Esküvő - 1. rész

"Szeretni valakit az több mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."
(Erich Fromm)



48. fejezet

Bekka szemszöge:

Az ember lánya azt gondolná, hogy nincs miért aggódnia vagy idegeskednie az esküvőjén, mert minden tökéletes. Hiszen minden adott volt: egy tökéletes vőlegény, csodás helyszín, barátok között. Mégis, ahogy ott álltam a széksorok végénél elhelyezett hófehér paraván mögött, elfogott a fájdalom. A torkomban gombóc keletkezett, a szemeimbe könnyek gyűltek. A francba, nem csinálhatom ezt most! – futott át a gondolat az agyamon, de képtelen voltam ellentmondani az érzéseimnek. Éreztem, hogy az egész testem megfeszül, tiltakozva a felhangzó zenére, majd felfigyeltem Peti könyökére, ami a bordáim közé fúródott.

- Bocs… - suttogtam rá sem nézve, majd belekaroltam. Pontosan éreztem az enyhe rántást, ahogyan megpróbált elindulni velem, hogy befordulhassunk az oltár felé. Csupán két lépést sikerült megtennem, s ahogy megláttam a székeket, lecövekeltem. – Várj! – susogtam halkan, és erősen megszorítottam a kezét. – Egy pillanat! – kértem, és lesunytam a fejemet, hogy ne láthassa, hogy sírok.
- Reba? – hangja kérdő volt, nem sejtett semmit, de ahogy kissé lehajolt, hogy belenézhessen a szemembe, láttam az arcán végigfutó érzelemhullámot. – Reba! – hangja inkább volt ijedt, mint parancsoló, hogy nézzek már rá, mégsem tettem semmit. Sőt, inkább belekapaszkodtam a karjaiba, és homlokomat a vállára döntöttem.
- Adj egy percet! – motyogtam, és mélyeken lélegeztem. Basszus, ezt nem most kéne!
- Bekka? – Mike hangja közvetlen közelről jött, de nem mertem rá felnézni. Mégis, mit fog szólni, hogy itt sírok? – Peti, mi történt?
- Nem tudom… - vonta meg a vállát a kérdezett, én pedig felnéztem. A tekintetemmel a húgomat kerestem, aki halvány rózsaszínű ruhájában ott állt Mike és Brad között, hosszú, szőke haja fel volt tűzve, és kérdőn nézett az általam annyira szorongatott Petire.
- Bekka, mi… - pillantott rám Lexi, de az ő arcán rögtön láttam azt, amit a többiekén nem: megértett. - Figyelnek téged… minket… - motyogta, és elém lépve magához húzott. Mindig is próbáltam tartani benne a lelket, hiszen én vagyok az idősebb, de most jól esett, hogy ez egyszer én szomorkodhatok az ő vállán. – És nagyon örülnének most, ha itt lehetnének, tudod te is!
- Aha… - mormogtam a nyakhajlatába, ahova befúrtam az arcomat.
- Életem… - Mike érintése a derekamon mindent jelentett most. Tényleg megvolt majdnem mindenem, ami sok embernek nem jutott, én mégsem hálás voltam most, hanem szomorú.
- Ne haragudjatok! – emeltem fel a fejemet, de még el sem tudtam lépni Lexi elől, Mike máris a hátamhoz simult, és átölelt mindkettőnket.
- Nem haragszunk! – mosolygott rám bíztatóan a húgom, és puszit nyomott az arcomra.
- De nem ám! – hangzott Mike felől is. – Akarod, hogy elhalasszuk?
- Dehogy! – nevettem fel most már megkönnyebbülten. – Holnap lesz az esküvő, és még egyszer sem próbáltuk el. Azért nem akarom, hogy valami balul süljön el! – fordultam Mike felé, hogy megölelhessem. – Csak eszembe jutott, hogy jó lenne, ha apuék is itt lehetnének…
- Mert én már nem is vagyok elég jó, mi? – zsörtölődött viccelődve Peti, mire rávigyorogtam.
- Én fokoztalak le lehetséges vőlegényből, menyasszonykísérőnek – öltöttem rá nyelvet.
- Jaj, ilyenkor olyan büszke vagyok rád! – veregette meg a vállamat Lexi, és kárörvendő mosollyal nézett Petire. Mike és Brad összevigyorogtak.
- Hidd el nekem, én sosem fogok elvenni senkit. Házasság? Az csak az olyan korlátozott embereknek való, mint ti. Én szeretek virágról virágra szállni.
- Most így nevezed a dolgot? Te nem szállsz azokra a virágokra, hanem vetődsz. A kezedben permetező kannával…
- Akkor lehetne, hogy próbáljunk, mielőtt még kinyírjátok egymást? – vetette közbe Mike, mire egyetértően bólogattam.

