, hogy tovább mehessünk a lépcsőn, de ő nem jött utánam.

Értetlenül bámultam utána, hogy hová a fenébe megy? Miért mentett meg egy kínos feladattól, ha aztán meg faképnél hagy? A választ persze megkaptam, ahogyan követtem tekintetemmel Őt. Egy nagyon szőke lány ugrott a nyakába a lépcső aljától nem messze, ő pedig szorosan magához ölelte. Nica. Hát igen, mit is hittem? Hogy azért jött, mert én hívtam? Magamban felhorkantottam, s nem méltattam több pillantásra őket. Viszont annyira felcseszte az agyamat, hogy ilyen bunkó módon itt hagyott, hogy muszáj voltam tenni valamit. Azonnal visszaindultam oda, ahonnan jöttem, remélve, hogy az a felsőbb éves lány még mindig engem szán arra a feladatra.

** Mike **

Nica újabb ölelése számomra újabb fájdalmakkal járt. Komolyan, ez a csaj nem tud normálisan megölelni soha! Úgy csimpaszkodik belém, mint valami ötéves, és úgy szorítja a nyakam, hogy menten megfulladok. Jó, eddig minden ilyen találkozást túléltem, de akkor is! Most akkor azért ölel meg, hogy jól essen, vagy hogy kinyírjon? Nem mindegy!

- Nem is hittem volna, hogy eljössz! Te nem szoktad áttenni a próbákat máskorra! – sipította a fülembe, amin elnevettem magam. A hangos zene betöltötte a teret, de nem foglalkoztatott. Csakis egyetlen személyt kerestem a tekintetemmel.
- Úgy döntöttünk, hogy kijár nekünk némi szórakozás! – ennyivel le szerettem volna zárni a témát, és Nica szerencsére hagyta is.
- Hát egyetértek. Na gyere, igyunk valamit! – megfogta a kezemet, majd a pult felé kezdett húzni.

Megadóan felsóhajtottam, majd kikértem két tequilát, mikor odaértünk. Nica azonnal lehúzta az övét, míg én csak bámultam le az ujjaim között tartott pohárra. Csak Sarah járt a fejemben. Olyan bosszantó tud lenni néha! Nem is néha, hanem mindig. Alig akarta megköszönni, hogy megmentettem a sztriptíztől. Bár én vagyok a hülye. Minek segítettem neki elmenekülni? Szívesen megnéztem volna megint egy szál bugyiban és melltartóban, vagy kevesebben is. Nica közben csak meredt rám azokkal a bamba szemekkel, amikkel mindig. Sokszor nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Talán, mert tudja, hogy utálom, mikor így csinál.
Sokáig viszont nem tudtam ezen bosszankodni, mivel a DJ srác egy újabb próbára hívta fel a figyelmünket. És nem is akármilyenre!

- Azt a rohadt büdös kurva életbe! – ez így egyben kiszaladt a számon, ahogy megláttam a kis emelvényen a rúd mellett ácsorogni Saraht.
- Be fog égni! Mit tudhat ez a csaj? Semmit – konstatálta Nica. – Legjobb lett volna, ha elfut!

Na igen, meg is tette. Akkor most mi a franc van? Nem lehet akkora béna, hogy újra belefutott annak a csajnak a karjaiba…
Kihívó tekintete megtalálta az enyémet, és felvonta az egyik szemöldökét. Tisztán láttam a fellengzős arckifejezését, és minden mozzanatát, hiszen három fehér reflektor is rá volt most irányítva. Nem hiszem el! Te szent szar! Most komolyan önszántából csinálja? De miért?

