Furcsa húsvét

Ültem a napsütésben, ujjaim között fűszálakat pörgettem, és halkan dúdoltam, miközben rájuk vártam. A Nap már magasan járt, igazán csodálatos idő volt, a réten pedig ezernyi fehér és lila ibolya nyílt. Nem kellett volna szebb környezet, hogy ismét találkozzak velük.
- Amy! – Bekka ült le mellém, kedvesen mosolygott, és két puszit nyomott az arcomra. – Örülök, hogy újra látlak!
- Én is örülök! Jól nézel ki.
- Jól is érzem magam, igaz, Életem? – Kenji lassú, megfontolt léptekkel sétált felénk, kezében egy pici üveget szorongatva.
- Igen, persze… miről is van szó? – felnevettem. Ez volt ő. Minden jó volt neki, amit Bekka mondott, és ez így volt jól.
- Hát arról, hogy milyen jól érezzük magunkat.
- Ja, hát igen. Hawaii csodálatos – felém nyújtotta a kezét, én pedig hagytam, hogy felhúzzon a földről. – Oké, nos… valami zöld réten jártam – intett körbe a kezével mosolyogva, én pedig elvigyorodtam. – láttam két csinos lányt, nagyon rájuk fért szerénységem, szabad-e segítenem? – most már tényleg nevettem.
- Sajátos – ismertem el nagyot bólintva. – Segíts, nehogy teljesen szétessünk nélküled! – finom illatú parfümöt fájt a nyakamra, majd kaptam mellé két puszit is.
- Eredetileg a sajátommal indultam el – nézett le az üvegre -, de Bekka rám szólt, hogy talán valami nőiesebbel indítsak, ami tetszene neked.
- Ennek tényleg jó illata van, de bárminek örültem volna, köszönöm szépen!
- Szívesen máskor is.
- Amy! – sikkantott egy hang, majd egy nagyon buzgó, nagyon nevetős valaki ugrott a hátamra. Kissé megtántorodtam a hirtelen jött súlytól és a nem kis lendülettől, de Kenji segítségével talpon maradtam. – Úgy örülök neked! Nektek! – Léni hangja rettentően hasonlított az enyémre, de ha ebből nem jöttem volna rá, hogy ő az, hát a mögöttünk érkező elárulta kilétüket.
- Állj félre, Tesó! – Kenji ránk vigyorgott, Léni leugrott a hátamról, és ahogy Mike felé fordultunk egy vödör vizet kaptunk a nyakunkba. – Kellemes ünnepeket! – vigyorogta. Lénin láttam, hogy az agyvize három másodpercen belül felforr, így tennem kellett valamit.
- Köszönöm, viszont! – ezzel odaléptem hozzá, és szorosan magamhoz öleltem. Léni sikoltott egyet tetszését kifejezve, majd csatlakozott, és hátulról ölelte át Mike-ot.
- Ez nem ér – morogta, de azért mosolygott, és igyekezett mindkettőnket magához húzni. – Bekka, sajnálom, de neked nem jutott víz… - puszit adott Rebekának, én pedig Léni arcát figyeltem. Szegénynek egyszerre látszott a vonásain, hogy kedveli Bekkát, de féltékeny is rá. Mindannyian tudjuk miért.
- Nem baj, majd legközelebb – legyintett a lány, aztán mind újra leültünk a földre. Nem zavart, hogy vizes vagyok, hiszen meleg volt, Lénit ráadásul Mike magához ölelte – már ha az annak számít, hogy átkarolta a vállát, és közel helyezkedett hozzá -, így nem kellett félnünk, hogy megfázunk.
- Nos, hogy telnek a napjaitok? – kérdeztem, mire négy kérdő szempár nézett rám. – Beszélgetni jöttünk. Az, hogy én tudom nagyjából, egy dolog.
Mike a fejét csóválta, neki ezt nehezebb volt elfogadnia, mint a többieknek. Én is tudtam, hogy furcsa a helyzet, de úgy gondoltam megengedhetem magamnak, hogy legalább ünnepnapokon összejöjjünk kicsit – ez volt a saját ajándékom magamnak. Kérdőn fordultam Bekka felé, aki kisé elpirult.
