Játékok

"Az ágyban sakkoztam a nőmmel: Ismeri az összes figurát."



15. fejezet


- Mit szólsz a cikkhez? – kérdeztem bágyadtan, de kissé féltem a választól. Na persze, nem úgy tűnt, mint akit izgat a dolog.
- Jól mutatunk egymás mellett! – kuncogott. – Nem foglalkozom ilyenekkel, Bekka! Hidegen hagy a sajtó véleménye… Alapjában véve higgadt ember vagyok, nem idegesít fel az ilyesmi…
- Akkor jó… - mosolyogtam, s szívemről mintha egy nagy kő pottyant volna le.
- Milyen volt a napod? Tudod, megkérdeztem volna előbb is, de valaki szinte megerőszakolt… - kuncogott, miközben még mindig a vállamat simogatta.
- Jó… John és Roger a főnökeim nagyon okos emberek. Képzeld, nem csak térinfót fogok tanítani! – pillantottam fel rá. – Planetológia alapokat is. Roger megkért, hogy vigyem a kurzust, mert a csillagászat prof nincs a városban.
- Ezt lehet? Mármint a csillagászat nem a szakterületed…
- Nem hát. Elvileg nem, a kurzus gyakorlatilag a prof neve alatt megy, de nem találtak mást… és gondolom a többieknek sok dolguk van, nekem meg annyira nem, így… - vontam vállat, majd felültem.
- Jól van, cicám! Örülök, ha örülsz! Bár nem szeretném, ha összeszednél valami friss húst… - mondta komolyan, miközben felült mellém, és magához ölelt.
- Nekem már van egy friss húsom – dörmögtem a vállába, mire felnevetett.
- Aha… én friss hús?
- Ki mondta, hogy rád gondoltam? – nyújtottam ki rá a nyelvem, miközben villám gyorsan felpattantam mellőle, ugyanis ezt a beszólásomat nem hagyta bosszú nélkül.
- Na várj csak! – fenyegetett, s utánam eredt.

Igyekeztem nem úgy visítani, mint egy ovis, mikor leterített az ágyamra, és csiklandozni kezdett, de nehezen ment. Rettentően csikis voltam, és ezt már ő is tudta. Azt hiszem még sok bajom lesz ebből.
Megkaptam, hogy egy gonosz nőszemély vagyok, majd sértődött képpel, kivonult a szobából a nappaliba, felöltözött, és visszatelepedett olvasni a kanapéra. Csak vigyorogva kerülgettem, miközben pakolni kezdtem, de ő kitartónak bizonyult, mert egyszer sem nézett rám. Ez kicsit elvette a kedvemet. Milyen jó színész már? Ez nem ér!

A konyhába vonultam, és nekiláttam összeütni valami vacsorafélét. Nem is kíséreltem megkérdezni, hogy mit enne, mert úgysem válaszolt volna, így mivel hiányzott az otthoni palacsinta – nem voltam kibékülve annyira az itt vaffelként titulált édességgel -, így nekiláttam kikeverni a tésztát. Volt itthon lekvár, kakaó, fahéj, túró, úgyhogy már előre csorgott a nyálam.
Amikor sütöttem a tésztát, akkor sem nézett felém, sőt, a füle botját sem mozdította. Ez pedig engem rettentően bosszantott. Egyre csak őt figyeltem, ahogyan néha megigazította a szemüveget az orrán, és elmélyülten olvasgatott, ahogyan lapozott, vagy ahogyan megcserélte a lábát a fotel karfáján. Imádtam őt figyelni, szerettem volna minden mozdulatát megjegyezni.
Mikor végre készen lettem, és eltettem az összekent edényeket, már este nyolc volt. Kissé bizonytalan voltam, hogy akkor most megyünk-e vagy sem, mindenesetre összeszedtem magam, és végre leültem mellé, ölemben több betekert palacsintával.