A csípője lassan kezdett mozogni a zene ritmusára, majd lekapta rólam barna tekintetét, és táncolni kezdett. A szemeit lehunyta, egyik kezével elkapta a rudat, s olyan ügyességgel pörgött körülötte, hogy csak tátottam a számat. Az a fekete top, ami volt rajta, tökéletesen kihangsúlyozta karcsú alakját, ahogyan a farmerszoknya is ráfeszült arra a díjnyertes hátsójára. A lábán már nem volt rajta a csizmája, csupán a térde alá érő fekete zokniját viselte. Egyik lábát is a rúd köré tekerte, s úgy pörgött körülötte, majd leengedte magát, és hatalmas terpeszben érkezett az emelvényre. Kacéran elnevette magát, és végignézett az előtte ácsorgó pasikon, akik mind őt bámulták, és éljeneztek neki. Ahogy szépen lassan felállt, s kitolta a fenekét, megláthatta a fél Sonic azt a fekete csipke franciabugyit, amit viselt, hiszen a szoknyája felcsúszott. Nem is kicsit. Anyám, ez nem semmi! Igaz, hogy a farmerjeim mellett tartja ezeket a csipkecsodákat, de sosem vettem rá a bátorságot, hogy megnézzem őket. Vagyis mondjuk úgy, hogy nem akartam ennyire tapló lenni. De az tény, hogy rajta látni sokkal jobb volt! Újabb pörgés után a topja aljához nyúlt, és lassan elkezdte felfelé tűrni. Nem tudtam egyhelyben állni, s kettőt előre léptem, de Nica visszahúzott maga mellé.

- Úgy csinálsz, mintha tetszene! – mondta gunyorosan, és fejével Sarah felé bökött.
- Nem csak úgy csinálok, hely már tutira nincs a gatyámban! – és igen, komolyan felizgatott a látványa. De hát melyik férfit ne izgatta volna fel ez a műsor, ez a test, ez az arc?

Megnyaltam az ajkaimat, és a pultnak támasztottam a hátamat. Még mindig szorongattam a kis poharat a kezemben, de eszem ágában sem volt másra figyelni, csakis Sarahra. Lábujjhegyre ágaskodott a rúdba kapaszkodva, majd felugrott rá, és újra lecsúszott a tövébe. Basszus, lenne egy ötletem, hogy milyen hancúrlécen mozogjon így!
Egy forgással újra talpra szökkent, majd a szoknyához nyúlt, s elkezdte lefelé tolni.

- Látod ezt, Mike? – hallottam az elképedt kérdést oldalról.
- Látom Brad baszd meg, látom! – még bólogatattam is hozzá, de még most sem néztem el Sarah tökéletes testéről. Egyetlen pillanatot sem akartam elszalasztani a műsorából.

Amint lepottyant róla a szoknya a helyen lévő pasik mind egyszerre zúgtak fel. Én meg sem tudtam szólalni. Hosszú, vékony lábai tökéletesek voltak, a fenekéről nem is beszélve. Pillantása újra rám vándorolt, és mosolyogva felhúzta a bal szemöldökét, mintegy kihívásként felém üzenve. Nem tudom pontosan miért, mert nem akartam, hogy tudja, hogy tetszik nekem, de felé villantottam egy vigyort, s kissé megemeltem a poharamat. Újra elkapta a rudat, megpördült, majd egyetlen mozdulattal lekapta magáról a topot, amit viselt, s a bugyihoz tökéletesen illő melltartó is felvillant előttünk. Ez a csaj megöl, de komolyan!
Több mindentől nem szabadult meg, csupán a csípőjét riszálva táncolt még egy kicsit. Aztán megint olyat tett, amire nem számítottam volna. Csupa meglepetés ez a csaj, de komolyan.
Leugrott a rögtönzött kis színpadjáról, kezében a ruháival, majd felém kezdett lépkedni. A többiek mind érdeklődve figyelték, hogy mit is akar, így szabad utat hagytak a számára. A ruháit Brad mellkasához vágta, villantott rá egy mosolyt, majd elnyúlt mellettem a pult felé, elvette onnan a citromszeletet meg a sószórót. A citrom levével kis kört rajzolt a bal csuklójára, majd sót szórt rá. Végig a szemembe nézve elvette tőlem a poharam, lenyalta a sót a kezéről, lehúzta a tequilát majd a citromszeletbe harapott. Megszívta, majd a kis pohárba tette, amit visszanyomott a kezembe. Brad felé ismét dobott egy mosolyt, majd elvette tőle a ruháit, és eltűnt a tömegben. És hogy én mit csináltam? Éhes tekintettel figyeltem, ahogyan nekem hátat fordítva, csípőriszálva elhagyja a tett színhelyét. Ja, és hát később bosszankodtam is egy sort, hogy megitta a piámat, bár megérte a látványt!

