Revenge

Sziasztok!
Hát, hoztam nektek egy kis novellát, aminek lesz folytatása majd valamikor. Eléggé nyitott a dolog, majd meglátjátok. Ez olyan, mintha rögtön egy történet közepébe kezdtem volna. Nos, kicsit így is van. :) Megmozgathatja a fantáziát szerintem.
Kellemes hétvégét Nektek! (Már ami maradt még belőle)
Pussz



Bosszú

1. Ébredés

Barátság és szerelem.
Lehet az ember párja a legjobb barátja. Szerethetem a barátomat a legtisztább szerelemmel, és a legőszintébb rajongással. Ez normális emberi reakció. Elvakultan szerethetem Őt, és sosincs határ.
Viszont a legjobb barát státuszából nincs feljebblépés. Onnan már csak lefelé vezet az út. Elég egyetlen rossz döntés, egyetlen egy árulás. És ez az egy elég arra, hogy legjobb barátokból esküdt ellenségeket kovácsoljon az ég, örök gyűlöletet lobbantva akár a legártatlanabb ember szívében is.


- Hogy tetszett a mai este? – kérdezte egy mosollyal az ajkain, és megállt az ajtóban. A fekete öltöny tökéletesen állt rajta, igazán sármos volt benne. A fehér ing fantasztikus kontrasztban volt sötét hajával, és sötétbarna tekintetével.
- Láttalak! – tekintete a mandzsetta gombolásáról, rám esett, és kérdőn felvonta a szemöldökét. Az ágy közepén ültem, az Ő ágya közepén, s legszívesebben felpattantam volna, hogy úgy istenesen felpofozzam. Ehelyett szenvtelenül néztem bele az igéző szempárba. – Láttalak vele csókolózni! – a mosoly azonnal lefagyott az arcáról, és helyét a döbbenet vette át. – Csak azért mentem el veled, hogy ne legyen a sajtónak furcsa, hogy csak ő kísér el… az én legjobb barátnőm! – undorodtam attól az álszent cafkától. – Bemutattam neked és ő ki is használta ezt – már szóra nyitotta ajkait, de leintettem. – Ne Mike, ne strapáld magad! – még egy gúnyos mosolyt is sikerült az arcomra erőltetnem. – Brad is megmondta, hogy így van. Vagyis a hallgatása árulta el, mondjuk inkább így! – pár pillanatig csak néztem a döbbent arcot. Azt az arcot, amit rajongással szerettem. – Holnap elmegyek. Nem zavarlak titeket. Élhettek boldogan, nem leszek itt! A sajtónak azt mondasz, amit akarsz, nem érdekel! De jobb lenne, ha ma éjjel a kanapén aludnál… vagy az ő szobájában, nekem mindegy… Kérlek! – nyomtam meg nyomatékosan az utolsó szót, majd pillantásomat lekaptam róla, és a padlót kezdtem fixírozni. – Menj ki, vagy én doblak ki, de akkor biztos lehetsz benne, hogy átmegyek a két szobával arrébb lakó áruló ribanchoz, és átrendezem az arcát! – újra felpillantottam rá.

Szörnyű volt látni, hogy mennyire letaglózta mindaz, amit mondtam. De mégis mit várt? Meddig akartak még a hátam mögött kavarni? A legjobb barátnőmmel? Ó, átkozom a napot, mikor bemutattam neki Mike-ot! Én hülye, gondoltam, hogy kedves leszek, és elhozom ide őt, hogy ő is részese lehessen ennek az egésznek. Hogy ismerhesse őket. Erre tessék! Hiába, mindig az szúr hátba, akitől a legkevésbé várnád!
Lassan megfordult, és kisétált a szobából. Amint eltűnt a folyosón, felkeltem, és halkan becsuktam az ajtót.
Nem tudtam elhinni… Egyetlen éjszaka alatt vége lett mindennek. És még csak nem is tiltakozott, nem is próbált meg rávenni, hogy ne menjek. Ennyire hogy lehettem ostoba? Hogy tudta velem elhitetni, hogy szeret? Miért?
Nehezemre esett nem sírni, de nem tehettem meg. Amíg egy házban vagyok ezzel a két szeméttel, addig nem tehettem. Egy pillanatig, egyetlen múló szeszélyes másodpercig arra gondoltam, hogy egyszerűen leroskadok a szoba közepén és nem mozdulok többé.
De szerencsémre ez a pillanat elmúlt, és újra a harag és a düh vette át a fájdalom helyét, s csomagolni kezdtem.
Immáron olyan volt ez a szoba, mintha az enyém is lenne. Mindenhol ott voltak a cuccaim, mind Mike-é mellett. Ujjaimmal végigsimítottam az egyik kockás ingen, ami ott hevert a fotel karfáján. Felemeltem, majd beleszagoltam. Imádtam az illatát! Az Ő illatát. Megremegtem, ahogyan minden porcikámat átjárta az illata, majd eldobtam azt az inget, jó messzire. Képtelen voltam elviselni… Mostmár az övé… nem az enyém.
Pillantásom a szoba falára esett, és tudtam, hogy nem is olyan messze tőlem, együtt vannak, és hetyegnek, mit sem törődve azzal, hogy nekem ez mennyire fáj.
Mike mindig a szívemben fog maradni, sosem fogom kevésbé szeretni. De az állítólagos legjobb barátnőmet legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben.

