Nyuszik

"A rágalom elleni védekezés művészete nem törődni vele. Harcba szállni vele káros és a legelőnyösebb esetben is hátrányos."



25. fejezet

Hazafelé végigaludtam az egész utat. Nem csodálkoztam rajta, hiszen napok óta nem aludtam normálisan. Otthon, amint kiléptem a reptéren a csatlakozó kapun, Lexit kerestem a szememmel. Kis nézelődés után meg is pillantottam őt, amint az egyik újságos bódé mellett ácsorgott, és ő is engem keresett a tekintetével. Hosszú, szőke haja most jobb oldalra be volt fonva a vállán, és egy halványkék pulcsit viselt egy fehér csőfarmerrel. Fogyott. Ebben biztos voltam, hiszen ismertem, mint a tenyeremet. Alig mentem el két-három napra, de vesztett a súlyából legalább két kilót, és ez nála eléggé meg is látszott. Mindig is vékony volt, mint egy nádszál, de én észrevettem az ilyesmit.

- Szia! – mosolygott rám, mikor elé siettem, s szorosan megölelgettük egymást.
- Szia! Kicsit késett a gép, ugye?
- Csak egy fél órát – legyintett. – Nem régóta vártam. Amúgy meg jó is volt, mert így vettem újságot – mondta, miközben a csomagomért sétáltunk. Összevont szemöldökkel néztem rá, mert nem értettem, miért mondja ezt. Elnevette magát, majd előhúzta a hátsó zsebébe gyűrt újságot és a kezembe nyomta. – Huszonhatodik oldal! – fellapoztam az újságot.
- Ne már! – nyöszörögtem, amikor megláttam a címet – A Linkin Park új nyuszija – elhúztam a számat. – Ez meg milyen cím?
- Olvasd el, addig hozom a táskádat! – morogta, s szúrósan pillantott az újságlapra.

„Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Linkin Park egyik frontemberének, Mike Shinodának új barátnője van, de most több dolgot is sikerült megtudnunk a hölgyről. A neve Rebeka Sólyom és Magyarországról érkezett hozzánk. Huszonnégy éves létére máris tanári állást kapott a California Egyetemen, ami valljuk be, elég meglepő. Azt nem tudni, hogy vajon hogyan érte el mindezt. Lehetséges, hogy több főember ágyában is megfordult? Lehetséges, hogy a rocksztár is ezért tartja meg őt? Ahogyan annak idején Chester Bennington is beszerezte a maga playboy nyusziját, most Mike is követte az énekes példáját, és tönkrement házassága miatt úgy próbálja magát vigasztalni, hogy a Közép-Európából érkezett, még nem nyuszilánnyá avanzsált szépséggel mulatja az időt? De, ami késik az nem múlik, kedves olvasóink, hiszen legújabb információink szerint a Playboy már fel is kérte Rebekát, hogy pózoljon neki. Hogy láthatjuk-e őt a neves lapban, egyelőre nem tudni. Talán Mike nem szeretné ennyire mutogatni a barátnőjét, vagy csupán nem a legbüszkébb rá? Mindenesetre annyi biztos, hogy Talinda Bentley után érkezett a Linkin Park háza tájára egy újabb szépséges nyuszijelölt. Vajon meddig fog tartani a nagy szerelem? Vajon tényleg szerelem ez, vagy csupán egy reklámfogás mindkét fél számára? Biztosíthatjuk az olvasókat, hogy mindenről tájékoztatjuk majd őket! Hiszen tudjátok: a pletykagépezet sosem alszik!”

