Újra együtt

"Néhány lépéssel hol távolabb, hol közelebb vagyunk egymástól. Kezemet emelem, búcsút intek, vagy éppen ajkaid csókolom a viszontlátás örömére. Viszont a lelkünk az már régen egybeforrt. A lelkeink... Igen, azok nem járnak külön utakon többé!"
(K.A.)




39. fejezet

Mike szemszöge:

- Uram Isten, ez már nagyon hiányzott! – motyogtam a hajába. Már cseppet sem foglalkoztam azzal, hogy megvárjam, míg ő mond nekem ilyeneket. Azon már túlléptünk, felnőtt emberek vagyunk. Mellesleg meg én vagyok a férfi, nekem kell „udvarolnom” egészen addig, míg csak élünk.
- Hát igen, nekem is… - mormolta, miközben ajkai a nyakamra tapadtak, és apró puszit lehelt a bőrömre. Egy pillanatra lehunytam a szememet, és megengedtem magamnak egy elégedett vigyort. Ő is alig bírt magával, ahogyan én is.
- Azért azt elmondanám… - végigsimítottam az arcán, miközben igyekeztem lekötni a figyelmét. Nem mintha nem esett volna jól, hogy már az ingem felső gombjával szórakozik… - Hogy tényleg nagyon sajnálom ezt az egészet! – azt mondta, nem akar róla beszélni, de most mégis csendesen figyelt rám. Szemeiben nem volt harag vagy vád, sem csalódás, vagy fájdalom. Ugyanúgy nézett rám, mint annak előtte, és most már tudtam, mi ez: szerelem. – El kellett volna mondanom már a halloween-i buli után, meg azt is, hogy rájöttem, hogy bejárt hozzánk, meg mindent. De többet nem fordul elő, beszéltem vele, kerek-perec megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit. Nem mintha azelőtt nem mondtam volna, de talán most megértette.
- Hidd el, most meg fogja érteni, hogy velem ne kezdjen ki!
- Mit forgatsz a fejedben? – elmosolyodott, olyan cinkosan, de csak megvonta a vállát. – Na, Bekka…
- Ugyanazt fogja kapni, amit ő adott. Majd később elmesélem, jó? Most lenne egy jobb ötletem, hogy mit csináljunk…