- Van stílusa! – nevetett Joe, mikor mellénk lépett.
- Stílusa? Ugyan kérlek… - legyintett kissé bosszúsan Nica. Nem szerette, ha rajta kívül bárki más a középpontba kerül. Na persze a mai estén számíthatott rá, de szerintem bárkit elviselt volna csak ne Sarah legyen az illető. Valamiért nem bírja.
- Van neki! Méghozzá olyan, ami felkelti az érdeklődésemet! – mondtam Joenak címezve, s indultam is volna Sarah után, de Monica ismét csak visszarántott maga mellé.
- Hogy mi van? – hosszú szőke haját hátra tűrte a vállai mögé, és kurva mérgesen pislogott rám.
- Jól hallottad – megrántottam a vállamat, mintha tényleg nem lenne nagy ügy.
- Te soha senki után nem szoktál futni! – hebegte zavartan.
- Nem futok utána, hisz ismersz… - dörrentem rá, s ettől kissé megnyugodott. Nem volt szokásom csajok után kajtatni. Jöttek ők maguktól is. – Csak tartozik nekem egy tequilával… - vigyorogtam, s mielőtt még megint megállított volna, elsiettem mellette.

** Sarah **

- Husom, ez nem volt semmi! – zengte a fülembe Caleb, és elismerően megveregette a vállamat.
- Köszi!

Tényleg elértem, amit akartam, mert Őnagysága Mike nem kapott gyújtást. Nem titkolom, hogy az volt a célom, hogy kicsit felingereljem, ha már olyan bunkó tud lenni velem mindig. Kell neki egy kis lecke. Persze, miután eltipegtem előle, felöltöztem, és a csizmámat is megkerestem Hannánál, aki a feladatot adta. Azért nem akartam ruha nélkül lófrálni egész este.

- Jössz nekem egy körrel! – a mély, szexi hang a fülem mellett majdnem mosolygásra késztetett, de nem tehettem. Közömbös arccal fordultam felé, de arra nem számítottam, hogy ilyen közel lesz hozzám. Tökéletesen láttam a mélybarna, villogó szemeket, a szakállal bevont állát, és azokat a telt, puha ajkakat alig három centire tőlem.
- Miféle körrel? – kérdeztem, de persze megint én húztam a rövidebbet:
- Hát felőlem az ágyamban is körözhetsz rajtam egy kicsit, de most speciel a piára gondoltam – vigyorgott, majd éhesen végignézett rajtam. – Ruha nélkül sokkal… természetesebb vagy… - búgta, miközben a fülemhez hajolt. – Tetszett!
- Hát akkor rajtad a sor! – pillantottam rá. Arca az enyém mellett volt, ahogyan a pultnak támaszkodott mellettem, s így profilból a mosolya csak még helyesebbé tette őt.
- Azt sosem fogod megélni! Az én ruháim rajtam maradnak! – mondta, s rám mosolygott.
- Akkor mégis hogyan… - itt kissé közelebb hajoltam hozzá. Ha már játszunk, játsszunk jól! – akarod, hogy körözzek az ágyadban? Ruhában nem megy olyan jól, Mike! – miközben beszéltem hol a szemembe nézett, hol az ajkaimra pillantott. Ezzel pedig elárulta magát: akart engem.
- Nem is tudtam, hogy a Királylányok ilyen rosszak! – mosolygott féloldalas, huncut mosollyal.
- Angyal vagyok az Ördög mellett, Mike! Ellestem pár trükköt!
- De van még mit tanulnod! Például azt, hogy nő létedre, nem mászol be a szobatársad ágyába, mert az sosem végződik jól! – mondta gúnyosan, majd ellökte magát a pulttól, és nekem hátat fordítva elindult, hogy otthagyjon.
- Akkor várom a percet, mikor te mászol az enyémbe! – kiáltottam utána. Egy pillanatra megállt, és a fejét oldalra fordította, hogy kissé felém sandíthasson, s bólintott.