- Hát ez nem lehet igaz! – motyogtam magamban, s mérgemben csak bevágtam a táskámba a lapot.
- Jó mi? – vigyorgott Lexi? – Nem is tudtam, hogy nyuszilány leszel! – nevetett.
- Ez nem vicces, Alexa! – morogtam, s kifelé indultunk a terminálból. – Basszus… - suttogtam.
- Tudom, hogy nem az! Talindával beszéltem, és…
- Beszéltél vele? – kissé meglepődtem, hiszen ők nem igazán találkoztak még.
- Igen. Összefutottam vele, mikor mentem hazafelé tegnap este Miketól – csak bólintottam. Én mondtam neki, hogy öntözze meg a virágokat. – Egyébként itt a kulcs! – a kezembe nyomta a kulcsokat, majd odasétáltunk egy taxihoz, és beszálltunk. – Szóval szegény nagyon ki volt akadva. Ezért is vettem meg a lapot, minél több bizonyítékunk van, annál jobb.
- Miféle…
- Chester tutira ideges lesz. Már négyszer is be akarta perelni ezt a lapot Talinda miatt. Mármint, hogy úgy beszélnek róla, mintha valami üresfejű cicababa lenne… Egyszerű becsületsértés – vonta meg a vállát, én meg csak pislogtam. Cheznek igaza van végülis. Hogy mernek így beszélni rólunk?
- Egyáltalán honnan vették azt a hülyeséget, hogy felkeresett a Playboy?
- Hát sehonnan! – vágta rá azonnal. – Kitalálták. Így vehettek a szájukra újra téged és Chezéket is. Ez így működik.
- Elmondta már Chesternek?
- Nem. De el fogja, és igaza is van! Ezek a bunkók nem tudom mit képzelnek magukról! – láttam rajta, hogy kezdeti jókedve azért alábbhagyott, mert ő is érezte ennek a súlyát.
- Ha az egyetemen ennek híre megy… - sóhajtottam csalódottan, és megráztam a fejemet.
- Nyugi, nem lesz baj! – nyugtatgatott, én meg csak bólogattam. Reméltem, hogy igaza lesz.
- Dave? – kérdeztem már a lakásunkban.
- Nem beszéltem vele – motyogta, s láttam rajta, hogy igyekszik nem elsírni magát előttem.
- Jól van… - bólintottam. Nem igazán akartam vigasztalgatni meg ilyesmi, mert nem volt rá szükség. Majd feldolgozza magában.

A nap további része eseménytelenül telt, és korán elmentünk aludni, hiszen holnap már melóznom is kell. Elalvás előtt kaptam Miketól egy üzenetet, amiben jó éjt kívánt és elmondta, hogy máris nagyon hiányzom neki. Ezen csak vigyorogtam. Ő is hiányzott nekem, de az, hogy pár nap múlva Szingapúrban lehetek, ráadásul Vele, csak még jobban felvillanyozott.

Reggel álmosan ébredtem, és lassan készülődtem. Lexi viszont pörgött ezerrel, és legalább hatszor kinevetett, hogy én milyen fáradt vagyok. Erre csak közöltem vele, hogy ha ő is annyit aludt volna az elmúlt napokban, mint én, akkor ő is fáradt lenne. Ekkor persze vigyorogva megkérdezte, hogy ugyan mit csináltam alvás helyett, én pedig készséggel meséltem neki. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy bántotta volna, hogy a boldogságomról beszélek neki. Erős lány volt, és ez most is látszott rajta.

Az egyetemre együtt mentünk be, majd ő elszakadt tőlem a fizika tanszéken, én pedig továbbmentem a legfelső szintre. John rettentő jókedvűen fogadott, és kifaggatott, hogy milyen volt az utam. Persze mindent nem mondtam el neki, de a városról és a környékről mindent elmeséltem, amit csak láttam és tapasztaltam. Megmutattam neki a cikket, hiszen ő volt a közvetlen főnököm, és nem akartam eltitkolni előle a dolgot. Azt hittem, hogy ki fog akadni, hogy az egyik tanárát szóba hozták a nyuszis magazinnal, de nem így történt. Megcsóválta a fejét, majd közölte, hogy szarjam le az egészet. Ez pedig rettentően megnyugtatott.

Két óra között összefutottam Daniellával és a lányokkal, és ők is kifaggattak. Nekik sem regéltem el mindent, de azért vigyorogva meséltem, hogy mennyire jól éreztem magam a srácokkal és Mikekal. Ella rettentően kíváncsi volt, de ezt már megszoktam, és kedvesen hárítottam a kissé intimebb kérdéseit, ő pedig csak mindentudóan mosolygott rajtam. És aki még látni szeretett volna, az Roger volt. Reméltem, hogy nem egy újabb vitrint kell berendeznünk majd fosszíliákból, és eme reményem elégtételt is nyert. Viszont olyan hírrel szolgált, amitől alaposan leesett az állam.