Nem tehettem róla, de elvigyorodtam ezen, mire ő halkan felnevetett és megcsóválta a fejét. Jó, azért tisztában vagyok vele, hogy mit szeret rajtam, beleértve ezt a mosolyomat is, de most esküszöm, hogy nem szándékosan használtam.
Újra megcsókoltam, nem tudtam tovább ellenállni neki, hiszen erre vártam. Ujjai megint visszatértek a gombomhoz, én pedig végigsimítottam a combjain és közelebb húztam magamhoz. Az ajkai ugyanolyan puhák és nedvesek voltak, mint mindig, most mégis csak más érzés volt. Jobb, felemelőbb. Az okával nem voltam teljesen tisztában, de nem is gondolkodni akartam most. Amint ő vetkőztetni kezdett engem, én sem cselekedtem másképp. Legszívesebben letéptem volna róla mindent, egyetlen mozdulattal, de mégis inkább lassan csókoltam végig a nyakát, a vállát és a melltartója vonalát, amikor kigombolgattam és lehúztam róla az ingét. Hosszú haja a vállára omlott, így eltűrtem onnan, s a szemébe néztem. Furcsa módon akkor jön rá az ember, hogy mennyire fontos neki a másik, mikor elveszíti. Ha most nem szeretkeztünk volna, hanem csak annyi jutna, hogy gyönyörködhetek a szemei csillogó szépségében, az is elég lett volna nekem. Ajkai lágyan érintettek, csak lehunytam a szemeimet és élveztem az érzést. Ujjai végigsimítottak a mellkasomon, a hasamon, majd gombolni kezdte a nadrágomat. Én is leügyeskedtem a segítségével a fekete cicanadrágot róla, végigsimítottam bugyin keresztül nőiességén, mire halkan felsóhajtott. Hm, mennyire hiányzott ez a hang!
A hely nekem kevésnek bizonyult a pulton, így magamhoz húztam, felkaptam az ölembe, megfordultam vele és a konyhaasztalra ültettem. A lábammal arrébb löktem egy széket, és néztem, ahogyan lassan elfekszik. Eléggé kívántam már, mi az hogy! Azonban most sem cselekedtem gyorsabban, csak a hasához hajoltam, és csókolni kezdtem. Ujjait a hajamba túrta, és mikor a csípőjénél jártam halkan felnevetett. Csikis volt, és a hangja zene volt a füleimnek. Soha többet nem engedem el, az biztos!
A bőre most is puha volt és selymes, s a falatnyi bugyiját levéve, újra megízleltem őt. Hangosan nyögdécselt és sóhajtozott, de nem bírta sokáig, felvont magához egy csókra, miközben a boxeremet kezdte letolni rólam. Mikor sikerrel járt, kihúztam őt egészen az asztal szélére, végigsimítottam a mellkasán a mellei között, a hasán, aztán belemarkolva a csípőjében lassan elmerültem benne. Tényleg baromi lassú mozdulattal csináltam, mert nem akartam, hogy fájjon neki, hiszen ő maga mondta, hogy fáj még itt-ott, de abból, ahogyan ujjai a csuklómra fonódtak és ívbe feszült a teste, csak azt láttam és éreztem, hogy élvezi. Mindenesetre egy percig csak élveztem a látványt és az érzést, hogy benne lehetek, aztán mozogni kezdtünk mindketten. Belekapaszkodott a karjaimba, felült velem szemben, és elködösült tekintettel nézett a szemembe. Végigsimítottam a csípőjén, a hátán, a vállain, még közelebb húztam magamhoz, élveztem, ahogy forró bőre az enyémhez simul és mellei a mellkasomhoz nyomódnak. Halk nyögéseinek a hangja ott csengett a fülemben, csókjai ott égtek a számon, és együtt léptük át a beteljesülés kapuját. Szorosan ölelt, ahogy én is őt, arcát a nyakamhoz fúrta, és halkan mormogni kezdett.

- Ugye mondtam én, hogy valamit a harmincon felüliek jobban tudnak! – felnevettem a régen hallott megjegyzésen, s egy csókot nyomtam a hajába.
- Te sem panaszkodhatsz…
- Köszönöm! – kuncogott, és a szemembe nézett, miközben megsimogatta az arcomat. Mindig is olyan gyengéd volt velem, és még most azok után is, ami történt. Reméltem, hogy ez azt jelenti, hogy lehet minden olyan, mint régen, vagy még annál is jobb.
- Szeretlek! – ezen elmosolyodott.
- Én is szeretlek! – jobb volt ezt hallani, mint képzeltem.

Ezután felöltöztünk, és felmentünk a hálóba. Bekka egy pillanatig megállt az ajtóban, és végignézett a helyen. Lefagytam, azt hittem, hogy az emlékektől esetleg kiborul, vagy valami, de aztán beljebb sétált, egy kisebb ugrással levetődött az ágyra, hogy aztán nevetősen megsimogassa a derekát. Aha, ugye nem kéne ugrálni? Megcsóváltam a fejemet, majd követtem a példáját.

