Furcsa születésnap

Sziasztok!
Azt hiszem, nagyjából mindannyian sejthettétek, hogy ez a nap semmiképp sem fog eltelni bejegyzés nélkül!
Ma 35 éve született Mike, ezúton szeretnék neki nagyon boldog szülinapot kívánni!
És persze írtam valamit Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy szerintem életemben nem írtam még ilyen paradoxon módon furcsa akármit! De most halálosan komolyan mondom, majd meglátjátok, ha elolvassátok! Még nekem is irtó furcsa az egész, de hát ettől szeretem. Hogy olyan más, és szerintem egyedi. Talán ilyet még senki sem írt! A végén kommentben nyugodtan feltehetitek a saját kérdéseiteket. Majd meglátjátok miért.
Szóval még egyszer: Happy Birthday Mr. Shinoda!



Az egyszerűség és tisztán látás végett először is szeretném tisztázni, hogy ki kicsoda, és miért vagyunk itt. Tehát én, mint azt mindannyian tudjátok, Amy vagyok. Én alkottam meg a Szerelem a színpadont és az A Thousand Suns-t. Na nem az albumot, a fanfiction-t. Az én szereplőimmel fogunk most foglalkozni kicsit, eme nemes februári, mínusz húsz fokban. Nos, tekintve, hogy Mikeból így kettő van, egyiküket kénytelen vagyok átnevezni, persze csak bizonyos határokon belül. Így mostantól az a Mike, aki a Szerelem a színpadon-ban szerepel, ő lesz Kenji, az ATS beli pedig Mike. Szerintem a Mike1 és Mike2 hülyén hangzana…

*

Mindenek előtt igyekeztem nem korán felébreszteni őket, és olyan helyre hívni, ahol ebédelni is lehet. Na, itt persze nem Kenjiről és Mikeról van szó, tudtam, hogy ők kibírják akár két napig is alvás nélkül, de Léni szeret lustálkodni. Így egy jelenleg üres – rajtam és a pincéreken kívül nincs itt senki – gyorsétteremben vártam rájuk, és természetesen nem kellett csalódnom.

Kenji és Bekka kéz a kézben léptek be a falatozó ajtaján, arcukon mosoly. Most, hogy így jobban megnéztem magamnak Őt, rájöttem, hogy tényleg igazam volt: neki az idő múlása jól állt. Nem mintha fiatalabb korában ne lett volna álompasi a számomra, de most kifejezetten sármos volt. Ahogyan az egy férfihez illik. Azonnal kiszúrtak engem az egyik asztalnál, és felém vették az irányt. Bekka adott két puszit, Kenji megrázta a felé nyújtott jobbomat, és megdicsért, hogy csinos vagyok. Nos, eddig nem volt hiba, pont olyan volt, mint mindig. Kedves és rettentően helyes.
Nem sokkal később, néhány csendes perc után újra csilingelt az ajtó fölötti kis csengő, és belépett a másik páros. Léni, amint megpillantott, elvigyorodott, és szinte futva tette meg a távolságot köztünk. Én is mosolyogtam, felálltam, hogy aztán jó szorosan magamhoz ölelhessem őt. Mike először nagyra nyílt szemekkel nézte Bekkát, és az idősebb önmagát, majd Lénire és rám pillantott. Vártam, vajon mit fog tenni, s pár pillanattal később Ő is megölelt.

Mikor végre mind az öten helyet foglaltunk, kijött az egyik pincérlány, és felvette a rendelésünket. Kenji egy kávét kért, Bekka egy jegeskávét – igen, itt kiütközött a fagyi-imádata -, míg Mike, Léni és én egy-egy forró csokit. Nem is kellett sokat várnunk, pár perccel később már a gőzölgő italaink fölött néztünk a másikra. Kenji barátságos pillantással nézett hol engem, hol a fiatalabb önmagát, de míg egyik kezével a kávéját kavargatta, másikkal Bekkát ölelte. Nem úgy, mint a másik páros, akik külön is ültek. Mike az egyik, míg Léni a másik oldalamon.