Na jó, hát én sem vagyok normális az biztos! Most komolyan ezt mondtam? És ő komolyan bólintott egyet? Mi a franc van velünk? Ez a Féktelenek éjszakája ez nagyon nem tesz jót az idegeinknek, úgy látszik.

Ezután csak sodródtam az árral. A tömeg szinte vonzott, és táncolni kezdtem. Nem számított, hogy kivel, vagy hogy milyen zenére, csupán az volt a fontos, hogy jól érezzem magam. Viszonylag józanon szerettem volna megúszni a bulit, de Janet unszolására – aki szintén csoporttársunk volt – csak lecsúszott még jó pár rövid. Kezdtem igazából úgy teljesen kivetkőzni magamból, bár az tény, hogy miközben azt a vetkőzős táncot lejtettem a nagyközönségnek, akkor sem voltam éppen beszámíthatónak mondható. Valahogy Mike elérte, hogy kikapcsoljak és elengedjem magam. Mit valahogy? Azzal, hogy seggfej volt, mint normálisan mindig.

- Kedves Sarah… - nyerített a fülembe egy szörnyen ismerős hang. – Újabb feladatom van a számodra! – mondta, s szembefordított magával.
- Neked? Mert? – fintorogtam Nicára.
- Én felsőbb éves vagyok, nyuszikám! Ez a dolgom! – a francba! Gondoltam, hogy idősebb nálunk, de azt nem, hogy feladatokat is osztogat. – Figyelmet kérek! – a mikrofont a szája elé emelte. Ilyenkor kicsit lejjebb vették a zene hangerejét. Mindenki hallani akarta mindig a feladatot, hogy jót mulathasson a másikon. Így most is egy csomó szempár szegeződött rám, s a bámészkodók között kiszúrtam a kárörvendően vigyorgó Mike-ot és kis csapatát is. – Nem lesz nehéz a feladat, mert kedvelem ezt a lányt… - itt látványosan magához ölelt a vállamnál fogva, de csak mi tudtuk, hogy hazudik. Ki nem állhattuk egymást. – Lopj csókot egy idegentől! De olyan rendes franciát! – mondta nevetve a mikibe, én pedig csak megforgattam a szememet. A „közönségünk” ujjongani kezdett, azt hiszem engem már megszerettek az itteniek a kis műsorom miatt. – Megadom a lehetőséget… - suttogta a fülembe – hogy Mike-ot smárold le! Persze ha akarod… - megvonta a vállát, majd kissé eltávolodva tőlem, otthagyva egy kisebb kör közepén, karba tette a kezeit, és figyelt.

Megadja a lehetőséget? Megengedi? Hogy ez mekkora egy picsa! Mike az egyik, míg Brad és a koreai srác a másik oldalára araszoltak. Mike várakozóan pillantott rám, s miközben felhúzta az egyik szemöldökét megnyalta az ajkait. Nekem sem kellett több, odaléptem és megcsókoltam Bradet. Ujjaimat a kusza, barna tincsek közé fésültem, és lekaptam. Nyelvemmel azonnal bebocsátást kértem, amit meg is kaptam. Néhány pillanatig vadul csókoltuk egymást, én dühből, ő pedig talán csak amúgy is ilyen volt. Aztán amilyen hirtelen odaszökkentem elé, olyan gyorsan váltam el tőle, majd az ujjongó tömegbe vetettem magam, hogy elszelelhessek a tett helyszínéről.