**

Néztem, ahogyan aludt mellettem. Én képtelen voltam lehunyni a szememet, egyszerűen nem ment. Látni akartam, figyelni, ahogyan nyugodtan veszi a levegőt, és néha elmosolyodik álmában. Szerettem, de még mennyire! Nála nem létezett a földön szebb és tökéletesebb. Egész éjszaka őt figyeltem, vagy hozzábújva csak élveztem, ahogyan finom illata eltelítette az elmémet. Na most tudnék írni egy dalt, az tuti, de el nem mozdulok mellőle! Ezer és egy gondolat kavargott a fejemben, szinte úgy éreztem, egy méhkas lakik odabent.
Reggelig bírtam az ágyban, de azzal, hogy nem aludtam, csak még fáradtabb lettem, és már nem tudtam tovább egyhelyben feküdni. Melegem volt a takaró alatt, és el is zsibbadt mindenem. Még egy utolsó pillantást vetettem Szerelmem felé - még magamban is tök jó volt kimondani -, aztán a fürdőbe mentem. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán felöltöztem. Még nem volt hat óra sem, szóval úgy döntöttem, hogy hagyom aludni őt, és lementem a konyhába. Ittam egy bögre kávét, bár nem segített rajtam sokat, aztán lementem a stúdiómba, és leültem a zongora elé.
Na jó, mit is kéne játszanom? Volt pár dal az új albumra szántan, amin dolgozhattam volna, de most nem ment. Túl fáradt voltam, mégsem bántam, hogy egy percet sem aludtam. A tudat, hogy Bekka ott van mellettem mindennél jobb volt. Lecsuktam a billentyűfedelet, és csak ültem ott. Körbenéztem, mindenhol papírok, amiken dalszövegrészletek, meg össze-vissza a gitárjaim és a keverők. Rendetlenség…

- Jól vagy? – jött a halk kérdés az ajtó felől, és pedig arrafelé fordultam. Ott állt ő, az egyik pólómban és boxeremben, és engem nézett. Az arca komor volt, engem vizslatott. Aggódott.
- Persze Cicám, minden rendben! Gyere ide! – kinyújtottam felé a kezeimet, ő elmosolyodott, és odasétálva leült az ölembe. – Miért nem alszol?
- Mert felébredtem, hogy már nem ölelsz át – megvonta a vállát, mintha ez teljesen egyértelmű kellett volna, hogy legyen.
- Bocs, de már nem tudtam tovább feküdni!
- Nem aludtál semmit, igaz? – végigsimított az ujjaival a szemem alatt.
- Ennyire szarul nézek ki? – vigyorogtam rá, mire megrázta a fejét.
- Dehogy! Csak látszik, hogy fáradt vagy… Nekem lassan készülnöm kell, mert Petivel reggelizek óra előtt, te meg szerintem aludj egyet! – Peti nevének hallatán majdnem kibukott belőlem egy káromkodás, de sikerült visszafognom magam.

Csak bólintottam, hagytam, hogy kézen fogjon, és felsétáltunk a szobámba. Lassan elkészült, lekísértem a kapuig, de ott nem nagyon akaródzott elengednem. Ne hogy már azzal a bájgúnárral legyen! Nem elég, hogy egy helyen dolgoznak? Miért kell együtt is reggelizni? Remélem kicsit a torkán akad a falat annak a tapizós majomnak…
Ő csak vigyorogva csókolt és csókolt, majd kibontakozott az ölelésemből, és elsétált. Basszus, hosszú napom lesz, érzem!
Persze aludni nem aludtam, nem tehettem meg. Bementem a stúdióba, ahogyan a többiek is, és tovább dolgoztunk a dalokon, meg szerveztük a nyári fellépéseket.
Éppen a keverőpult előtt ültem és próbáltam eltalálni egy hangot, mikor Chester lépett mellém, és a telefonját nézegette.

- Bekka írt, hogy jól vagy-e, mert ki vagy kapcsolva, és aggódik. Meg, hogy ha együtt vagyunk, és van kedvünk, nézzünk el az egyetemre. Azt írja a sportcsarnokban van – összevont szemöldökkel néztem fel rá, majd elővettem a zsebemből a telefont, ami tényleg ki volt kapcsolva.
- Lemerült… - nem is vettem észre, hogy jelzett volna. – Azt nem írta, mit csinál ott? – ránéztem az órámra, és már délután öt volt.
- Nem – vonta meg a vállát, majd kérdőn nézett rám, de végül nem várta meg a válaszomat. – Menjünk, ma már eleget voltunk itt. Ti is jöttök? – fordult a többiek felé. Csak Robnak volt szabad ideje, így ő velünk tartott.