- Kérsz? – pillantottam rá, mire nagy kegyesen rám nézett, majd a tányéromra. Elvett egyet, és illedelmesen megköszönte, majd visszatemetkezett a könyvébe. Basszus, ne már! Feszengve ültem mellette, miközben még az étvágyam is elment. Most tényleg haragszik? – Mike? – szólítottam meg halkan, mire újra felém fordult, s a barna szemek kérdőn pislogtak felém. – Most nagyon haragszol? – kérdeztem, miközben a tányér szélét szorongattam. Halvány gőzöm sem volt, hogy mit fogok csinálni, ha azt mondja, hogy igen.
- Hát… - kezdte sóhajtva, majd lassan, édesen elmosolyodott. – Úgy ismersz, mint aki tudna rád haragudni? – simogatta meg az arcomat, és szeretetteljesen pillantott rám.
- Most… most csak szórakozol velem? – háborodtam fel kissé, persze rá is játszottam. Ha ő így, akkor majd én is!
- Igen – bólintott, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Csak tátogtam egy sort, majd magyarul elmormoltam a válaszomat:
- Ezt még megbánod! – Mike egy pillanatra értetlenül meredt rám, lehet, hogy azt hitte, elküldtem a fenébe, de végül minden megoldódott, mikor az ölelésébe bújtam.

Nem tévedtem. Amint megettük a palacsintákat, összeszedtük a cuccainkat, és nekivágtunk az éjszakai Los Angelesnek, hogy végül Mike házában alhassunk. Szerettem itt lenni, valahogy olyan érzésem volt tőle, mintha otthon lennék. Persze a mi lakásunkat is szerettem, de Mike háza valahogy… valahogy mást jelentett, és jobban is tetszett, még ha nem is az én cuccaim voltak benne. Talán pont ezért… mert ő volt mindenütt.

A hét többi napja hihetetlenül gyorsan, boldogan és viccesen telt. Daniella minden órán, ahol bent ült nálam, vidáman vigyorgott, és kisebb poénokat is elejtett, aminek nagyon örültem. Így mindig jó hangulatban teltek az órák. Csak miattam vette fel a Planetológiát is, mert szerinte nagyon jó tanár vagyok. Hát mondanom sem kell, hogy mennyire megszerettem őt. Mindig jó kedve volt, és mindenről lehetett vele beszélgetni. Rendszerint vele és a csajokkal ebédeltem, s mindig hívtak is próbára, de én csak hárítottam. Terveim voltak Mike-kal, s mikor ezt közöltem velük, ők is egyetértettek: ők is inkább Mike mellett voksoltak volna.

És nem is akármiért akartam én Mikekal lenni, persze azon kívül, hogy ő volt a párom, ugyanis bosszút forraltam. Mike sosem volt az-az otthon ücsörgős típus, ritka alkalom volt, ha egy napon ne lett volna valamilyen dolga.
Így csütörtökön délután volt időm a hálószobájában és az odavezető úton mindent elrendezni. Daniella készséggel segített mindent beszerezni, sőt, ő talán jobban várta, hogy bosszút álljak Mike-on, mint én.
Így nekem már csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a falatnyi fehérneműt, amit választottunk, és miután mindent a helyére tettem, a hálóban várjam őt.
Hallottam, ahogyan nyitódik, majd csukódik a bejárati ajtó, és Mike elkiabálta magát, hogy megjött. Aztán hallottam a meglepett nevetést, ahogyan megtalálta a kis levelet a kulcsos tál mellett, majd elindult a megadott irányba. Először meg kellett keresnie egy bilincset, ami mellett egy újabb boríték elárulta, hol van a kis fekete korbács, majd egy következő levélke felvezette egyenesen hozzám.
Nem mondom, hogy nem volt furcsa, egy szál vadító fehérneműben ácsorogni a gyertyafénnyel megvilágított hálószobában, egy gyilkos tűsarkú szandálban, de a célért mindent!
Mike ruganyos lépteinek hangja egyre jobban felvillanyozott, és mint aki ezt csinálta egész életében, leheveredtem az ágy szélére, és a kezemen támaszkodva vártam, hogy belépjen az ajtón.
Mikor meglátott, hát enyhén szólva meglepődött. A barna tekintet először döbbenten, majd kaján csillogással nézett végig rajtam, ami engem totálisan zavarba hozott, de ezt igyekeztem leplezni egy mosollyal, majd a mellettem lévő helyre böktem az ujjammal. Kezében a beszerzett két eszközzel letelepedett mellém, és várakozóan pislogott rám.
A dolgom egyszerű volt: el kellett csábítanom. Ez tudtam, hogy sikerülni fog, hiszen amúgy is mindig sikerül, már vagyunk olyan kapcsolatban, hogy ne ütközzek akadályokba. Persze maga a helyzet, ahogyan ezt elterveztem nem volt hétköznapi, de ez volt benne az igazán izgató mindkettőnk számára. Tudtam, hogy ez a bosszú, nem olyan bosszú, mint amilyet talán érdemelne a kis sértődésért, de hát ez van…
Kivettem a kezéből a két kis játékszert, és félretéve az ágy sarkába, fölé gördültem.