- Hát először is, szeretnék nektek nagyon boldog születésnapot kívánni! – szólaltam meg, végülis én rángattam őket ide, egy helyre, egy időbe.
- Köszönjük szépen! – biccentett jókedvűn Kenji, míg Mike mellettem még egy puszit is nyomott az arcomra hálája jeléül.
- Nos, azért csődítettelek titeket ide, mert úgy gondoltam, hogy ezen a napon megválaszolhatnánk a kedves olvasóimnak pár kérdést, és talán még többet vethetnénk fel nekik.
- Mondjuk, hogy miért írtál nekem egy hátbatámadós, ribanc unokahúgot? – motyogta mellettem Léni, és szomorúan vizslatta a szemben ülő Kenjit.
- Azt le kell szögeznem, hogy amit írok, az attól olyan amilyen, mert ti alakítjátok. Én csak leírom mit tettetek, és éreztetek. Magukat a cselekményeket nem én irányítom.
- Szóval, ha be akarok verni neki egyet, nem akadályozod meg? – vonta fel a szemöldökét ugyanúgy, ahogyan én is szoktam.
- Nem, természetesen nem.
- Csak tudnám amúgy, hogy mi bajod van! – sóhajtott fel Mike, de szüntelenül Bekkát vizslatta.
- Mondjuk az, hogy most is azt a nőt bámulod, akiről Amyvel írunk. Amúgy semmi az égvilágon!
- Azt hiszem nekem ez kicsit magas! – Bekka Mike-ot nézte, nem értette, miről folyik a vita.
- A történések adottak, és ne beszéljünk erről, jó? Ha Mike nem veszi észre, ami a szeme előtt van…
- Akkor egy hülye! – morogta befejezésül Léni, mire Kenji rosszallóan nézett rá.
- Hé, mégis csak rólam van szó! – mordult fel.
- Na és? Te normális vagy, a fiatalabb önmagaddal ellentétben! – Léni úgy fújt Mikera, hogy biztos voltam benne, menten feláll és felpofozza itt helyben.
- Attól még, hogy összejöttem Fannival, te ugyanolyan fontos vagy nekem, mint az elején! – ezért nem pattant fel és pofozta meg Őt. Amiért én sem tenném. Mindketten majdnem leolvadtunk a székünkről ezeknek a szavaknak a hallatán. Léni sosem tudott haragudni Rá. De itt a kérdés: vajon ez így is marad örökre? Nem sokall-e majd be néhány hónap múlva?
- Akkor nézzük csak… - gondolkodtam egy picit, hogy mit is kérdezzek először. – Kenji, mit éreztél, vagy mit gondoltál, mikor először megláttad Rebekát abban a boltban?
- Először azt, hogy itt van végre egy nő, normális ízléssel – nevetett. – El sem tudod képzelni, hogy miért mennek a mai fiatalabb nők a könyvesboltba. Ha el is jutnak a boltnak abba a részébe, ahol a zenék vannak, valami mást vesznek, nem Linkin Parkot. Persze, nem mondom, hogy én nem szeretek más zenéket. Sőt…
- Igen, ismerlek! – bólogattam mosolyogva, mire mosolya még szélesebb lett.
- Na szóval, aztán mivel elváltunk Annával, úgy gondoltam megengedhetek magamnak és könnyed kis flörtölést!
- Könnyed kis flörtölést? – kapott a szón Bekka, és kérdőn, de jókedvűen nézett fel Rá.
- Hát nem tudtam, hogy te leszel az igazi!
- Ezt elsőre sosem tudjuk, pajtás! – Mike szavai megleptek, még én is kérdőn fordultam felé, Léni mellettem pedig szinte majdnem átmászott előttem az asztalon, hogy jobban lássa az arcát. – Most mi van? – mintha kicsit zavarba jött volna.
- Semmi, semmi! – lapogattam meg a vállát, és úgy néztem Lénire, hogy értse, itt most szerintem róla volt szó. De ő csak lemondóan sóhajtott, és visszatért a forró csokijához.
- Hát ebben van valami! – hümmögött egyetértően Kenji. – Legalábbis a mi esetünkben – pillantott Mike-ra. - Aztán mikor beszélgettünk ott fagyizás közben, valahogy úgy éreztem, szeretnék vele még találkozni. Nem is tudom… Jó volt vele. Üdítő volt a társasága. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy irtó csinos – Bekka erre halványan elpirult, de nem szólt semmit.
- Rendben. Akkor beszéljünk kicsit arról, mikor összevesztetek Anna miatt. A koncerten.
- Ott már elmondtam mindent – sóhajtotta. – Úgy éreztem, hogy ki vagyok hagyva a saját életemből, és ez nem tetszett. Szerettem Bekkát már akkor is, és azt hiszem, kicsit csalódott voltam, hogy nem mondta el, hogy Annának van valakije. De ez édes kevés lett volna ahhoz, hogy komolyabban közénk álljon.