- Hát, mi nászúton vagyunk, és…
- Hogy mi? – kérdezett közbe Mike olyan döbbenten, amilyennek még nem láttam. Arca hirtelen elsápadt, olyan fehér lett, mint a fal. Léni összehúzta a szemöldökét, és morcosan nézett rá. Így is rettentően emlékeztetett magamra.
- Hát mi összeházasodtunk. Azt hittem te tudod – pislogott meglepetten Bekka. Én is meglepetten néztem, mert azért mindent nem tudtam irányítani, szóval azt sem tudtam, hogy Mike lemaradt erről.
- Nem volt időm elolvasni mostanság a fordításokat, mert Fanni meg én eléggé elfoglaltak voltunk.
- Chpffkhm… - így Léni. Mike azonnal elvette a kezét a lány válláról.
- Helyben vagyunk… - morogta, és közben a fejét csóválta.
- Amúgy gratulálunk! – mosolygott Kenjire Léni, aki csendesen biccentett.
- Köszi… Na szóval, jól elvagyunk. Élvezzük, hogy kettesben lehetünk – kis csend állt be.
- Te, Kenji… beszélhetnék veled négyszemközt? Mármint hatszemközt? – pillantott rám és Kenjire Léni.
- Gyere Bekka, addig nézzünk el a tó felé – mondta Mike, s egymásba karoltak, majd elsétáltak. Léni még egy ideig figyelte őket, ahogy távolodtak, majd Ken felé fordult.
- Boldog vagy?
- Az vagyok.
- Az jó… - motyogta Léni, én pedig csak csendben figyeltem. Nem tudtam, mit akarhat mondani vagy kérdezni.
- Minden rendben? – így Ken.
- Összejöttem Chesterrel – nyögte ki halkan, mire nekem mosolyra húzódott a szám. Ken egy pillanatig megilletődötten pislogott, majd rám nézett. Bólintottam, talán nem hitte el elsőre.
- Chez jó srác. – mondta végól.
- Igen, az. Szeretem is, csak… ő nem Mike – Kenji nagyot fújt, és elmosolyodott; kérdőn néztünk rá.
- Reméltem, hogy nem azt mondod, hogy nem én vagyok… szóval érted – kicsit zavarban volt, de olyan édes volt így! Nem hiába szerettem annyira.
- Nem, tudom, hogy ti mások vagytok. Különbözőek – mosolygott Léni. – És én Mike-ot szeretem… mármint… úgy értem…
- Nekünk nem kell hazudnod, Hel! – végigsimítottam a karján, bíztatásképp.
- Ismerem őt – intett a fejével Ken Mike felé. – Hiszen egy részem ilyen volt valamikor. Mármint nem a nőkkel, mert nekem ott volt Anna. De ő… Ő ég, nem lángol, nem csak pislákol, mint egy gyertya, hanem pusztító tűzként emészt fel mindent, és képes lenne felégetni maga körül akármit.
- És lángra lobbantja maga körül az egész világot is, hogy részei lehessünk – motyogta Léni, és elgondolkodva nézett Kenji szemébe.
- Igen, így van. Nézd, ha jól értem a ti helyzeteteket, akkor ő hozott ki téged Amerikába, igaz? – Léni csak bólintott. – Látod? Megadott neked egy teljesen új életet, új barátokat, új szerelmeket, mint Chester… Talán csak félt. Mert, ha magamból indulok ki, márpedig ő is belőlem van, akkor bátran állíthatom, hogy én is féltem sokszor. Bekkával is. Belemenni valami újba mindig érdekes. De tudod, hogy veszélyes is. Elveszítheted őt, akit pedig nem akartál volna. Talán ő a könnyebb utat választotta. Fanni mellett te megmaradsz neki annak a biztos, és megrendíthetetlen pontnak, ami mindig is voltál.
- De ha valóban szeret, hogyan élhet nélkülem? Az érintésem, a csókom nélkül? Hogyan mondhatja nekem azt, hogy ha eljön a világvége, akkor is én leszek az egyetlen a szívében, miközben kidob az otthonunkból?
- Ezt mondta? – kérdezett vissza Kenji, Hel és én bólintottunk, aztán ő tanácstalanul pislogott. Erre ő sem tudott mondani semmi okosat.