- Milyen volt a napod? – kérdeztem halkan, miközben az ingje gombjait bújtattam ki a helyükről.
- Egészen eddig a pillanatig egész unalmas… - mormogta, s felém hajolt egy csókra, amit sajnos meg kellett tagadnom magamtól és tőle is.
- Nem-nem! – ráztam meg a fejemet, mire értetlenül meredt rám. – Ma én kényeztetlek!
- Mivel érdemeltem… ki? – kérdezte akadozva, mert a nyakához hajolva máris csókolni kezdtem a bőrét.
- Azzal, hogy vagy nekem – ebben őszinte voltam, és nem játszottam.

Mindennél jobban szerettem vele lenni, és mindent meg akartam neki adni, amire csak vágyott. Persze most egy kis csínyt készültem elkövetni, de azt hiszem a végén megbocsát nekem emiatt.
A terv egyszerű volt: a végtelenségig felhúzni őt. Miközben a nyakát csókolgattam, levettem róla az inget, majd a mellkasához hajolva azt is kényeztetni kezdtem. Kezeim lassan csúsztak le testén, és bontogatni kezdtem az övét, miközben nyelvemmel a köldöke körül köröztem, majd mikor kibontottam már a nadrágja gombjait is, lefelé kezdtem tolni rajta, s lefelé haladva ajkaimmal végigsimítottam alsónadrágba rejtett férfiasságán, amin tisztán látható és érezhető volt, hogy mennyire kíván.
Halkan felnyögött, ami hatalmas vigyort csalt az arcomra. Aztán újra felsiklottam az arcához, és megcsókoltam. Nem finomkodtam, nyelvem azonnal utat tört az övéhez, ami csak még jobban felkorbácsolta Mike vágyait.
Kezei a csípőmet szorongatták, és ujjaival már a falatnyi tangám szélét simogatta – gondolom azzal a céllal, hogy egy-kettőre leveszi majd rólam -, de én lefejtettem kezeit magamról, és a feje fölött a párnába nyomtam. Figyelmeztetően pillantottam rá, mire nagyot sóhajtott, de bólintott, miszerint enyém az irányítás.
Bal kezemmel megkerestem a mellettünk heverő bilincset, ami direkt ilyen kis játékokra lett kitalálva. Ez nem kulccsal nyílt, hanem egy kis gomb volt rajta, ami egyenként nyitotta és zárta mindkét zárat.
Mindkét kezét az ágy támlájához vezettem, és egy kihívó pillantással a széléhez bilincseltem őt. Persze annyi dolga lett volna, hogy kicsit erőlködve egyik ujjával megnyomja a nyitó kis gombot, de nem tette. Kéjesen pillantott először az ágy széléhez – mert csak így volt lehetséges, hogy megbilincseljem – a kezére, majd rám pillantott.
Imádtam ezt a nézést. Ettől olyan érzésem támadt, mintha a gyomrom felgyulladt volna, és a fejemből kiszállt minden gondolt, s csak ő maradt…
Végül megacélozva magamat, újra lefelé vettem az irányt, és lehúztam róla az utolsó akadályt alkotó ruhadarabot is, majd ajkaimmal körülötte játszadoztam. Szándékosan nem érintettem meg ott, mert azt akartam, hogy picit szenvedjen, még ha ez a szenvedés édes is volt.
Nem is kell mondanom, milyen gyorsan elvesztette a türelmét, s a bilincsről egy pillanatra megfeledkezve megrántotta a kezét, amitől a fém hangosan csattant az ágykerettel.

- Bekka… - szusszantotta kissé elfúló hangon, mire ördögien vigyorogva felnéztem rá.
- Igen, édesem? – pislogtam ártatlanul.
- Mit művelsz? – kérdezte türelmetlenül. – Megőrülök, ha ezt így folytatod!
- Ez a büntetésed! – már láttam, ahogyan nyitja a száját, hogy megkérdezze miért is kap büntetést, de abban a pillanatban leesett neki. Lehunyta szemeit, és megnyalva ajkait, várt.

