A színpad Hercege és a morgós fizikus

"Utálat és szeretet között csak egy hajszálvékony határ húzódik."




46. fejezet

Mike szemszöge:

Bekka olyan hévvel ugrott a nyakamba, hogy komoly erőfeszítésembe tellett, hogy nem vágódtunk hanyatt. Hasonlóan boldog voltam, mint ő, hiszen minden vágyam volt, hogy igent mondjon nekem ma. Persze nem hiába mertem ennyi ember előtt megkérni, biztos voltam benne, hogy igennel fog felelni.

- Ennek nem lehet így vége! – motyogta, mikor elvált tőlem, én pedig meghökkenten néztem rá.
- Miről beszélsz? – oké, totál elvesztettem a fonalat. Homloka ráncokba szaladt, majd hirtelen otthagyott, és Joe fülébe magyarázott valamit. Ő csak bólogatott, mondott valamit, aztán mindketten rám néztek, és intettek, hogy menjek oda.

Így történt meg az, ami nem gyakran, hogy bár tényleg befejeztük a koncertet, most mégis visszasétáltunk. Bekka, Joe, Rob, Phoenix és én. Nem volt választásom, Rebeka kész tények elé állított, mikor vigyorogva, kicsattanó jókedvvel közölte a kissé hangos közönséggel, hogy van számukra még egy dalunk: el kell énekelnem a No Roads Left-et. Nem kicsit kerekedtek el a szemeim, de nem volt időm tiltakozni, Greg a kezembe nyomta a megfelelő gitáromat, Bekka pedig felemelte a két kezét és ütemesen tapsolni kezdett. Az a sok ember vele együtt mozdult, megadták az alapját az egésznek. Aztán Rob számolt be, és Bekka elkezdte játszani a ritmust. Kénytelen voltam kötélnek állni, és beszállni. Szerettem énekelni. Ez alapvető volt, nem csak a rap része érdekelt a dolognak, de sosem leszek olyan énekes, mint Chester. Ezért is éneklek olyan keveset az albumokon. Most mégis, ahogyan Bekka sugárzó mosolyát és csillogó szemeit néztem… Megérdemli. Megkértem a kezét, igent mondott, a feleségem lesz, miért ne tennék érte még valamit? Ha annyira szeretné… És be kellett vallanom magamban, hogy ezt a dalt én is imádtam.
Tökéletesen játszottunk együtt, noha ezt nem gyakoroltuk. Nem hiába, a vér nem válik vízzé - szokták mondani, és Bekka apukája tehetséges volt, ami nem kis részben Bekkára is jellemző. A legjobban viszont akkor lepődtem meg, mikor velem kezdte énekelni a refrént. Totál képzavar. Fantasztikus volt. Nem olyan a hangja, mint Cheznek, sokkal inkább tiszta, tipikus női hang, de kimondhatatlanul tetszett. Végig alig bírtam magammal. Annyira felvillanyozott a dolog, hogy legszívesebben körberohantam volna a világot, de most beértem azzal, hogy együtt zenélhettünk. Persze a közönség tombolt, odáig voltak, hogy még egy számot eljátszottunk, majd mikor az véget ért, Rebeka Phoenixbe kapaszkodva intett nekik. Hihetetlen egy nő! De ezt eddig is tudtam, nem hiába szerettem szívem minden szerelmével.

**

Amint beléptünk hajnalban a házba, Bekka megint olyan hévvel esett nekem, mintha nem is két hatalmas koncertet tudtunk volna le, ráadásul a mai után még ünnepelni is elmentünk. Ujjai az ingem alá nyúltak, és végigsimított a hasamon, miközben vadul csókolt.

- Életem… - akartam félbeszakítani, de nem lehetett.
- Megtennéd, hogy most befogod, és csak szeretkezel velem reggelig? – mormogta, közben pedig már az összes inggombom ki volt bújtatva a helyéről. Ezen elmosolyodtam, és inkább nem szóltam többet.