A próba után láttam mindenkin, hogy próbálták elterelni a figyelmemet, ami amúgy tökéletesen felesleges volt. Chesteren láttam, hogy azt várja, mikor fogok bőgve elrohanni, vagy valami hasonló. De ilyesmiről szó sem volt, hiszen egyszerűen csak hiányoztak a szüleim, de tudtam, hogy nem lehetnek itt. Ez fájt, de elfogadtam.
A délután első felét együtt töltöttük. Ott voltak Mike szülei, a testvére és a családja, az LP-sek a családdal, Tak, Ryu és Cheapshot is, Peti, néhány kollégám, Mike néhány vendége még, és a húgom. Összesen voltunk körülbelül nyolcvanan. Ennyi embert hívtunk meg, nem többet. Nem voltak felesleges meghívottak, mert minek? Anna és Otis este érkeztek meg, Six-szel együtt. Six volt Anna párja, akinek halvány gőzöm se volt, miért ez a neve, de mindegy is volt. Kedves volt, és vicces. Mike normálisan viselkedett, úgy tűnt a közelgő esküvő tényleg, igazán boldoggá tette.
Szóval a délután így telt, de később Tal és Lexi eltávolítottak Mike közeléből, és Hawaii gyönyörű szigetén bevettünk magunknak és bárt. Nagyon lánybúcsú szaga volt a dolognak, mivel tényleg minden fiatalabb női vendég jelen volt, és volt egy olyan sejtésem, hogy Chez és Peti is valami hasonló helyre vitték Mike-ot. Sőt, biztos voltam benne, hogy Peti terveiben még a sztriptíztáncosok is szerepeltek. Mégsem voltam ideges vagy hasonló, élveztem, hogy sokan ott voltak velem, iszogattunk, táncoltunk kicsit, és beszélgettünk.
Éjszaka, vagyis hajnalban gondolkodtam rajta, hogy a kicsiny szállodában, ahol most csak mi voltunk, átmegyek Mike szobájába. Vajon szabad-e? Nyilván nem. Tal, Lexi és Amber kifejezetten hangsúlyozták, hogy ne merjek átmenni, de én nem voltam annyira híve az ilyesminek. Bár szépen hangzik ez az egész, mégis… bizsergett minden sejtem Mike-ért. Kapkodtam levegőért, nem tudtam, mi van velem, a lábaim önként megindultak. Lassan sétáltam végig a folyosókon, beszálltam a liftbe, és feljebb mentem egy emeletet. Megálltam a szobája előtt, és lámpalázasan toporogtam egy picit. Végül sikerült összeszednem magam, és bekopogtam. Vártam egy kicsit, de végül csak kinyílt az ajtó. Már-már azt hittem, még nem értek vissza a srácok, de szerencsére nem volt igazam. Mike ott állt előttem, kissé kócosan, szemei csillogtak az elfogyasztott alkohol mennyiségétől, de ajkán félreérthetetlen mosolyként megmutatkozott, hogy örül nekem.
Nem kérdeztem semmit, ahogyan ő sem. Ő csak egy alsónadrágot viselt, ami totálisan elvette az eszemet, míg rajtam a bulizáshoz viselt, rövid, barackszínű ruhám volt. A kezem után nyúlt, és berántott maga mellé a szobába. A helyiségben sötétség honolt, csak az éjjelilámpa halvány fénye derengett az ágya mellett. Mi viszont nem vesződtünk azzal, hogy eljussunk a puha párnákig, Mike úgy kapott utánam, mintha nem is pár órája váltunk volna el egymástól. Ajkai most nem finoman kóstolgatták az enyémet, hanem tele maró vággyal és szenvedéllyel.
Ujjai végigsimítottak a testemen; a gerincem mentén éreztem, ahogyan játszadozott, majd a combomhoz nyúlt, és egyik lábamat felhúzta az oldalához. Szorosan simultam hozzá, nyelvemmel az övét kerestem és játszottam, s így az ölünk is tökéletesen összeért, éreztem, mennyire kíván. Én akartam először őt megszabadítani a ruhájától, de megelőzött. Félrelökte a kezemet, és megkeresve a ruhám alját, lerántotta rólam. Belevigyorogtam a csókba, és inkább a nyakához hajoltam, s ott kezdtem puszilgatni, nyelvemmel játszadozni a bőrén. Halkan felnyögött, ujjai a fenekembe martak, én pedig az alsónadrágjához nyúltam és lejjebb toltam, hogy végigsimíthassak férfiasságán. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy hangosan felnyögjek, irtó jó volt érezni az ujjaim alatt a meleg, selymes bőrt, és azt, hogy Mike mennyire élvezi, ahogyan kényeztetni kezdem. Eközben ajkai közé vette a fülcimpám, nyelvével körözött rajta, vagy megszívta egy kicsit. Magamban elmosolyodtam, annak a veszélyén merengve, hogy ez holnap meg fog látszani. Ujjai utat találtak a bugyim széléhez, legörgette rólam, majd simogatni kezdett. Újra a szájához hajoltam, hogy megcsókolhassam, s közben mégis az ágy felé kezdtem tolni. Végtelennek tűnt a várakozás, nem bírtam tovább, de ő is készséggel hátrált, majd ült le az ágy szélére. Egy pillanatra elváltam tőle, belenéztem a szemébe, ahol csak huncut csillogást láttam, majd az ölébe helyezkedve magamba vezettem. Elakadt a lélegzetem az érzéstől, sosem fogom megszokni, hogy ennyire tökéletesen összeillünk. Talán ezt nem is lehet.
A hátamat simogatta, csókolt, és néha hangosan sóhajtozott, míg én mindkettőnket a beteljesülés felé űztem. Az, hogy ma ezt nem lenne szabad, csak még jobban felcsigázott, és szerintem nem csak engem, de őt is.