Engedve kissé a kimondatlan kérésének, visszahajoltam legnemesebb testrészéhez, és mind ajkaimmal, mind a kezeimmel kényeztetni kezdtem. Hallottam, ahogyan néha-néha egy-egy fojtott nyögés elhagyja a száját, de egyébként egészen jól bírta. De mondjuk, miért is ne bírta volna, nem igaz?
Más módszerhez kell folyamodnom!
Kis idő múlva abbahagytam, amit elkezdtem – Mike nem kis elégedetlenségére, s amilyen arcot vágott, nevetnem kellett volna durcásságán -, fölé térdeltem, s lassan kikapcsoltam a melltartómat. Ettől is kissé zavarba jöttem, talán innom kellett volna a kis akcióm előtt, hátha akkor több bátorságom marad, de már mindegy volt, és nem hátrálhattam meg.
Ujjaimmal végigsimítottam a melleim között, s ekkor már láttam, hogy ez a jó módszer! Ha nem érhet hozzám, de látja, hogy én mit művelek saját magammal…
Eldobva a kis anyagot, kacéran rámosolyogtam, majd a bugyihoz nyúlva, kétoldalt kikötöttem azt, és rövid úton a melltartó mellé küldtem.
Ahogyan ujjaim haladtak lefelé a hasamon, egyenesen a combom felé, Mike már alig bírt magával. Pillantása követte ujjaim nyomát, mellkasa sűrűn emelkedett és süllyedt, ajkai parányit elnyíltak, és néha hangosan felsóhajtott. Elégedett volt és elégedetlen egyben.
Kicsit cicáztam magammal, mert ha már valamit elkezdtem, azt rendesen kellett csinálnom. Nem szégyelltem a gyertyafényben halkan nyögdécselni, míg szabad kezemmel az ajkaimhoz nyúltam, s a mutató ujjamat a számhoz emelve, érzékien bekaptam azt. Itt jött el az a pont, ahol Mike nem tudta mit nézzen. Nem tudta, hova figyeljen, így pillantása ide-oda cikázott a nőisségemet kényeztető ujjaim, és a szám között, amivel a nem sokkal ezelőtt abbahagyott kényeztetést imitáltam nagy beleéléssel.
Sosem csináltam még ilyen, de látni az arcán, hogy mennyire kíván, hogy olyan, mintha nem is ezen a bolygón lennénk, s csak ketten vagyunk és a vágy, mindent megért. Még azt is, hogy kicsit elpiruljak emiatt néha.
A cérna akkor szakadt el nála, mikor nagyobb terpeszt képezve, ölemet hozzádörgöltem az övéhez. Viszont én is ekkor éreztem a legjobban, hogy ez a bosszú nekem sem sétagalopp. Érezni, ahogyan férfiassága hozzányomódik vágyam központjának… egészen kiborító érzés volt. Legszívesebben azonnal magamba vezettem volna, sutba dobva a játékom szabályait, de nem tettem. Még élt bennem az elhatározás, hogy kissé hagyjam szenvedni… mindkettőnket.

- Bekka! – suttogta rekedten, s láttam, ahogyan ujjai megindulnak kitapogatni a gombot a bilincsen, és csípője is megemelkedett, ezzel is még jobban hozzám dörgölőzve.
- Nem! – ráztam meg a fejemet, bár hangom cseppet sem volt határozott. A kis korbácsért nyúltam, és rácsaptam vele a kezére, mire abbahagyta a kiszabadító akcióját. Nem okoztam neki fájdalmat, de jelzésnek jó volt.
- Mire vársz még? – kérdezte kissé türelmetlenül, és tekintete újra meg újra végigsimította a testemet.
- Mondjuk… Ígérd meg, hogy többet nem ijesztesz úgy rám, mint a múltkor! – kértem, s közben egyenesen a szemébe néztem.
- Ha ilyen játékokhoz vezet, akkor nem ígérek semmit! – vigyorgott teli szájjal. A francba! Erre nem igen gondoltam!
- Biztosan? – kérdeztem halkan, majd ujjaimmal újra elindultam lefelé, s mikor körözni kezdtem az ölemben, újra feltettem a kérdést. – Egészen biztos vagy benne, hogy nem bánod, hogy olyan csúnyán átvertél? – tekintete elárulta, hogy legszívesebben most azonnal bocsánatot kérne, de mégsem tette.
- Nem bánom! – motyogta halkan, s tekintete falta látványomat.
- Pedig azt hittem, sikerült egy kis lelkifurdalást okoznom – simítottam végig a mellkasán, a hasán, majd ujjaimat végighúztam ott lent.
- Kettőnk közül nekem nagyon úgy tűnik, hogy te vagy a rossz! – villant rám a szeme, amiben ádáz tűz égett… értem.
- Rossz? – kérdeztem kuncogva, de nem számítottam rá, hogy a következő pillanatban már én leszek alul. Olyan gyorsan fordított maga alá, hogy egyet se tudtam közben pislogni.
- Rossz kislány vagy, úgy bizony! – suttogta a fülembe, majd miközben végignyalta a nyakamat, halkan kattant egy zár, s az én bal kezem, az ő jobbjához lett bilincselve. – Csak hogy el ne menekülj! – nézett a szemembe, majd összeláncolt kezünk ujjait összekulcsolta, és a fejem mellett a párnába nyomta.
- Én? Soha! – leheltem ajkainál, majd megcsókoltam.