Élveztem, hogy a lánykérés ennyire boldoggá tette, és tényleg reggelig kényeztettük egymást. Csendesen feküdt mellettem, és már éreztem, hogy majdnem elaludt – ahogyan a hátát simogattam, egyre jobban lenyugodott a légzése -, de ekkor megszólalt a mobilom. Morogva nyújtózkodtam érte a földre, ahova kerül, miután Bekka lerángatta rólam a nadrágomat. Anyukám hívott, jól le lettem cseszve, hogy nem is szóltam, mit tervezek, aztán gratulált nekünk, még Bekkával is trécselt egy darabig. Én csak vigyorogva – és holt fáradtan – bámultam a plafont. Aztán jött a hívás az öcsémtől, Taktól és Ryu-tól – ők is fel voltak háborodva, hogy nem tudtak a tervről -, és sebtében delet ütött az óra.

- Szerintem hagyjuk ezt a pihenés dolgot! – rántotta meg a vállát Kedvesem, és kimászott mellőlem az ágyból. Nos, ahogy végignéztem fedetlen testén, én sem éppen aludni óhajtottam volna, de olyan gyorsan eltűnt a szemem elől, hogy kénytelen voltam lecsillapítani magam. – Valahogy még most sem hiszem el… - merengett mosolyogva, az eljegyzési gyűrűt bámulva a konyhapultnak támaszkodva.
- Pedig elhiheted, még felvételünk is van róla – nevettem.
- Ó, tényleg. Tök jó, majd a gyerekeink is láthatják, hogy az apjuk egy igazi Herceg volt a színpadon – csókot nyomott a számra, és csillogó szemei az arcomon időztek.
- Se nem vagyok szőke, se nem jöttem fehér lovon.
- Nem baj, az csak formaság. Te itt vagy Herceg – mutatott a mellkasomra – meg itt – ekkor az övére bökött. Hát kívánhatnék nála tökéletesebbet?

Rebeka szemszöge:

Halkan szólt a laptopom pici hangszórójából a Collision Course, én pedig pakolgattam a dolgaimat. Roger és John, miután koccintottunk egy-egy kicsi pohár whisky-vel, elmentek órát tartani. Ők azok a tipikus szemét tanárok voltak, akik már az első napon is képesek voltak leadni az óráikat. Ennek ellenére sokan szerették őket, hiszen amilyen szigorúak voltak, legalább olyan jófejek is.
Mosolyogva gondoltam vissza arra, hogy egy évvel ezelőtt kezdtem itt, és jó úton haladok afelé, hogy én is elismert tagja legyek a tanári karnak – még ha ez beletelik is némi időbe.
Néha bekukkantottak a többiek is, Peti például magával hozta a fél tanszéket és újabb kör erős ital csúszott le a torkunkon gratulálva az eljegyzéshez, viszont most csend volt. Órák voltak; azok a tanárok, akiknek nem volt éppen dolga, mint például nekem, az irodájukban voltak és dolgoztak, a diákok pedig a termekben ültek. Éppen az egyik könyvespolcon próbáltam rendbe tenni a káoszt, mikor valaki halkan kopogtatott a nyitott ajtón.