Mike szemszöge:

Mire reggel felébredtem Bekka már nem volt mellettem, mégis mosolyogtam. Jobb is, ha visszaosont a szobájába, még a végén le lettünk volna cseszve, ha rájönnek, hogy mi igenis aktívan együtt töltöttük az éjszakát. Vigyoroghatnékomat nem tudtam leplezni, egész nap így mászkáltam, Chester és Peti pedig irtó gyanakodva méregettek – persze, a két alfahím, akik köztudottan imádják a szexet – pont ők ne jöttek volna rá?
Szóval vidáman figyeltem, ahogy anya és apa bejöttek hozzám, mikor már fel voltam öltözve, és majdnem kész voltam az oltár elé vonuláshoz. Egy sötét nadrágot, fehér inget és egy mellényt viseltem – Bekka választotta ki őket. Anya, habár ez már nem az első esküvőm, mégis könnyes szemekkel igazgatta a nyakkendőmet, meg birizgálta a hajamat – amit mondjuk nem sokáig hagytam neki. Szerettem volna találkozni Rebekával is, de tudtam, hogy most már tényleg nem szabad. Csak tudni szerettem volna, hogy jól van-e. A tegnapiak ráébresztettek, hogy ő igencsak egyedül érezheti magát néha. Mégis türelemmel néztem a még a szertartásig lévő két óra elébe. Végülis minden jól fog sikerülni…

**

Ideges voltam, mégis boldog. Ott álltam a tengerparton, mellettem az öcsém és Brad, és vártam, hogy Bekka megjelenjen a sorok között. Végignéztem az embereken, és elmosolyodtam. Anya ült az egyik első széken, és már most sírt. Hihetetlen, hogy mindig képes sírni, míg mellette apa mosolyogva csitítgatta. Ezen halványan elmosolyodtam. Ha a házasságunk fele olyan jó lesz, mint az övék, akkor örök életünkben boldogok leszünk. És tudtam, hogy így lesz!
Aztán tekintetem a két székoszlop között lévő kis ösvényre terelődött, ahol megpillantottam Lexit. Csodaszép, halványzöld, nyári ruhában volt, kezében egy kis csokorral, és mosolyogva sétált végig a sorok között. Oké, akkor nemsokára Bekka jön!
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, majd ahogy meghallottam a halk zongoraszót, felnéztem. Mindenki felállt, és egy emberként fordult kissé hátra. És Bekka ott állt a kis ösvény végénél, hosszú, fehér ruhában, Petibe karolva, kezében rózsaszínű virágcsokor. Arca előtt hosszú fátyol lebbent, én pedig megbabonázva figyeltem, ahogy közeledik. Nem, ez nem álom. Ez már nem lehet az. El sem mertem hinni, hogy mindez valóban megtörténik, de lassan kénytelen voltam beismerni, hogy mindez valóság. Peti most az egyszer komoly volt, arcán halvány mosoly játszott, ahogyan elém kísérte Őt. Felém nyújtotta Bekka kezét, én pedig elfogadtam tőle.