Innentől kezdve nem játszottunk. Legalábbis nem az én szabályaim szerint. Lábamat felhúztam az oldalához, ő pedig végre megtette, amire mindketten vágytunk, s összeforrasztotta testünket.
Nem kis tempót diktáltunk, s nem egyetlen kielégülésre vágytunk.

Másnap reggel úgy ébredtem, mint akin átment egy úthenger, tekintve, hogy csak háromnegyed órát aludtam. Mégsem bántam. Megérte. Persze irigykedtem Mikera, aki még az igazak álmát aludta, mikor én már munkába mentem, de imádtam őt ezért.
Bent persze Daniella ült az irodámban az asztalon, s mikor meglátott egyből huncut mosoly szaladt ajkaira.

- Látom kitettél magadért! – nevetett, s felém nyújtott egy Joe’s Cafe’s-os kis papírbögrét. – Tudom, hogy nem kávézol, de hidd el, ez kell most neked! – mondta.
- Igazad van! De nem csak én tettem ki magamért! – vigyorogtam rá.

Persze cenzúrázva, de elmeséltem neki, mi volt az éjjel, s a felénél befutott Lexi is, aki pár emelettel lejjebb dolgozott. Hárman beszélgettük el az időt az első órámig, majd egész nap úgy mászkáltam az egyetemen, mint aki menten elalszik.
Késő délután, olyan hat felé értem haza, mert pont ma kellett megjönnie az új csontváznak az Őshüllők részlegére, amit Roger és én tettünk össze. Rosszabb volt, mint egy ezer darabos puzzle, pedig ismertem az állat jellemzőit…
Alig hogy leültem Dave mellé a kanapéra, aki egyébként éppen veszettül nyomkodta a billentyűket a laptopján - könyvet ír a drága éppen -, mikor a telefonom hangosan visítani kezdett a táskámban. Csak sóhajtottam egyet fáradtan, és imádkoztam, hogy ne Roger legyen az, hogy ’hopp kihagytunk egy hangyafasznyi csontocskát, gyere vissza!’.

- Igen? – szóltam a lehető legnormálisabban a készülékbe, közben pedig lerúgtam a lábamról a cipőt.
- Szia, cicám! – jött a dallamos, és nem utolsó sorban kipihent köszöntés a másik oldalról.
- Szia! Mi újság? – azonnal mosolyt csalt az arcomra a hangja, és maga a tudat, hogy ő az enyém.
- Itt van nálam mindenki már egy ideje. Hívtalak is, de nem vetted fel… kicsit aggódtam – motyogta már a végét halkabban, amitől nekem azonnal úgy kezdett verdesni a szívem, mint valami kalitkába zárt madárka. Aggódott…
- Jaj, bent játszottam az egyetemen Rogerrel… - mondtam kissé lehangolva, ahogyan visszagondoltam a kis csontokra.
- Remélem nem úgy, mint az éjjel velem! – jött a kissé gúnyos megjegyzés, mire egy pillanatra elállt a lélegzetem, majd dühösen fújtattam egy sort.
- Mike, az Isten szerelmére, kérlek…
- Csak vicceltem, Bekka! – nevetett fel könnyedén. – Ne haragudj, meg sem fordult a fejemben komolyan a dolog, de nem hagyhattam ki!
- Még jó, hogy megvan az a korbács… kapsz te még azzal durvábban is! – morogtam, de persze a mosoly ott bujkált az arcomon.
- Ú, alig várom! – suttogta.
- Na akkor ki is a rossz? – nevettem most én, mire Dave dühösen pillantott felém, és csendre intett. Lexire néztem, aki a konyhában állt, és csak vállat vont. Oké, ki leszek tiltva a saját lakásomból! – Na jó, megyek, Dave amúgy is mindjárt megöl, mert mertem levegőt venni – kuncogtam, mire kaptam egy újabb szúrós pillantást.
- Jól van, várunk, szia!
- Szia! – köszöntem el, majd elsüllyesztettem a telefont a táskámban.