- Kicsit igazat is adtam neki, ahogy később jól átgondoltam – Bekka nyugodt hangja teljesen más volt, mint Lénié és az enyém. Belőle áradt az, hogy felnőtt nő, aki tökéletes Kenjinek. – Nekem is voltak ilyenek a múltamban.
- Peti nem volt könnyű eset, mi?
- Hát nem – halványan rám mosolygott, de nem látszott az arcán, hogy vágyna azokba az időkbe. Innen is tudtam, hogy őszintén szerelmes Kenjibe. – Szóval aztán beláttam, hogy nem kellett volna kihagynom ebből a dologból. De végül tényleg nem lett belőle komolyabb baj, már ami kettőnkre vonatkozott volna.
- Jól van, akkor kicsit térjünk át rátok! – kétfelé pillantottam, Léni mosolygott, Mike pedig figyelmesen hallgatott. – Mike, milyen volt, mit éreztél, vagy gondoltál, mikor még csak Interneten keresztül beszéltetek Lénivel?
- Hát én izgatott voltam, mert nem tudtam, hogyan fog viselkedni – halványan elmosolyodott, én pedig kicsit hátrébb csúsztam a széken, hogy ők is láthassák egymást. – Reméltem, hogy nem egy hisztérikus rajongó lesz, bár a leveleiből már sejtettem, hogy jó embert választottam.
- Tetszett neked? – közbevágtam, tudtam, mindenki erre kíváncsi. – Mint nő, felkeltette az érdeklődésedet? – Léni mellettem akkorát rúgott a bokámba, hogy egy pillanatig csak csillagokat láttam, de azért ő is, meg én is Mike-ot figyeltük.
- Hát… - láttam rajta, hogy zavarba jött a kérdéstől, de nekem nem tudott hazudni. Fizikailag képtelen volt rá, ha velem beszélt. Ezért is ismertem olyan jól, mert annak, aki egyengeti az útját, és néha beleszól abba, hogy mi történjen (de tényleg csak néha) nem tud hazudni. – Igen, tetszett – ennyit mondott, és ahogy elnéztem nem is akart többet ehhez a témához hozzáfűzni.
- Komolyan? – hüledezett Léni, és meglepetten pislogott Rá.
- Hát igen. Csinos vagy, ez miért meglepő? – pillantása találkozott Helénáéval, én pedig Kenjire vigyorogtam.
- Furcsa, hogy fiatalabbként, és egy másik életben nem mondod ki, hogy mit érzel, igaz? – a szakállal keretezett arc mosolyra rándult, Bekka pedig hangosan felkacagott.
- Na most azért vagyunk itt, hogy rajtam viduljatok? Beszéljünk inkább arról, hogy te – mutatott az idősebb felé – hónapokon keresztül elhallgattad Bekka elől az Ellás dolgot! – talált, süllyedt!
- Te meg ezt honnan…? – azt hiszem Kenji magában is rájött, honnan is tudja Mike ezeket, és szúrósan nézett Lénire, aki viszont bőszen mutogatott rám.
- Szerintem erről már felesleges beszélnünk – mondta derűs nyugalommal Bekka. – Elkövetett egy hibát, és? Mindannyian követtünk már el. Ha jól értem, annak ellenére, hogy Mike – itt a fiatalabbra nézett. – nem lépett Léni felé, te sem tettél semmit – pillantott Heléna felé, aki eltátotta a száját egy pillanatra. – Végülis mit tettél ahelyett, hogy elmondtad volna neki, hogy szereted?
- Hogy szeret? – mordult fel Mike, és úgy nézett Bekkára, mintha két feje nőtt volna a lánynak hirtelenjében. – Otthagyott a repülőtéren. Mármint nem jött haza. Elfutott.
- Ezt te tényleg így gondolod? – hördült fel Léni is. – Anya beteg volt… - kötötte az ebet a karóhoz, és csak ketten tudtuk, hogy ez hazugság.
- Ha egy kicsit is szeretnél, akkor együtt örültél volna velem és Fannival.
- Fanni? – kapcsolódott be Kenji is.
- Az unokahúga – bólintottam felé.
- Te írtad bele, szóval a te hibád! – nézett rám Léni. Elmosolyodtam a hevességén, teljesen olyan volt, mintha magamat látnám és hallanám. – Amúgy meg – villám gyorsan tekintett inkább Bekkára. – Te sem vagy éppen olyan hű de bátor meg makulátlan!
- Tessék? – Kenji és Bekka egyszerre kérdezték, én pedig kérdőn felvontam a szemöldökömet. Na, ez a fordulat elég új még nekem is.