- Szia, nem zavarlak nagyon?
- Dave! – meglepetten pislogtam a zavartan mosolygó srácra. – Nem, nem zavarsz, gyere csak beljebb! – lassan lépkedett felém az irodában, láttam rajta, hogy irtóra zavarban volt.
- Hát én csak… szóval én hoztam neked valamit… gondoltam, talán… kíváncsi vagy rá – és átnyújtotta nekem az ismerős, fekete, keményborítós könyvet.
- Hát hogy ne lennék rá kíváncsi, ne viccelj! – legyintettem mosolyogva. – Gratulálok hozzá, igazán fantasztikusan megírtad! – két puszit nyomtam az arcára, ő pedig csak kérdőn bámult rám. Odaléptem az íróasztalomhoz, és elővettem belőle a már megvásárolt és elolvasott könyvet, s felmutattam.
- Nem hittem volna, hogy megveszed… - pislogott kissé meglepetten, mire én csak felnevettem. – De most komolyan, ez sokat jelent nekem… - motyogta szégyenlősen.
- Ugyan – legyintettem. – Tudtam, hogy fantasztikus lesz, és én nem haragszom rád… meg kíváncsi is voltam. Mike-tól kaptam egyébként ajándékba – vigyorogtam boldogan.
- Ó, tényleg. Láttalak ám, én is ott voltam! Gratulálok az eljegyzésetekhez!
- Köszönöm szépen! – újabb két puszi következett, majd beszélgettünk még kicsit. Természetesen dedikáltattam a „Behind my back”-et Dave-vel. Elmondta, hogy Lexinél is volt, és mennyire jó volt vele beszélgetni.

**

- Tudod, van egy olyan érzésem, hogy Dave még nincs túl a húgomon… - motyogtam elgondolkozva, miközben a rántott húst paníroztam.
- Nekem nem mondott semmit a gangon… - vont vállat Mike.
- Nekem sem mondott semmit, csak… valahogy úgy láttam, mintha még szeretné őt.
- De már elég régen szakítottak, nem hiszem, hogy…
- Megjöttünk! – üvöltött az emlegetett, azaz Lexi, félbeszakítva Mike okfejtését. – Te meg húzz már el innen, te pöcsfej! – ordított, ahogyan a torkán kifért, Mike meg én pedig csak összenéztünk.
- Ez nem normális! – robogott be a konyhába Peti, kicsit mintha zabos lett volna ő is, Mike-kal gyorsan kezet fogott, nekem puszit nyomott a homlokomra, elcsent egy csokit az egyik tálból, és lehuppant az egyik székre. – Biztos stukál, vagy valami…
- Stukál a jó édes anyukád, az! – förmedt rá a húgom, szőke haja összekócolva, vizesen tapadt a hátára, a ruhájából pedig csavarni lehetett volna a vizet. Mike rezignáltan nézte, ahogyan egy nagy tócsa keletkezik a padlón, míg Lexi vérvörös arcáról csak úgy sütött a düh.
- Te…? - nyögtem ki kérdőn Peti felé, mire halál nyugodtan, csokit majszolva megszólalt:
- Ja, belebasztam Otis medencéjébe – bólint, és mint aki jól végezte dolgát elsétált a nappaliba, és hallottuk, hogy bekapcsolta a tévét.
- Öhm… én akkor most csatlakozom hozzá – mondja egyetlen Szerelmem, de a szája vészesen megrezzent az elfojtott nevetéstől.
- Menj is! – ripakodott rá Lexi duzzogva. – Kezetfoghattok, kis szemetek! Majd meglátjuk mennyire fogsz örülni egy ellenségnek a családban!
- Én nem is… - kezdte volna Mike, de végül kitört belőle a nevetés. Szó szerint röhögött, úgy, ahogyan a legjobb kedvében szokott, majd kiszedett Lexi hajából egy faágat.
- Na menjél! – sóhajtott teátrálisan egyetlen tesóm, és figyeltük, ahogy Mike elsétált.
- Öltözz át! – mosolyogtam rá, és felfelé intettem a kezemmel.
- Jó, egy perc és jövök segíteni!

Csak a fejemet csóváltam. Ezek ketten sosem fognak kijönni egymással, az biztos!
Lexivel végül gyorsan befejeztük a vacsorát, aztán hatan megvacsoráztunk – közben befutott Amber és Rob is. A szó villámgyorsan az esküvőre terelődött, mi pedig tervezgetni kezdtünk. Nem akartam húzni az időt, ezt Mike-nak is megmondtam, hiszen nem leszünk fiatalabbak. Ő már harminchat lesz, és hát ha még gyerekeket akarunk, akkor jó lesz, ha időben nekilátunk.
Mike nem szólt bele semmibe, amit a hetek alatt lassan összeírogattam – meghívótervek, tortaötletek, menü... Meg persze a meghívottak. Az én részemről nem sok vendég volt kilátásban. Lexi úgyis az egyik koszorúslányom lesz, Peti fog az oltárhoz kísérni, és még volt pár kolléga, akit meg akartam hívni, de egyértelmű volt, hogy a több vendég, az ő részéről fog érkezni. A dátumot viszont nem tudtuk kitűzni.