Mikor mindannyian leparkoltunk az egyetemnél, Chester még felhívta Talindát a biztonság kedvéért, hogy jól van-e, majd elindultunk a sportcsarnok felé. Bent aztán meg is találtuk Bekkát, amint egy rakat lányt ugráltatott. Vagyis valamiféle akadálypályát építettek végig a csarnokon, és azon kellett átmenniük. Mikor meglátott bennünket azonnal vigyorogni kezdett, és ettől én is élénkebb lettem, habár lassan kezdtem úgy érezni, hogy állva is el tudnék aludni. Puszit adott Cheznek és Robnak, végül pedig hozzámbújt. Mosolyogva öleltem magamhoz, és nyomtam csókot a szájára. Egy pillanatig édesen mosolyogva nézett rám, aztán hirtelen elfordult a lányok felé.

- Nektek nincs megállás, az Istenit! Mozogjatok, mintha élnétek! – ordított velük, majd ugyanolyan aranyos mosollyal visszanézett ránk. – Mi újság? – mindhárman meg voltunk lepődve, és ezt ő is látta. – Peti nem ér rá, de a lányoknak kell egy büntetés, mert ma lógtak az edzésről – vonogatta a vállát, aztán belefújt a sípjába. – Húsz kör, nem kocogás, normális tempóban, ha kérhetem! – jó páran felnyögtek, és könyörögve néztek és szóltak Bekkához, de ő csak a fejét rázta mondván, ezt Petivel kellett volna megbeszélniük. – Nos?
- Hát semmi új – mondta Chester.
- Van új dobszerkóm! – vigyorgott Rob, mire Bekka elnevette magát.
- És milyen? – ezzel leültünk a lelátókra, és ők beszélgetni kezdtek, míg én csak fogtam Bekka kezét, és próbáltam nem elaludni.
- Sziasztok! – Amber hangjára nyitottam ki a szememet, és csak ekkor vettem észre, hogy már Bekka vállán pihent a fejem.
- Hello! – köszöntem álmosan, majd Bekkára néztem. Rám mosolygott, megsimogatta az arcomat, majd a lányok felé fordult.
- Mehettek! – kiabált nekik, ők pedig morgolódva elindultak az öltözők felé.
- Látom sikerült kibékülnötök! – pillantott ránk a szőke lány, mire Bekka felállt, és megölelte. Nem értettem, hogy miért, de nem is számított. Úgy látszik Amber a normálisabb fajtából való.
- Igen… Mi most megyünk, de ti maradjatok csak! – pillantott a többiek felé.
- Én is megyek – állt fel Chester is, majd Rob is követte a példánkat.

Elbúcsúztunk Ambertől, aki úgy tűnt, még marad, sőt, még most kezd edzeni pár másik lánnyal. Rob ott maradt, beszélt vele valamit, amire a lány csak bólogatott, aztán a parkolóban elköszöntünk tőlük is. Bekka közölte, hogy így nem kéne vezetnem, és elkérte a kulcsaimat.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem elgondolkodva.
- Nem töröm össze, ígérem! – nevetett, mire elhúztam a számat.
- Nálad sosem lehet tudni – szaladt ki a számon, mire ő is elkomorult.
- Többet nem fog előfordulni – ígérte, én pedig bólintottam.

Hozzájuk vettük az irányt, amit nem bántam, bár igazából csak egy puha ágyat akartam, meg aludni. Csendesen telt az út, Bekka meglepően jól vezetett, és ennek örültem. Valamint azt sem láttam rajta, hogy félt volna vagy hasonló. Talán mostanra teljesen túl tudta magát tenni a szülei halálán, és az is lehet, hogy a saját ostoba balesete is segített, amit túlélt. Ha csak arra gondoltam, hogy meghalhatott volna, kirázott a hideg. Most az én kezem pihent az övén a sebváltón, és csak néztem a sötétedő várost. Simán le is parkolt a ház előtt, majd felmentünk a lakásba.