Az éjszaka nehezen telt. A házban csend honolt. Összepakoltam minden holmimat, és a bőröndjeim már ott vártak az ágy lábánál. Bolond vagyok, hogy ennyire védem Őt! Már azonnal el kellett volna mennem, mikor láttam őket. De túlságosan szeretem…
Az ajtó halkan nyílt és csukódott, majd nem sokkal később besüppedt mellettem az ágy. Kinyitottam a szememet, és Mike pillantásával találkoztam. A barna szemek az arcomon cikáztak, majd érdeklődve kissé közelebb hajolt.

- Nem is sírsz – mondta, s nem kérdezte.
- Miért sírjak egy olyan férfi miatt, aki hazudott nekem a szerelméről, amit irántam érez? – kérdeztem nyugodtan, pedig belül tomboltam.
- Akkor sírj a barátnőd miatt, aki elárult! – mondta szenvtelenül. Erre már nekem is haragosan villant rá a szemem.
- Az ilyen árulók miatt sírnék a legutoljára. Ti ketten összeilletek! – mondtam, miközben a könyökömre támaszkodtam. Így már csak néhány centi választott el tőle. Könnyedén meg is csókolhattam volna, de élveztem a kis játékunkat. Mert ez az volt, egy játék az életünkről.
- Mielőtt elmész… - suttogta, s végigsimított az arcomon, amit én egy szó nélkül tűrtem. Hiába, megrészegít a közelsége. – Még egyszer… utoljára… akarlak! – susogta, majd a fülemhez hajolt, ajkait végighúzta az arccsontomon. –Talán te nem akarsz engem?

Több se kellett! Hogy ne akartam volna? Minden nap, minden percében kívántam Őt. Még ha ettől úgy is viselkedem, mint egy cafka, mint az az áruló, nekem akkor is megéri! Reméltem, hogy megtudja majd! Hát hogyne tudná meg? Hogyne tűnne fel neki, hogy Mike nem vele, hanem velem tölti az éjszakát? Remélem fájni fog neki! Nagyon fog fájni!
Olyan hévvel kezdtem csókolni, mintha ugyan ez lenne az utolsó napom az élők között. Nos… így is volt. Nélküle amúgy is csak egy roncs leszek, egy senki.
A telt ajkak szenvedélyesen falták az enyémeket, s kezei a hálóingem szélét gyűrték felfelé. Magamra húztam, majd végigsimítottam a mellkasán, amit most nem takart semmi. Imádtam simogatni a bőrét, s beletúrni a hajába, amit most is megtettem. Az enyém volt, most még az enyém. Ujjai erőszakosan martak a fenekembe, majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Sietve rángattam le magamról a felesleges ruhadarabokat, ahogyan ő is megszabadult az alsójától.
A szemembe nézett, majd megemelte a csípőmet. A barna szempár ugyanolyan szerelmesen csillogott, mint mindig. Most már tudtam, hogy ez hazugság, de nem számított. A bosszú hajtott. Az, hogy szenvedjen az, aki elvette Őt tőlem, még ha ez nekem is szenvedés. Mert fájni fog, nagyon is. Elhagyni őt életem legnehezebb feladata lesz, még akkor is, ha némán, de beleegyezett ebbe.
A vállaiba mélyesztettem a körmeimet, s ezzel egy időben elmerült bennem. Még egyszer, utoljára. Egy pillanatra lehunyta a szemét az élvezettől, s nekem is beleremegett minden porcikám a mozdulatba, majd lassan mozogni kezdett.
Nem siettünk, vagyis nem sietett. Hagytam, hogy Ő diktálja az iramot, hagytam, hogy úgy tegyen a magáévá utoljára, ahogyan akar. Ujjainkat összekulcsolta, és elhalmozott csókokkal, miközben egyre jobban űzött mindkettőnket a beteljesülés felé.
S mikor eljött a pillanat, újra a szemembe nézett. Láttam az arcán az élvezetet, a telt ajkak mosolyra húzódtak, én pedig csak szorosan magamhoz öleltem.
Így ért bennünket az álom, s Őt ölelve is ébredtem.
Halkan megmosakodtam, majd felöltöztem, s a vállamra vettem a táskáimat. Vissza sem nézve kiléptem a szobából, és elindultam a sötét folyosón. Már majdnem hajnalodott, s gyér fény vetült be az ablakokon.
Megtorpantam a zöld ajtónál, és kis hezitálás után benyitottam.
Ott feküdt, és összegömbölyödve aludt az ágy közepén. Tudtam, hogy mikor így alszik, akkor bántja valami, s minél kisebbre akarja összehúzni magát.
Helyes! – gondoltam magamban. – Remélem, hogy szenvedni fogsz az árulásodért! Azért, amit tettél. Barátság? Mit tudsz te a barátságról? Egy barát, egy igaz barát, mint én is, nem feledkezik meg a másikról, és bevonja őt az életébe. Ahogyan én is tettem, és milyen rosszul tettem! Hagytam, hogy kihasználj, hagytam, hogy megtudj Róla mindent, és te visszaéltél ezzel…
De nem baj, a bosszúmat már nem tudom meg nem történtté tenni, de nem is akarom. Viszont még közel sem adtam vissza neked, drága barátnőm, mindent, amit kaptam. Minden fájdalmat ezerszeresen vissza fogok fizetni neked!

Nem ma láttál utoljára! Nem ma lépek ki az életedből, mert a végén csak egy maradhat… És én leszek az az egy! Téged pedig eltiporlak!