- Nem tudom, Édesem – mondta, miközben ujjai a csípőmnél kalandoztak. Már késő este volt, ágyban feküdtünk és valamilyen filmet néztünk. – Minden megvolt ebben az évben, amit szerettem volna: az új album, te… Nekem mindegy, mikor jössz hozzám.
- De szeretnéd minél előbb, nem? – pillantottam fel rá, és a barna szemekbe néztem.
- Jó lenne… - aztán megvonta a vállát.
- Tehát neked édesmindegy! – nevettem fel, és feljebb tornásztam magam, hogy megcsókolhassam.
- Igen – bólogatott, olyan huncut vigyorral, hogy ha álltam volna, tuti beleremegnek a térdeim.
- De jó lenne, ha nem lenne rossz idő. Szóval olyan április, május? – fölém gördült, én pedig azonnal a derekára kulcsoltam a lábaimat, hogy aztán megérezhessem, mennyire kíván engem. Lehunytam a szememet élvezetem jeleként, és élveztem, ahogyan végigfuttatja a nyelvét a nyakamon.
- Én elviszlek téged Hawaii-ra is, ha szeretnéd, akár holnap. A hely meg az időpont nem fontos, ahol szeretnéd, ott foglak elvenni feleségül… - mormogta a bőrömbe, aztán ujjai végigsimítottak legérzékenyebb pontomon.
- Úr Isten! - nyögtem fel, mire halkan felkuncogott.
- Nem Szivi, csak én - kis felvágós!

Alexa szemszöge:

Hova a búbánatos picsába tudtam eltenni a kicsi táskámat? – morogtam magamban. Mióta Bekka elköltözött, semmit sem találok. Túl nagy lett így a szabad hely, ahova szétdobálhatom a cuccaimat. Borzalmas.
Megszólalt a csengő, én pedig rohantam ajtót nyitni. Azonnal Amber nyakába ugrottam, amint megláttam, és beinvitáltam. Még törölközőben szambáztam a lakásban, és elpanaszoltam neki, hogy nem találom azt a tatyót, amit vinni akartam. Közösen megkerestük – Bekka régi ágya alatt volt, ki tudja, ki tette oda? -, aztán elkezdtünk készülődni. Bekapcsoltuk a zenét, és a fürdőben elkezdtünk készülődni. Annak ellenére, hogy már hűvös november volt, rajtunk rövid, feszülős ruhák voltak. Amberen egy ezüst színű, rajtam pedig méregzöld. Ehhez mérten sminkeltünk, meg választottunk cipőt is, és csupán negyvenöt percet késtünk a buliból. Bekka és Mike már ott voltak, az egyik asztalnál ültek, és Mike meg Peti feltűnően jól mulattak, még a nővérem szája is felfelé görbült. Nem hittem volna, hogy ez a seggfej tud jófej is lenni – milyen érdekes, nem igaz? -, de mint kiderült, a nővéremért mindent megtenne, még meg is változott egy kicsit. Na persze nem annyira, hogy velem is tudjon viselkedni, de ne akarjak már mindent egyszerre! Amber kilőtt a tömegben, majd eltűnt, gondolom a táncos csajokat láthatta meg, így odatipegtem a magas sarkú cipőmben a nővéremék asztalához, és mosolyt villantva feléjük, leültem.