**

Miután bepakoltam a táskámba, és Lexi előszedte a sátrunkat, amit még Pécsen vettünk, leültünk a kanapéra. Nagyon bíztatóan és vidáman pillantgatott felém, én pedig engedtem a „nyomásnak” és tárcsáztam. Tudtam, hogy ott most reggel van, de reméltem, hogy a srácok és főként Mike nem alszanak már.

- Szia Bogaram! – két csengés sem kellett hozzá, hogy meghalljam az oly szeretett hangot.
- Szia! – csak vigyorogtam, mint a tejbetök, ő pedig felnevetett a vonal másik végén. Tudta, hogy most olvadozok.
- Na mi újság? Mesélj! – mondta végül levegőért kapkodva. Valakinek nagyon jó kedve van! Ez jó!
- Szia Bekka! – jött kórusban a köszöntés a háttérből. Gyanítottam, hogy mind együtt vannak.
- Sziasztok!
- Hangosítsd ki! – mondta Chester szinte parancsolóan.
- Nem!
- De igen! Beszélni akarok vele!
- De miről? – vitatkoztak Mikekal, én pedig csak vigyorogtam. Két bolond.
- Oké, akkor háromra mindenki kihangosítja! – harsogtam túl mindenkit, mire csend lett. – Három! – mondtam hangosan, és megnyomtam a kihangosításra való gombot a kijelzőn, és a combomra tettem a kis készüléket.
- Hello mindenkinek! – köszönt Lexi is, s mindenki viszonozta ezt. Ha jól vettem ki a hangokból, akkor Joe hiányzott csak a csapatból.
- Szóval… - kezdte Chez. – Talinda elmesélte azt a cikket – kezdte, és hallottam a hangján, hogy totál feszült és ideges.
- Milyen cikket? – lepődött meg Mike.
- Basszus Chez! – nyögött fel mellettem Lexi. Ő is arra gondolt, amire én: Mike nem tudta… egészen eddig.
- Ezt a cikket… - néma csend.
- Most mi van? – kérdeztem idegesen.
- Olvasunk! – motyogta Dave. Ó hurrá, mindenki olvasni fogja, hogy a világ egy ribancnak tart. Vagyis, hogy egy újság szerint az vagyok.
- Na most ezt nem mondod! – hördült fel Mike, és tudtam, hogy addig kell kiböknöm a terveimet, amíg még nagyjából sokkos és így nyugodt állapotban van.
- Nem ezért hívtalak, hanem, mert megoldottam, hogy elmehessek Szingapúrba! Méghozzá úgy, hogy holnap reggel indulok a Szent Helenshez, ugyanis aktivitást mutat, és mi mehetünk vizsgálódni, de cserében csütörtökön már nem kell melóznom… – hadartam egy szuszra. A vonal túlsó végén ismét néma csend fogadott.
- A Sziklás hegységbe? – ocsúdott föl Rob.
- Igazából az a Cascade-hegységben van, ami a Sziklás része, de igen – bólintottam. – De így legalább… - kezdtem volna magyarázkodni, jobb színben feltüntetni az egész beszélgetést, de Mike közbeszólt:
- Gyere fel Skypera! – mondta s a halálos nyugalom a hangjából lassan eltűnni látszott.
- Mike… - kezdtem volna, de megint közbeszólt.
- Bekka, most! – parancsolt rám, én pedig Lexire pillantottam. – Bekka!
- Jól van… - motyogtam védekezően, és átadtam a húgomnak a telefont, majd befutottam a laptopomért a szobába.
- Nem tudom Chester, de szerintem jó ötlet! – kommunikált Lexi Chezzel. Bekapcsoltam a gépet és bejelentkeztem Skypera.
- Hívlak! – így Mike, majd kinyomta a telefont, és azonnal zenélni kezdett a gépem. Videohívás… Most majd láthatom is, hogy milyen mérges.
- Na szia! – köszöntem neki félénken mosolyogva. Amikor meglátott, elmosolyodott, de a vonásai komolyan maradtak.
- Miért nem mondtad el?
- A cikket? Mert nem akartalak felidegesíteni vele.
- Bekka, erről nekünk tudnunk kell, ezt nem titkolhatod el! – mondta Mike egy aranyos fintorral az arcán. – És ez…
- Be fogjuk őket perelni! – csattant fel Chester. Ő általában nyugodt és jókedvű, de most tényleg dühös volt. Az asztalra csapta az újság egy példányát. – Az én feleségemről nem beszélhetnek így!
- Az enyémről sem! – dörrent fel egyetértően Mike, majd hirtelen felém fordult. – És ez alatt most téged értettelek, nem Annát, csakhogy megint ki ne akadj! – közölte.