- Ha a futásról van szó, te is jó vagy, tekintve, hogy a te példádat követtem, mikor hazamentem. Arról nem is beszélve, hogy Petivel voltál végig. Ha jól emlékszem készültek érdekes képek egy bizonyos buliról.
- Az egy teljesen más szituáció volt! – fortyant fel egy kissé Bekka is, én pedig nevetve leintettem őket. Mind a négyen rámnéztek.
- Na látjátok, ezért szeretlek benneteket annyira! Ezt sem én alakítom, ti magatok kreáljátok ezt a veszekedést is, és én imádom, hogy külön életre keltek minden alkalommal. Valójában Léni és Mike az esetek nyolcvan százalékában nem azt csinálják, amit szeretném – néma csend következett.
- Ha a mi szülinapunk alkalmából vagyunk itt – szólalt fel végül Mike, és megengedett magának egy futó mosolyt is. – Akkor miért nem beszélünk kellemesebb témákról?
- Például?
- Nos, azt mondod, hogy nem te irányítod a tetteinket, hanem mi magunk? - kérdőn nézett rám, és ahogy végignéztem rajtuk, láttam, hogy ez a téma mindegyikőjüket érdekli.
- Adtam nektek személyiséget, ez igaz, de ti cselekedtek. Tudtam mindig is, hogy Bekka egy kedves, megértő lány lesz, ahogyan Kenji is hasonlóan magával ragadó személyiség. Léni sokkal inkább tűzről pattant, előbb cselekszik, mint ahogy végiggondolná a dolgokat, ahogyan Mike is illik hozzá, hiszen még pörgősebb, mint idősebb önmaga, és több hibát is halmoz.
- Miféle hibákról beszélsz? – kérdezte az említett.
- Egyelőre nem mondhatom meg, de te is rá fogsz idővel jönni, mikor szúrod el nagyon.
- Úgy érted ennél is jobban? – szúrta közbe Léni, mire Mike dühösen szusszantott egyet.
- Tudnunk kell megbocsátani, de tudnunk is kell felismerni, ha hibáztunk – Kenji szavai most kifejezetten Mike-hoz szóltak. Furcsa volt látni, hogyan próbálja befolyásolni önmagát, aki egy rész abból a lélekből, ami teljessé teszi a valódi Mike Shinodát.
- Az, hogy összejöttem Fannival, nem hiba volt. Csak Léninek tudnia kellene elfogadni! – ezzel felállt, puszit nyomott az arcomra, és kisétált a vendéglőből. Bekka sajnálkozva nézett a mellettem lehorgasztott fejjel ücsörgő Lénire. Nos, én is sajnáltam kissé, de sejtettem, hogy Mike nem fogja bírni ezt a beszélgetést. Kihívtam a pincért, és rendeltünk ebédet. Annak ellenére, hogy ez egy különleges nap volt, mind a négyen egyszerű hamburgert rendeltünk.
- Tudsz valamit mondani, mi lesz velünk még? – kérdezte végül Bekka, megtörve a csendet. Erre már Kenji is felkapta a fejét, ahogyan Hel is.
- Tudnék, természetesen. Előre látom az egész történetet, mindkettőt. De még okozhattok meglepetést. És fogtok is, ebben nem kételkedem. De nem árulhatok el sok mindent, azzal elrontanám a dolgok alakulását.
- Mit fog szólni hozzá? – kérdezte félve Léni.
- Mihez? – Bekka ugyan nem tudta, de én igen. Tudtam, mire gondolt.
- Ahhoz, hogy Chez és én… szóval izé…
- Ó, komolyan? – Kenji szeme felcsillant. – Nincs neki családja?
- Nincs. Még. Hogy mit fog hozzá szólni Mike? Mit szeretnél jobban, ha kiabálna, ezzel bebizonyítva, hogy féltékeny, de megromlana a kapcsolatotok, vagy ha elfogadná és örülne?
- Nem is tudom… Szentül hiszi, vagyis úgy érzi, hogy Fanni a nagy ő… - aranyosan fintorgott, de azért sajnáltam őt. Ha valaki, hát én tudtam, mit érez.
- Mike elég kiismerhetetlen, de nem fogsz csalódni. Ami titeket illet… - pillantottam Bekkára és Kenjire. – Nem mondom, lesznek még érdekes dolgok az életetekben! – mindketten elmosolyodtak, ahogyan én is. – Persze ez nem jelenti azt, hogy ne okoznátok még ti is nekem egy kis meglepetést…
- Hát akkor… igyunk Mikera! Mindkettőre – emelte a poharát Léni, és Kenjire nézett. – Köszönjük, hogy létezel, és ezzel megszépíted a mi napjainkat, még ha csak távolról is! Nagyon boldog harmincötödik születésnapot!
- Boldog születésnapot! – harsogtuk Bekkával Léni után, és koccintottunk a világ legtehetségesebb zenészének az egészségére.