Adtam egy puszit Dave feje búbjára, mire végre elmosolyodott. Lexi bejött velem a szobámba, és beszélgettünk, amíg átvettem egy fekete rövidnadrágot, egy kék kockás inget, és egy szandált. Nagyon tetszett neki az egyetem, és Dave-vel is minden rendben volt köztük, aminek nagyon örültem. Ráfért már egy kis boldogság.

Az út egy kissé sokáig tartott, tekintve, hogy az utak tömve voltak, és a taxis mozdulni sem tudott a kocsival. Gondolom mindenki ment a strandra így péntek délután lévén.
Mire a hatalmas kapuhoz értem, már elmúlt fél nyolc is, de a nap épp most festette aranysárgára a távoli eget. Gyönyörű volt, és egy pillanatra meg kellett állnom, hogy élvezhessem a pillanatot.

- Babám, milyen régen láttalak! – kiáltotta valaki, mire vigyorogva beléptem a kapun. Chez a verandán ácsorgott, és egy szál cigit tartott az ujjai között.
- Hát, ha a világsztár nem ér rá, és rám se bagózik hetekig… - biggyesztettem le az ajkaimat, de alig tudtam elfojtani a vigyoromat.
- Ó, igazad van! – játszotta a komor embert. – Ne haragudj!
- Hát nem is tudom… a varázslónak szabad így elhagynia a hercegkisasszonyát? – kérdeztem, utalva egy régi kis színjátékra, amit játszottunk.
- Remélem, meg tudja nekem bocsátani a feledékenységemet! – hajolt meg kissé. – De abban biztos lehet, hogy én hű alattvalója vagyok felségednek!
- Hm… helyes! – bólintottam, majd közelebb lépve két puszival köszöntöttük egymást.
- Na gyere, már mindenki nagyon várja, hogy megismerhessen! – fogta meg a kezem, és befelé kezdett terelni.
- Mindenki? De hisz én már ismerlek titeket! – mondtam szórakozottan. Ahogy beértünk a nappaliba, megértettem. Nem csak hogy ismét a Linkin Park volt ott, hanem mindenki. Minden barátnő és feleség. Na erre nem gondoltam!
- Szia, cica! – köszöntött vidáman Mike, s felém sétálva kaptam egy kis csókot.

Szépen lassan mindenkinek be lettem mutatva. Ott volt Heidi, aki Joehoz tartozott. Aztán Elisa, Brad felesége, Lindsey, Dave felsége, és végül Talinda. Ő nagyon barátságos mosollyal köszöntött, és rögtön elérte, hogy szimpatikus legyen. Robnak jelenleg nem volt senkije, így ő egyedül jött ma.
Messziről látszott, hogy Talinda és Elisa voltak azok, akik azonnal elfogadtak, míg Heidi és Lindsey tartózkodóak voltak.
Nem mondom, hogy nem éreztem magam kissé feszültnek, mert nem számítottam erre.
Még felocsúdni sem volt időm, s már mindenki kint ücsörgött a hintaágyon és a kerti fotelekben, csak Talinda és én nem. Valahogy leragadtam a kanapé szélénél ücsörögve, míg Talinda elgondolkodva meredt maga elé az ajtófélfának támaszkodva.