Léni végül bánatosan Kenjire mosolygott, és az esküvőről kérdezte. Mármint arról, ami utána történt eddig. Meg szerettem volna ismerni Mike szemszögét is, tőle is szerettem volna hallani erről az egészről, így lesétáltam a tó partjához.
Megértettem, hogy Léni miért nézett úgy Bekkára. Én is láttam most is, hogy Mike milyen fátyolos tekintettel nézett rá. Viszont én azt is láttam kívülállóként, hogy Mike hogyan néz Lénire.
Bekkának elmondtam, hogy Léni erősen érdeklődik az esküvő és a nászút felől, így ő visszament hozzájuk, én pedig ott maradtam Mike-kal.
- Tőlem is meg akarod kérdezni, mit gondolok Chezről, Fanniról meg Léniről, igaz?
- Igen, szeretném. Most itt vagy, olyanokat is mondhatsz, amiket én nem tudok.
- Azért jöttem össze Fannival, mert… oké, sorolok néhány dolgot… - nagyot sóhajtott, és én láttam rajta, mennyire fájdalmas neki erről beszélni. Ezt senki más nem tudja rajtam kívül, sosem mutatja. Az, hogy felbőszült bikaként viselkedik, nem egyenlő ezzel. – Fanni csinos, aranyos, kicsit ugyan más, mint Léni – itt köhögést mímeltem, mire megforgatta a szemeit. – Oké, nagyon más, de szerethető… És Léni kiakadt a Kimes dolog miatt is, ami szerintem abszolút nem az ő dolga, bármennyire is a barátom. Aztán Chesterrel táncolt például a Grammy után a parkolóban, meg Chez látta is meztelenül Lénit. És akkor ott van még a piercing, meg a tetoválások… Jól elvannak. Nem, persze, hogy nekem ez nem jó. Fáj. Igen, most lehet tátognod, de fáj – becsuktam a számat, pedig észre sem vettem, hogy kinyitottam. – Viszont szeretem Fannit. Komolyan szeretem. Mellette minden nyugodt. És erre vágytam otthon, pedig nem is tudtam róla. Viszont Léni… Úr Isten, mikor megláttam, hogy Chester össze-vissza taperolta a szülinapján… és az a csók… Az csók volt, Amy! – nézett rám szomorúan. – Amikor én megcsókoltam nála, kint az erkélyen… Azt hittem, tökéletes volt. De nem volt. Léninek egy olyan pasi kell, mint Chester.
- Miért nem léptél az erkély-jelent után?
- Léni sem lépett. És egy kicsit tartottam a dologtól. Akkor költözött ki, bele kellett rázódnia a dolgokba. Én próbáltam kedves lenni. Például a Grammy előtt, amikor odaadtam az egyik kártyámat, hogy vegyen magának valami szép ruhát. Összeveszett velem. Dühös lettem, kiabáltam, de… Szóval olyan könnyen nekem támadt. Úgy döntöttem, én is ilyen leszek – tétován pillantott rám. – Te tudod mi lesz, igaz?
- Igen, tudom. De nem mondhatom el.
- Értem – olyan csüggedten állt ott mellettem, és kémlelte a vizet, hogy komolyan majd’ a szívem szakadt meg.
- Boldog leszel! Hogy kivel, az a jövő titka, de boldog leszel! – szorosan magához ölelt, és most éreztem, hogy nem utál azért, amiért így terelgettem az útján. A múltkor, a születésnapján szinte éreztem, hogy engem okol és gyűlöl. Most még sem ezt mutatja, és ez jó volt.
Visszasétáltunk a többiekhez, és még beszélgettünk egy kicsit, majd mindüket az útjukra engedtem.
Bekka és Kenji tökéletesek együtt, és ennél talán nem is lehetnének boldogabbak. Ez jó, ezt akartam biztosra tudni. Léni és Mike pedig szenvednek. Sajnos semmi jót nem ígérhettem Helnek, de legalább Mike-ot kicsit megnyugtattam. És nekem ez is fontos. Reméltem, hogy mikor legközelebb találkozunk, már jobb lesz a helyzet – bár magam is tudtam legbelül, hogy ez csak hiú ábránd.