- Az a te hibád is volt ám, csak úgy szólok! – kotyogott közbe Lexi, de Mike hihetetlenül csúnya pillantással illette, így inkább nem szólt többet. Ezen csak mosolyogtam. Maga a helyzet nagyon is kedves volt: egy nagy család, akik mindent megbeszélnek.
- Szóval megyek a Szent Helenshez… - böktem ki megint, hiszen ezért hívtam eredetileg.
- A hegyhez? Mármint ahhoz a hegyhez, ami a vulkán? – kérdezte Dave, s arrébb löködte a kanapén Mike-ot, hogy leülhessen és láthasson.
- Igen, ahhoz. Újra mutat némi aktivitást, és az egyetem kapta meg a lehetőséget többek között, hogy megvizsgálhassa, és én is megyek. Csütörtökön érek vissza, és ami a legjobb…
- Egy működő vulkánhoz akarsz menni? – szakított ismét félbe Mike, mintha csak most fogta volna fel, hogy mit mondtam.
- Hát nem működő, hanem…
- És kivel? Johnnal és Rogerrel?
- Meg jönnének a többiek is… Viszünk sátrat és…
- Nekem ez az ötlet nem tetszik! – morogta Mike, és láttam, ahogyan elkomorodik.
- Semmi bajom nem lesz! Nem levetni készülök magam egy hetven méter magas szikláról… Mike, most komolyan…
- Én komoly vagyok, Bekka! Nem tetszik nekem ez az egész. Pláne, hogy egy éjszakát egy sátorban akarsz tölteni vadidegen pasikkal. Bocs, ha nekem nem jön be ez a dolog, de többet nem fogok neked magyarázkodni! Azt teszel, amit szeretnél, de kikérted a véleményemet… Hát ez a véleményem!
- Mike! – dörrent rá Lexi. – Én is megyek, ketten leszünk egy sátorban, nem egy hanem két éjszakát, és semmi bajunk nem lesz! – farkasszemet néztek pár pillanatig, majd Mike a kezeibe temette az arcát. Sajnáltam szegényt, mert most aztán minden összejött.
- Ne haragudj! Csak… Ez a cikk, meg az, hogy el akarsz menni egy olyan vulkánhoz, ami egy csomó ember életét már kioltotta… Nem tudom… - mondta szomorúan.
- Nem mutat olyan szintű aktivitást, és ígérem, hogy nem lesz bajom!
- Ezt nem tudhatod! – vetett ellent.
- Ahogyan te sem, hogy mikor az In The End közepén lemész a színpadról a tömeghez, ők nem fognak bántani téged! És így is egy csomószor sérül a kezed, ne is tagadd! – mormoltam. Még sosem vallottam be neki, hogy a frász kerülget, amikor ezt csinálja. Tekintete ellágyult, és édesen elmosolyodott.
- Nem is tudtam, hogy ilyesmik miatt aggódsz!
- Mert nem is akartam az orrodra kötni – motyogtam, s lesütöttem a tekintetem. Egy kicsit elszégyelltem magam. Mindenki minket figyelt, és furcsa volt most ez a helyzet.
- Szerintem, ha bíróságra mentek a dologgal, akkor csak még több mocskos dolgot fognak kitalálni rólatok! – mondta végül Rob.
- Igaza van! – értettem egyet.
- De akkor sem tehetik ezt! – csattant fel Chez.
- Nyugodj meg egy kicsit! – kértem. – Beszélek Talindával… Majd meglátjuk hogy döntünk. Végülis kettőnkről írtak ilyet.
- Ha azt hiszed, hogy nem fogom megvédeni a…
- Én nem ezt mondtam! – csitítottam. Mike közben hátradőlt a kanapén, és elgondolkodva pislogott maga elé. – Csupán nem szeretném, ha legközelebb meg azt írnák, hogy hisztis picsák vagyunk, akik azonnal feljelentették őket.
- Ja, sokkal jobb, hogy ribancoknak állítanak be, és mi befogjuk a szánkat! – duzzogott, de láttam rajta, hogy kezdi visszanyerni a józan ítélőképességét.
- Szívesen vagyok Mike ribanca! – rántottam meg a vállamat, mire hangos nevetés támadt köztük. Még Mike is jókedvűen vigyorgott, és Chez ajkaira is mosoly futott. – De most komolyan! – bizonygattam, közben Lexi telefonja megcsörrent, így elvonult telefonálni a szobájába.
- Hát ennek örülünk! – így a megérkező Joe.
- Az elejét nem hallottad! – nevettem fel. Érdekes lehetett, hogy csak ezt a mondatomat hallotta.