Nem kicsit volt sokkolt Nica, Mike de még Brad is. Csak futólag láttam az arcukat, de ennyi is elég volt. Magamban jót mosolyogtam rajtuk. Nem csak Nica számított arra, hogy Mike lesz a választottam, hanem maga Mike is. És rohadt jó volt pofára ejteni őket. Ezzel is kicsit letörtem a Nagyúr egóját.
Újabb tequila, Mojito és vodkanarancsok után megint csak egy szeretett kismadár csiripelt a fülembe.

- Túl gyorsan eltűntél… - mondta hangosan, hogy halljam is a zene miatt. A hátam mögött állt, éreztem, ahogyan a ruháink súrlódnak. Ami azt is jelentette, hogy kurva közel volt, hiszen rajtam feszülős cucc volt.
- Lopj csókot egy idegentől… - szembefordultam vele, és belenéztem azokba a hihetetlenül barna szemekbe. – Ez volt a feladat, amit teljesítettem is. Minek maradtam volna?
- Hm… - ennyit mondott. Hümmögött egy sort. Nem tudok kiigazodni a srácon! – Táncoljunk! – mondta hirtelen, és megfogta a kezemet, de én visszarántottam, mielőtt ő elhúzhatott volna a pulttól.
- Ki mondta, hogy van hozzá kedvem? – kérdeztem kissé nyafogva, mint egy ribi. Innen is látszott, hogy már nem voltam józan, egy kicsit sem.
- Ki mondta, hogy kérdés volt? – kérdezett vissza, majd elrántott a pulttól, és behúzott a táncolók közé.
- Olyan… seggfej vagy néha! – nyafogtam tovább, mikor erősen megrántott a kezemet, hogy szembefordítson magával.
- Nem néha, hanem mindig. Jobb, ha hozzászoksz! – mondta mosolyogva, én pedig elnyílt ajkakkal néztem fel rá.

A villódzó fényekben a szeme csak még sötétebb árnyalatot vett fel, s az a féloldalas mosoly, érzéki árnyékokat vont az arca bal oldalára. A haja az ég felé meredezett, s most hogy így jobban láttam a neonfények némelyik sávjában, mintha kékes árnyalata lett volna. Tehát festette. Ó, de imádom! Nem, basszus Sarah, nem imádhatod!

- Na rázzad! – elégedett vigyora, miszerint alig állok a lábamon, tisztán kivehető volt az arcán. Hát igen, voltak koordinációs problémáim már, de azért nem ennyire. Viszont a terv már meg is született a fejemben.
- Ha iszol velem! – pillantottam fel rá, s csak ide-oda toporogtunk a zenére, de még nem táncoltunk.
- Már ittam – mondta egyszerűen, de én megráztam a fejemet.
- Azért, hogy én táncoljak veled, kell fizetned valamivel! Igyál velem, és megkapod, amit akarsz!
- Bármit? – kapott az alkalmon, én pedig felnevettem
- Táncot... – pár pillanatig mérlegelte a mondandómat, majd bólintott.

A következő percben már a pultnál álltunk, és vártunk a sorunkra. Mikor végre mi következtünk rávágtam a pultos srácnak, hogy kettő fekete és kettő zöld abszintot kérünk. Nem kicsit nézett a kedves szobatársam, hogy ezt akarom vele megitatni. Hát igen, kicsit ütős lesz, de ő még túl józan, nekem meg már úgyis mindegy… Az egész hétvégét az ágyban fogom tölteni, szóval ez már nem oszt, nem szoroz.

- Mire igyunk? – kérdezte mikor már a kezében tartotta a feketét.
- A mai éjszakára! – mondtam ő pedig bólintott, összekoccintottuk a poharunkat és lehúztuk a tartalmát. Kissé összerándult az arca, de azért utána elmosolyodott. Én is hasonló lehettem, sőt, én még ugráltam is egy kicsit egyhelyben. Ez durva volt! Felvettük a másik poharat is, amiben a zöld volt, és újra egymásra néztünk.
- Arra, hogy ma éjjel féktelenek leszünk! – mélyen a szemembe nézett, majd lehúztuk az italt.