- Jól vagy? – kérdeztem meg végül, mert úgy tűnt, hogy valamiért én mégis jobb állapotban vagyok, mint ő.
- Persze, jól – mosolygott erőltetetten rám. Tudtam, hogy hazudik. Nem ismertem még egy cseppet sem, mégis láttam rajta.
- Gyere, készítsünk pár koktélt! – álltam fel, s a konyha felé indultam. Hallottam, ahogyan halkan követ.
- Nagyon szép – bólintott elismerően, ahogyan végignézett a rendezett konyhán.
- Ha tudnád mennyi munkám van benne! – kuncogtam.
- Ó tudom én! Mike elmesélte Chesternek, ő pedig mindent elmond… nekem – suttogta, s újra gondterhelt arccal leült az egyik székre. Összeszedtem minden alkoholt, amit találtam, és nézegetni kezdtem őket, hogy vajon mit hozhatnék ki belőle.
- Értem… - motyogtam.
- Tudod, hogy nemsokára elmennek? – kérdezte, mire rápillantottam. A szorongás, amit a szemében láttam, megijesztett.
- Igen, tudom… Mike mondta, hogy vasárnap mennek… miért? – kérdeztem, de nem válaszolt. – Talinda, mi baj van? – ültem le mellé, és vártam.
- Hát… én nem is tudom, hogy ezt veled kellene-e megbeszélnem – nézett rám bocsánatkérően, mire elmosolyodtam.
- Semmi sem kötelező. De látom, hogy baj van – megrántottam a vállamat, majd felálltam, s újra az üvegekhez sétáltam. – Csak tudd, hogy ha kell… itt vagyok!
- Van néhány dolog, ami… aggaszt! – kezdte tétován, én pedig újra felé fordultam.
- Miféle dolgok?
- Tudod… Chester és én… nagyon jól megvagyunk – miért érzem, hogy jön egy ’de’? -, de tudod… - na mondtam én! – vannak furcsa dolgai mostanság… - félve nézett a szemembe, mintha onnan akarná kiolvasni, hogy folytassa-e vagy sem.
- Furcsa dolgai? Például? – kérdeztem halkan.
- Kimegy telefonálni, hogy én ne halljam, lecserélte az e-mail fiókján a jelszót, éjszaka is többször eltűnik, majd előkerül… nem is tudom… - látni, hogy mennyire megijedt ezektől a dolgoktól, nagyon rossz volt. El sem tudtam képzelni, milyen érzés lehet, de belegondolva, ha Mike lenne ilyen, jól esne, ha valaki mellettem állna. És látszólag ezt Talinda csak nekem mondta el, pedig sok barátja van. Talán, mert engem nem ismer annyira, talán más okból, de megszavazta nekem a bizalmat.
- Gondolod, hogy megcsal? – kérdeztem fojtott hangon, s gombóc keletkezett a torkomban.
- Te is ismered már egy kicsit… mit gondolsz? – kérdezte. A tények, amiket felsorolt, szinte fejbe vágtak, s nem tudtam hirtelen mit felelni. Még a gondolat is szörnyű volt, hogy esetleg megtette.
- Én… én nem hiszem – mondtam végül. – Mesélt nekem rólad, és a családotokról… szeret téged, ebben biztos vagyok! – bólintottam megerősítésképp, s leguggoltam elé. – Biztosan van rá magyarázat, de nem egy másik nő! Hidd el!
- Igen, igen… biztosan! – mondta kissé nyugodtabban. – Köszönöm, Bekka! – eresztett meg egy vidámabb mosolyt, amit viszonoztam is.
- Ugyan, nem tesz semmit! – legyintettem, majd újra az üvegekhez fordultam, s egy nagy tálcára pakoltam őket.
- Láttam rajtad, hogy kissé tartasz a többiektől… Ne foglalkozz velük! Tudni kell, hogy Lindsey és Anna még most is nagy barátnők… Heidi meg még viszonylag új, és mivel Lindsey volt az egyetlen, aki foglalkozott vele, így ő is Anna mellett áll – mondta, de közben mosolygott. Valahogy engem nem dobott fel a hír.
- Hát ez nagyszerű… - motyogtam, majd poharakat sorakoztattam egy másik tálcára.
- Tudod, a nők ilyenek. Kiállunk egymásért. Én és Anna mindig jóban voltunk, de ő sokkal másabb, mint én, így annyira nem voltunk nagy puszipajtások… Szóval engem nem izgat, hogy mi van vele. Mike boldog és kész. Ez a lényeg… Amúgy is jófej csajnak tűnsz – nevetett, ami engem is jobb kedvre derített.
- Köszönöm! De te sem panaszkodhatsz… Illesz Chezhez!
- Igen, én is mindig így éreztem – révedt el egy pillanatra a tekintete. – Elmeséljem az első randinkat?
- Persze, halljuk! – lelkesedtem. Örültem, hogy ő feltétel nélkül elfogadott, és volt egy olyan érzésem, hogyha újra szembekerülök egyszer Annával, Talinda mellettem fog állni. És ez megnyugtatott.