- Nahát, drága leendő sógorom, milyen jól nézel ki! – kacsintottam Mike felé, mire felnevetett. Egy fekete-szürke mintás pólót viselt, és sötét farmert. Meg kellett hagyni, a nővérem egy piszok kis mázlista.
- Köszi, te is irtó csinos vagy! – bókolt, mire csak elvigyorodtam.
- Ja, meg kell hagyni cica, nem is rossz, nem is rossz… - motyogta Peti, és olyan látványosan végigmért, hogy bennem akadt a levegő. Hogy merészeli?
- Ez az a villamos, édes öregem, amire te sosem fogsz felszállni, szóval jobb lesz, ha becsukod a szádat, és valami olcsó kis ribi után nézel, akikkel szoktál hálni! – szóltam oda neki, csak úgy mellékesen, mire ő felnevetett. Mindig ezt csinálta, sosem vette fel a sértéseimet, mindegy volt, hogy burkoltan mondtam, vagy nyíltan. Mintha én mindig megmaradnék Bekka kishúgának, és ennyi. Idegesítő egy fazon!
- Oké, te mondtad! – odahajolt Mike-hoz, és halkabban megkérdezte, mintha a nagy zajban amúgy is valaki meghallhatná rajtunk kívül. – Ki legyen az? – Mike megütközve nézett rá, mire Bekka felnevetett.
- Ne lepődj így meg, Életem! – megsimogatta Mike arcát, nekem pedig elszorult a szívem. Volt valami iszonyatosan nagy szerelem kettejük között, amilyet még sosem láttam, tapasztalni meg tutira nem fogom. És emiatt, bármennyire is szégyelltem bevallani magamnak, de irigy voltam Rebekára. Megtalálta az igazit, a nagy őt. Én sosem fogom már? – Azt hittem, ha már együtt készíttettétek nekem a gyűrűt, ennyire megismerted Petit.
- Hát… én is azt hittem – vigyorodott el Shinoda.
- Na jó, én nem vagyok kíváncsi a vadászatra, elégszer láttam már otthon! – mondtam, és felálltam, hogy igyak végre valamit.
- Most miért? – kapta el a kezemet Peti, és vigyorogva nézett fel rám. – Te mondtad, nem is érdekel, hogy sikerül-e felszednem valakit?
- Majd dobj meg egy SMS-sel… - vonogattam a vállamat, majd otthagytam őket, és a pulthoz sétáltam.

Kértem egy pohár vodkát, tisztán, és felültem az egyik bárszékre. Nem sokkal később megjött Amber is, néhány lány társaságában, és vihorászva Petiről kezdtek el beszélni. Igen, arról a Petiről – a mi Petinkről. Ah, hihetetlen, hogy mindenkinek tetszik! Bosszantó. Senki sem látja, hogy egy szoknyapecér? Vagy pont ezért szeretik? Ők is egyek akarnak lenni a megfektetett nők sorában?
És Peti csak vigyorgott, csábította az egyik csajt, én pedig addig ittam, míg teljes képszakadás nem volt. Nem bírom ezt a sok boldog embert!
Másnap reggel úgy ébredtem fel, hogy a fejem hasogatott, és az ágyamban mellettem Bekka feküdt, mellette pedig Mike. Mind a hárman az előző esti ruháinkban voltunk, és valamilyen furcsa oknál kifolyólag Mike fején egy McDonald’s-os korona volt. Érdekes… Aztán nagy nehezen rájöttem, hogy azért ébredtem fel, mert a telefonom rezgett párat a táskámban, aminek a vállpántja valamiért a combom köré volt tekeredve. Mégis mennyire áztunk el tegnap?
Az MMS(!) feladója Peti volt, mellette egy csaj pózolt egy ágyban(!), marha nagy vigyorral a képén, alatta az üzenet: „Sikerült megfektetnem. Remélem neked is hasonlóan jó éjszakád volt, cica!”
Rohadj meg, hogy ezért felébresztettél! – morogtam és nagyot nyögve a fejfájástól, visszafeküdtem.