**

Valaki baromira hangosan lapoz egy könyvet. Vagy ez nem is könyv, és nem is lapozás? Nem, ez valami más.

- Kussolj már el! – motyogta, s ekkor felismertem, hogy ébresztőóra rezeg össze-vissza Mike jegyzetei alatt. Kótyagosan felemeltem a fejemet, és felé néztem.
- Mi a fasz? – kérdeztem, s a gyér fényben felültem. – Basszus! – nyögtem fel, s magam elé kaptam a takarót, mert nem volt rajtam semmi.
- Bocs, már le is lőttem – sóhajtotta, és leült az ágya szélére. Egy boxer volt rajta, meg a nyakában a kék világító bigyó, ami már nem is igen akart világítani.
- Helyes… Mennyi az idő amúgy?
- Kettő múlott kicsivel… Rajtad nincs ruha? – kérdezte hirtelen, én meg igyekeztem a kilátszó csupasz lábamra ráhúzni a paplant.
- De, a bugyim – mormogtam, s inkább visszadőltem az ágyba.
- Hm… - rém ismerős volt ez a hümmögés, mintha nem is olyan régen ugyanezt csinálta volna, de nem ugrott be, hogy mikor és hol.
- Te emlékszel a tegnap éjszakára? – kérdeztem félve, halkan. Nem emlékeztem semmire. Vagyis tudtam, hogy amire igen, az nem minden.
- Az rémlik, hogy kurvás táncot lejtettél a rúdon… - mondta elgondolkozva, s ahogy ránéztem, láttam, hogy éppen levette a szemüvegét, és ő is visszafeküdt.
- Igen, az nekem is megvan… És ittunk…
- Igen, sokat…
- Az abszintok után is? – szörnyülködtem.
- Igen… Ittunk még tequilát… Az egyiknél az én csuklómról nyaltad le a sót… - mondta elgondolkodva, mire én megint felpattantam, és rábámultam.
- Igen… Emlékszem… - bólogattam bénultan. – Te meg… te meg…
- A nyakadról, igen – vigyorgott. – De a többi nem ugrik be… Táncoltunk, jókedvünk volt, de nem tudom… Valahol elvesztem a hatodik abszintmániád után…
- Ja… - mormogtam még, majd felkeltem, hogy a szoba közepére hajított toppomat legalább felhúzhassam. Rohadt nagy kupi volt…
- Szép hátsó – kuncogott, majd felmordult kissé. – Basszus, a fejem!
- Ha velem bulizol, az mindig ilyen lesz, jobb, ha hozzászoksz! – mondtam, de a világért el nem árultam volna, hogy nekem is hasogat a búrám.
- Aha… Királylány, nem vagy te olyan királyi, hogy erre rávegyél megint…
- Majd meglátjuk – újra visszafeküdtem.
- Nincs ezen mit meglátni. Jó volt egyszer élvezni, hogy milyen… ribancos tudsz lenni – erre viszont újra felültem az ágyban, és fintorogva néztem felé.
- Most megint bunkó vagy! – vetettem oda a szavakat.
- Nem megint! Én mindig az vagyok, mert én ilyen vagyok!
- Tegnap nem voltál ennyire seggarc! – vetettem ellent.
- Ugyan Sarah! A hülye is láthatta, hogy mit akartál elérni azzal a műsorral! – nevetett fel gúnyosan, én pedig kezdtem magamat cseppet rosszul érezni.
- Na mit? – kérdeztem, de azon nyomban meg is bántam.
- Hát hogy felvond magadra a figyelmem. És ne mondd, hogy nem így volt! – pillantott felém. – Kedvesebb voltam, igen. Hogy érezhessem, ahogyan hozzám simulsz egy éjszakára. Hogy bulizzunk úgy, ahogyan akarsz. Hülyére vettelek, de te az a csaj vagy, kedves Sarah, akivel sosem kezdenék ki! Csak álmodozhatsz arról, hogy előttem térdelhess. Csak hogy tudd amúgy… Jól csináltad tegnap! Mindenkinek megmutattad, hogy milyen csaj is vagy! - totálisan megalázott. Komolyan, pedig csak ketten voltunk, de rettentően kényelmetlenül éreztem magam.
- Hogy te mekkora szemét vagy! – suttogtam, s befordultam a fal felé.