- Hát te mit csinálsz? – bukott ki belőlem a kérdés, ahogyan a nappaliban megláttam a temérdek papírt a földön meg az asztalon, közöttük a szöszi Lexivel.
- Dolgozik – mosolygott rám Bekka, Lexi pedig bólogatott.
- Wow… - csak ennyit tudtam mondani, majd követtem Bekkát a konyhába. Gyorsan összedobott egy vacsit, amit én félig-meddig a pulton fekve figyeltem.
- Na mi van, rocksztár, a nővérem nem hagyott aludni? – kérdezte vigyorogva Alexa.
- Most nem az én hibám, esküszöm! – védekezett Szerelmem, mire én is kissé megráztam a fejemet.
- Csak nem tudtam… - motyogtam, aztán éreztem, hogy valami kicsi felugrik az ölembe. – Szia Pajti! – vakargattam meg Icy füle tövét. Eközben kopogtak, és mivel Bekka könyékig benne volt a sütőben, Lexi meg a hűtőben, így én nyitottam ajtót.
- Szevasz édes öregem! – veregette meg azonnal a vállamat Peti és belépett mellettem a lakásba.
- Ja, gyere csak beljebb! – morogtam, majd becsuktam az ajtót. Fantasztikus! Mit keres itt?
- Ó te jó ég! – nevetett Bekka, ahogy meglátta a bájgúnárt, és adott neki két puszit. Magamban fortyogtam, de nem szóltam semmit.
- Na? – kérdezte Peti, majd forgott egyet a tengelye körül.
- Határozottan jól nézel ki! – vigyorgott Bekka, mire felsóhajtottam. Ez valami büntetés?
- Kössz! Látom sikerült végre visszaszerezned Rebát! – fordult felém, és gúnyosan rám mosolygott. Vagy legalábbis szerintem ez a gúnyos mosolya volt! Hadd vágjam pofán!
- Igen – morogtam, keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt és nekidőltem a falnak.
- Csak hogy tudd, nekem sosem tartott ilyen sokáig! – Bekka legyintett egyet, jelezve, hogy ne foglalkozzak vele, én pedig igyekeztem nem kikelni magamból.
- Minek köszönhetjük a látogatást? – kérdezte Lexi a konyha ajtajából.
- Gondoltam megkérdem Rebától, hogy festek, mert randim lesz.
- Randid? – pillantottam fel rá élénkebben.
- Ó, nézd már… - lökte oldalba Bekkát. – Hogy megkönnyebbült a rocksztárod! – komolyan, hadd verjem be a képét!
- Ebből látszik, hogy szeret! – szólt gyorsan közbe Bekka. – Te sosem voltál féltékeny senkire, bárkivel is találkoztam.
- Mert tudtam, hogy nálam jobbat úgysem találsz! – jézusom, mindjárt hányok!
- Tudod, ahogy egyre többször találkozunk, mindig jobban csodálkozom, hogy Bekka milyen sokáig kibírta melletted! – próbáltam nyugodt hangon beszélni, de az nem igazán segített a hangulatomon, hogy a barátnőm ott állt amellett a piperkőc majom mellett.
- Én meg azt furcsállom, hogy befért az egód a lépcsőházba! – kontrázott Lexi, mire rávigyorogtam, amit ő viszonzott. Úgy látszik ő sem csípi túlságosan a srácot.
- Ketten ellenem? Ez szép családias összetartás! Azt tudom, hogy te cicamucikám a nővéred csípős nyelvét örökölted, szóval nem lepődök meg! – vigyorgott Lexire, aki a megszólításkor elfintorodott. – Bár rajtad csodálkozom, rocksztár. Azt hittem bevered lassan a képemet!
- Még megkaphatod, ha annyira szeretnéd! – elrugaszkodtam a faltól, és feléjük léptem egyet, nem fenyegetően, csak nyugodtan, de Bekka máris ugrott.