Végül sikerült megegyeznünk, hogy egyelőre nem teszünk semmit. Chester látszólag lenyugodott, bár jó volt látni, hogy mennyire védi Talindát. Ebből is látszott, hogy rettentően szereti őt, akármit is mondjanak az újságokban. Mike ezzel szemben morcos maradt egy kicsit, de abban maradtunk, hogy Szingapúrban megbeszéljük a dolgokat. A kutatás miatt nem nagyon volt feldobva, de miután Lexivel megígértette, hogy tényleg ketten alszunk egy sátorban, egy kicsit megnyugodott. Mondjuk nem tudom, mit hitt, kivel fogok aludni…

Az a három nap a Cascade-hegységben egyszerűen csodálatos volt. Nem mintha egész nap nem méregettem, gyűjtögettem és számolgattam volna, de nekem ez volt a legjobb dolog eddig a karrierem során. Hiába voltam térinformatikus a természeti dolgok mindig is jobban érdekeltek. Mike persze napjában vagy tízszer írt sms-t, hogy élek-e még, de azért aranyos volt tőle, hogy ennyire aggódott. Mondjuk meg lehetett érteni, hiszen annak idején sem számítottak rá, hogy bárki is meg fog halni a kitörés miatt. Azonban a természet megmutatta, hogy kiszámíthatatlan, és több tucat geológus lelte halálát itt. A hegy négyszáz métert vesztett a magasságából az 1980. május 18-i kitörésekor. A baj az volt, hogy nem a központi kürtőn történt a kitörés, hanem egy oldalirányban kifejlődött parazitakráteren, s erre nem számítottak az ottaniak. Azóta már egy új központi kúp növekszik, és a hegy területe Nemzeti Park lett, így tényleg nagyon ritka eset, mikor lehet itt vizsgálódni.

Csütörtökön délelőtt nem is haza mentünk, hanem egyből az egyetemre. Úgy, terepruhában meg minden, de muszáj volt. Az összegyűjtött dolgokat muszáj volt bevinni és felcímkézni, normálisan tárolni. Lexi persze a fizika tanszékre ment, és az ő számításait ott elemezgették.

Otthon alig hogy letettem a táskámat a kanapéra, megcsörrent a mobilom. Anna keresett, hogy tudnék-e vigyázni később pár órát Otisra, mert megbeszélése van a kiadójával. Így a késő délutánt Mike pici fiával, Otisszal töltöttem. Rettentően meglepett, hogy mennyi mindent beszélt már, pedig csak pár hete láttam utoljára. Nagyon aranyos volt, mint mindig, és jót játszottunk. Anna olyan hét felé jött érte, és tényleg nem volt köztünk semmi gond. Kedves volt, még beszélgettünk is egy kicsit. Jó utat kívánt, mikor említettem, hogy megyek Mike után, majd elindultak hazafelé.

Alexa segített este összecuccolni, és nagyon jót beszélgettünk közben. Elmesélte, hogy pontosan hogyan is történt a szakításuk, és hogy ő ezt hogyan élte meg. Nem volt jól, cseppet sem, de a helyzethez képest nagyon jól viselte a dolgot.
Egy rakat szexi fehérneműt és bulizós ruhát bepakoltatott velem ’ki tuja, hátha’ alapon.

Másnap a reptéren reggeliztünk, majd egy rövidke búcsú után én ismételten a nyakamba vettem a világot, hogy láthassam Mike-ot. Most már rutinosabbnak éreztem magam, így aludtam az úton, hogy mikor odaérek, minden energiámmal Mikera vetődhessek és addig pusziljam, amíg csak tudom. Mike, Szingapúr, Forma-1 és Linkin Park koncert… Kell ennél több?