- Vigyázz rá! A legdrágább kincsemet adom neked – mondta, mintha tényleg csak Rebeka édesapja lenne, majd mosolyt villantott, miután bólintottam.

A fátyol vékony anyagán keresztül láttam, hogy Bekka egy pillanatig még Peti után nézett, aki beállt Brad mögé, mint Lexi párja a menetben. Ő is meglepődött a szavain, nem csak én. Aztán lassan megfogtam a fátyol alját és felfedtem az arcát. Most nem viselt sok sminket, épp hogy csak halványan látszott az enyhe rózsaszín tónus az ajkain és a szeménél, de mindenkinél gyönyörűbb volt a világon!
Halványan, már-már szégyenlősen elmosolyodott, majd a pap felé fordultunk.
Nem igazán emlékeztem később, miként is szólt a szöveg vagy hasonló. Csak arra figyeltem fel, mikor felszólította Bekkát, hogy mondja el a fogadalmát. Kíváncsi voltam, vajon mit fog mondani, bár annak ellenére, hogy dalszövegek ezreit írtam már meg, most biztos voltam benne, hogy kettőnk közül ő lesz a szavak embere.

- Mike… - kezdte remegős sóhajjal, és megszorította a kezemet, ahogyan egymással szemben álltunk. – Mielőtt megismertelek téged nem voltam teljesen egész. Sokáig azt gondoltam ez a szüleim elvesztése miatt van. Viszont mikor megfordultam a kezemben a két lemezzel abban a boltban, és megláttalak téged… – elmosolyodott, de láttam rajta, hogy kissé zavarban van. Furcsa volt, egy olyan embertől, aki nem is olyan régen több tízezer ember előtt lépett fel. – Nos, akkor mintha valami megmozdult volna. Nem a másik felem tért vissza, hanem valaki teljesen új született a lelkemben, eltörölve mindent, ami előtte volt. Bár azután a találkozás után sok minden történt, valahol mindig is sejtettem, hogy együtt fogunk maradni. Mert… mert még sosem éreztem így senki iránt. A világon a legnagyobb öröm és megtiszteltetés ért, mikor megkérted a kezem – enyhén megcsóváltam a fejem, de mosolyogtam. Enyém a megtiszteltetés. – Köszönöm neked, hogy annyi mindent kaptam, nem csak élményeket, nem csak tárgyakat, hanem szeretet, és a szívedet is! Vigyázni fogok rá, ahogyan csak tőlem telik, mert szeretlek. Mindennél jobban! – egy hosszú másodpercig a szemembe nézett, tekintetében pedig ott volt a legtisztább érzés, amit én is éreztem: a szerelem.
- Mike… - fordult felém a pap, de én le sem vettem a szememet Bekka arcáról.
- Én mindig… örökké… szeretni foglak! – ennyi volt. Nem készültem hosszabb szöveggel, de ezt megígérhettem. Szemei könnybe lábadtak, azt hiszem tényleg ez volt a lehető legjobb, amit mondhattam. Boldogan elmosolyodott.

Ezután következtek az igenek, aztán a gyűrűk. Régóta nem volt rajtam ilyesmi, de a kis fehérarany karikák tökéletesen illettek mindkettőnkre. Végül felszólítottak egy csókra, én pedig boldogan, hevesen dobogó szívvel öleltem magamhoz Bekkát, és teljesítettem be az eskünket. A vendégek tapsoltak, valaki fütyült is – Joe-ra ismertem ebben. Még egy pillanatra megálltunk, hogy készíthessen a fotós egy-két képet rólunk ott, aztán elindultunk a sorok között. Ujjainkat összefűztük, mögöttünk Peti és Lexi lépkedtek, mögöttük pedig a többiek. Végigsétáltunk a hosszú járdán, ami visszavezetett a szabadtéri pavilonhoz, ahol majd a vacsora és a többi dolog lesz. Ahogy haladtunk, Bekka közelebb hajolt és a fülembe suttogott:

- Látod, semmi rossz sem sült ki a tegnap esténkből!

UI: A ruháik ugyanolyanok, mint az első képen fent.