- Jól van, elég legyen! – pillantott rám, majd a bájgúnárra. – Peti nem veszekedni jött, szóval higgadjatok le! Lexi, te meg viselkedj, kérlek! – figyelmeztette a szőkeséget, mire az csak megforgatta a szemeit.
- Á, hagyd! A húgodnak az hiányzik, hogy valaki végre jól gerincre vágja! – nem kicsit kerekedtek el a szemeim a szavain, mire Bekka is haragosan pillantott felé.
- Amilyen jóképű vagy, olyan nagy seggfej! Nem mondunk olyat, hogy gerincre vágunk valakit, pláne nem a húgomnak!
- Jó, mindegy! – fújt visszavonulót Peti.
- Látod már, miért nem bírom elviselni? – suttogta most már mellettem a kérdést Alexa, és csak a fejét rázta.
- Na ja… - dünnyögtem.
- Na mit akarsz, mi legyen? – pillantott kérdőn Bekkára az a majom.
- Bűvöld el, nyújtsd a legjobb formádat. Ne vágd gerincre rögtön! – mosolyodott el, engem meg zavart ez. Miről beszélnek? – Azt akarom, hogy megvesszen érted! De tudod te, hogy kell ezt csinálni.
- Mi van? – szólalt fel Lexi előttem. Már én is épp kérdezni akartam.
- Petinek randija lesz Daniellával – adta meg a választ Bekka, mire mindketten döbbenten néztünk rájuk.
- De… miért? – kérdeztem végül.
- Bosszúból – felelt egyszerűen Szerelmem. – Mondtam, hogy olyat kap, amilyet adott. Odalesz Petiért, és azért is akarni fogja, mert ő az enyém volt valaha. De csak annyit kap, hogy Peti… jól gerincre vágja és kész… - mondta ki végül a dolgot Peti szavaival élve. Lexi elmosolyodott, de én ennél nem is lehetettem volna döbbentebb.
- Szerintem a rocksztárod agyvérzést kapott!
- Kapd be! – mordultam rá, ő meg csak vigyorgott. – Ez biztos, hogy jó ötlet? Végülis ti tanárok vagytok, és… amúgy is…
- Nyugodtan helytelenítsd a döntésemet, de nem fogok rajta változtatni! Szeretlek téged, Mike. De ez a mi játszmánk – Bekka komoly pillantása nem győzött ugyan meg a dolog helyes mivoltáról, de nem tehettem mást.
- És te csak úgy megteszed neki? – kérdeztem Petitől.
- Persze. Barátok vagyunk, és nekem sem tetszik, hogy az a ribanc szétszedett titeket, de amúgy jó nő, elleszek vele… – csak hallgattam. – Most megleptelek, mi?
- Kicsit igen – vallottam be.
- Na jó, megyek. Holnap mesélek. Sziasztok! – puszit adott Bekkának, felém és Lexi felé biccentett, majd ott sem volt.
- Érdekes lesz… - motyogta Alexa, majd a konyhába ment. Bekka csak állt velem szemben és fürkésző pillantással nézett.
- Haragszol? – suttogta végül.
- Nem. Csak furcsa nekem ez a helyzet.
- Nem hagyom annyiban a dolgot. Nem tehetem. Nem hagyom, hogy megtaposson engem, Mike! Mert bár most már együtt vagyunk, de mindketten szenvedtünk miatta. És ezért fizetni fog!
- Jól van, ahogy akarod! – bólintottam, aztán magamhoz húztam egy csókra. – Szeretlek! – mosolyogtam rá, mire azonnal jobb kedve lett, láttam a szemében.
- Én is téged!

Megvacsoráztunk, aztán egy zuhany után bedőltünk az ágyba. Bármennyire is fáradt voltam, azért nem bírtam ki, hogy ne csábítsam el Bekkát. Túl sokáig kellett nélkülöznöm az érintéseit. Az éjszaka első fele ezzel telt, a másik pedig alvással. De a lényeg az volt, hogy végre megint egymás mellett aludtunk.