Nem fakadtam sírva a szavaitól. Megeshetett volna az is, mert rendesen odaszólt, de inkább magamra voltam dühös. Hogy is hihettem, hogy majd normális lesz, vagy hogy egyáltalán tud az lenni? De nem értettem a dolgot. Olyan más volt. Már amire emlékszem.

Egész hétvégén nem szóltunk egymáshoz, de szerencsére Nica sem zavart bennünket. Végig a szobánkban voltunk. A szombatot végig az ágyban töltöttük, és a vasárnap nagy részét is. Este leültem kicsit rajzolni, míg ő olvasott az ágyán. Fel nem öltözött volna az Istennek sem, én meg alig tudtam magamat leszabályozni, hogy ne a testét tanulmányozzam, meg azt a nyakláncot, amin a katona volt.

Aztán vasárnap este nyolc után, mikor már akartam lefeküdni, kopogtattak az ajtón. Nem mozdultam, majd csak kinyitja, ha akarja. Nem engem szoktak keresni, hanem őt. Sóhajtva felállt, majd kinyitotta az ajtót, amin Brad lépett be. Megeresztett felém egy mosolyt meg egy intést, amit viszonoztam. Nem különösebben érintett bennünket furcsán, hogy lekaptam. Ez volt a feladat és kész.

- Na mi a harci helyzet, szégyenkezés folyik épp? – kérdezte, s hol felém, hol Mike felé vigyorgott.
- Mert? – kérdeztem, s azóta, hogy Mike úgy leosztott, talán először szólaltam meg.
- Mi az, hogy mert? – kérdezte nevetve Brad, és köztünk cikázott a pillantása. Mike rám nézett, hozzáteszem először azóta, hogy akkora fasz volt, és kérdőn pillantott felém.
- Ne nézz rám, a te haverod, neked kell tudni, hogy miről hadovál! – mondtam cseppet sem kedvesen.
- Ti kurvára semmire sem emlékeztek a Féktelenek éjszakájából igaz? – röhögött fel Brad. Kezdett megijeszteni a viselkedése. Odasétáltam hozzájuk, és felnéztem Mike szemébe, de ő is csak rázta a fejét, hogy nem tudja, miről beszél ez itt.
- Bökd már ki baszd meg, hogy mi a fasz van? – dörrent rá Mike. Brad egyik kezét Mike vállára, a másikat az enyémre tette.
- Azt hajtogattátok körülbelül az ötödik kör abszint után, hogy féktelenül akartok bulizni. Táncoltatok, ittatok, mint a gödény… Még most sem rémlik? – kérdezte. Éreztem, hogy van valami, amire emlékeznem kéne, de nem ment. Mike is megrázta a fejét. – Janet, a csoporttársatok felhívott magához – intett a falon túlra, ahol valahol Janet szobája volt. – Elindultunk felfelé, és Mike közölte, hogy akkor nektek is fel kéne jönnötök. Már az utcán is összeölelkezve jöttetek, sőt Mike felhozott a lépcsőn, hátiba. Mondjuk fogalmam sincs, hogy csináltad haver, mert nagyon részeg voltál… Na mindegy. Szóval én már csak azt láttam, hogy Saraht a falnak nyomtad itt az ajtó mellett, és megcsókoltad, te meg – itt rám mutatott. – Már kint vetkőztetted őt. Lefeküdtetek egymással srácok, és ti nem is emlékeztek rá?